30 éve van Forma-1 Magyarországon - Én meg öreg vagyok
30 éve van Forma-1 Magyarországon - Én meg öreg vagyok
30 éve van Forma-1 Magyarországon - Én meg öreg vagyok1986 nyara. Kőkemény három hónap volt. De legalább éreztük, hogy élünk. Még ki sem heverte a világ az április 26-i csernobili atomkatasztrófát, amikor május utolsó napján elkezdődött a foci világbajnokság. A rendező eredetileg Kolumbia lett volna, de visszaléptek, és az 1970-es házigazda, Mexikó ugrott be helyettük. Minden idők egyik legemlékezetesebb labdarúgó világbajnoksága volt ez: ekkoriben kezdett Magyarországon is elterjedni a színes tévé, így már azon nézhettük, hogy az argentin zseni, Maradona nem is a saját, hanem rögtön Isten kezével szerzett gólt az angolok ellen, majd ugyanazon a meccsen meglőtte az évszázad gólját is és persze a szovjet-magyar 6:0-t sem fogjuk egy darabig elfelejteni. Ellepték a Velencei-tavat és a Balatont a piros-kék gumimatracok, sárga szeleppel, a hozzá tartozó - cigizve és újságot olvasva kiválóan használható - félkör alakú, kék színű, taposható gumipumpával. Majd jött augusztus 10., amikor először rendeztek egy libalegelő közepén Forma-1-es futamot. Ráadásul ez a libalegelő a vasfüggöny rosszabbik oldalán volt, ennél is konkrétabban Mogyoródon. Magyarán ez volt az első szocialista országban rendezett Forma-1-es futam. És rögtön mennyire erős lett a kezdés: minden idők legjobb Forma-1-es előzésének tartják azt, ahogyan az első helyért folyó csatában Piquet gyakorlatilag driftelve előzi Sennát a célegyenes végén. Ezt még tévében néztem, miközben a Matchbox-szaimmal játszottam a zöld kanapénk körül azt, hogy ott, a szobában van éppen az autóverseny.
Úgyhogy azt hiszem, jövök egy nagy köszönettel a Hungaroringnek, hogy megszerettette velem már kölyökkoromban az autóversenyt.
Aztán 1993-ban voltam először Mogyoródon. Ekkoriban a Williams volt a legjobb kocsi. Minden évben leigazoltak egy éppen menő (vagy korábban menő) pilótát, aki menetrendszerűen megnyerte nekik a világbajnokságot. Sanszos volt, hogy ez így lesz ebben az évben is. Alain Prost toronymagas esélyes volt, Ayrton Senna közel 50 ponttal lemaradva állt az összetett második helyén. Én persze Sennának szurkoltam. Életem egyik legnagyobb élménye volt, hogy még láthattam tőlem néhány méterre versenyezni, alig egy évvel a halála előtt. A '93-as magyar nagydíjat Damon Hill nyerte, Senna már a 18. körben egy technikai hiba miatt kiesett. Pont ott, ahova a mi jegyünk szólt. Soha nem felejtem el, ahogy kimászott a sárga sisakjában, piros overalljában a piros-fehér McLaren-Hondából, miközben a közönség rohant a kerítéshez, hogy minél közelebbről láthassa a valaha élt egyik legjobb autóversenyzőt. Senna visszaintegetett nekünk, majd megfordult és nemes egyszerűséggel a kerítés tövébe pisilt.
Kösz, Hungaroring, hogy 20 méterről láthattam vizelni a valaha volt legkedvesebb autóversenyzőmet!
Szintén ekkor, szintén itt történt meg velem, hogy először kóstoltam nyugat-európai jégkrémet.
Az egész Hungaroring rohadtul drága volt. Tudtuk ezt előre, így aztán mi is hozott anyagból dolgoztunk (értsd: szalámis szendvics paprikával, trappista sajttal, limonádé), de ez volt az az év, amikor megjelent Magyarországon a Magnum jégkrém. Ahogy roppant a csoki a reklámban, úgy aztán nem roppant semmi. És a Hungaroringen volt Magnum! Iszonyú drága volt. Azt hiszem, 300 forint volt darabja. Ha nem lett volna finom, akkor is ízlett volna, mert hát 300 forint akkoriban rengeteg volt. De kettőt is kaptam. Az elsőre nagyjából minden saját zsebpénzem elment, a másodikat a nagybátyám finanszírozta. Szerintem meg is beszéltük vele, hogy ezt otthon anyuéknak nem mondjuk el. Két Magnum... Egy napon... A világ egyik legboldogabb 13 évese voltam.
Ezért aztánt kösz Hungaroring, hogy nálad ehettem először az azóta is kedvenc jégkrémemet!
'93-ban egy életre megtanultam, hogy mire jó a füldugó.
70 forintért árulták mindenhol. Nem vettünk, mert minek az? A tévében sem hangos a verseny. Persze, mert az a tévé volt, ember. Ez meg itt az ólommentes valóság, üvöltő, sikító motorokkal egy völgyben. A füldugó akkoriban kötelező eleme volt a versenynek. Ha én szervező lettem volna, alapból mindenki a jegy mellé kapott volna egyet, de legalábbis köteleztem volna egy pár megvásárlására. A mai viszonyokhoz képest 1993-ban konkrétan komoly halláskárosodást lehetett szenvedni füdugó nélkül.
Szóval kösz, Hungaroring, hogy megtanítottál arra, hogy autóversenyre füldugóval menjek.
A Lotus hivatalos füldugója (Fotó: f1-fansite.com)
A füldugós tapasztalatot pár évvel később aztán élesben használhattam: 2007-ben jártam másodszor a magyar Forma-1-es versenyen. Ez volt az az év, amikor Fernando Alonso és Lewis Hamilton is McLaren-Mercedesben versenyzett és egymást ölték a világbajnoki címért, ami végül a nevető harmadik, Kimi Raikönnen ölébe hullott. A magyar nagydíjon már pattanásig feszült a pilóták közöt a viszony, hatalmas balhék voltak a kulisszák mögött, és ezt egyre kevésbé tudták a külvilág előtt titkolni. A futamot végül Hamilton nyerte meg. De nem ezért maradt nekem emlékezetes egy életre ez a verseny.
Hanem azért, mert édesanyámmal mentem Mogyoródra. Leszálltunk a HÉV-ről, és a '93-hoz képest sokat nem változó poros, kiégett, gazos úton sokadmagunkkal poroszkáltunk a Hungaroringig. A pályát ugyanaz a betonkerítés vette körül, ugyanabban a kopott völgyben volt, ugyanolyan hangosnak tűntek az autók, csak már nem volt Senna. Lett viszont egy örök élményem, egy felejthetetlen pillanat: amikor bejutottunk a pályára, már megérkeztek az autók a pályára és éppen a rajthelyük felé haladtak. Az első autó, amit megláttunk egy Ferrari volt, talán Raikkönnen. Anyukám megállt, és én is. Nem értetem, hogy mi van, próbáltam sürgetni, hogy haladjunk már, mert lekéssük a rajtot. De ő csak állt és nézte a piros autót és annyit mondott:
"Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok ide és élőben láthatom ezt!"
Szóval mindennél jobban köszönöm Hungaroring azt a délutánt neked, hogy egy örök élményt adtál az édesanyámnak, én pedig ott lehettem mellette. És persze még legalább 30 ilyen évet!
