5 hónapnál régebbi cikk

Vármegyei díjazott a famászó Eb-n
Fehérvár Médiacentrum fotója
Kovács Szilvia
Vármegyei díjazott a famászó Eb-n

Az elmúlt héten Horvátországban rendezték meg a famászó Európa-bajnokságot, melyen egy vármegyénkben élő fiatal vehette át a legjobb önkéntesnek járó elismerést. A megmérettetésen öt versenyszámban kellett helytállniuk a versenyzőknek és az őket segítő önkénteseknek.

Nagy Gábor és Víg Bence önkéntesként részt vettek a múlt héten Horvátországban megrendezett famászó Európa-bajnokságon. Mellettük a magyar csapat versenyzői is megmérettették magukat. Ugyan a végső eredmény még nem született meg, de szépen teljesítettek a faápolók. Nagy Gábor pedig bezsebelhette a legjobb önkéntesnek járó elismerést.

Magyarországon 2014 óta rendeznek versenyeket faápolóknak, a megmérettetéseknek korábban Budapest, Szeged, tavaly pedig Leányfalu adott otthont, ez utóbbival sikerült kvalifikálni az Eb-re.
Három férfi és egy női versenyzőt delegáltak a horvátországi kihívásra. A famászó versenyek az arboristák, vagyis a fák gondozásában jártas specialisták munkakörülményeit szimulálják a terepen. 

A verseny során a résztvevők kötéltechnikával mozognak a fán, aminek különböző lépései vannak. Elsőként egy súllyal feldobják a fa egy magas pontjára a zsinórt, aztán behúzzák az alpin kötelet, amivel dolgoznak. Ezen a versenyszámon kívül aztán több is vár a résztvevőkre.

A verseny izgalmán túl a bajnokság felhívja a figyelmet a környezettudatosság fontosságára, és népszerűsíti a fenntartható városi faápolási gyakorlatokat.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek