Szél és eső is jön, de a meleg nem tágít a hétvégén
Fehérvár Médiacentrum fotója
YouTube/Időkép
Szél és eső is jön, de a meleg nem tágít a hétvégén

Folytatódik a szeptemberi nyár. Bár nem lesz a hétvégén zavartalan időjárásunk, fázni továbbra sem fogunk.

Az időkép tájékoztatása szerint pénteken a napos időszakok mellett délnyugat felől már gyakran megnövekszik a felhőzet. Záporok, zivatarok a Dunántúlon, majd délen és a középső tájakon alakulhatnak ki. A keleti, délkeleti szél több helyen élénk, néhol északon és zivatarok környezetében erős lesz. A csúcshőmérséklet 26 és 34 fok között alakul, a Dunántúlon lesz hűvösebb.

Szombaton a napos időszakok mellett időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet, záporok-zivatarok kialakulására helyenként, nagyobb eséllyel az ország középső harmadán számíthatunk. Élénk déli, délkeleti szélre, 27-33 fokra készülhetünk.

Vasárnap a sok napsütés mellett csak kevés helyen valószínű zápor, zivatar, ám délutántól nyugat felől erőteljesebb felhőzetnövekedés várható. Élénk, többfelé erős lesz a szél, 28-34 fok ígérkezik. Várhatóan a jövő hét elején érkezik majd meg a jelentősebb változást hozó sekély ciklon, többfelé csapadékkal.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek