Október 13-ig várja a látogatókat a Fehérvár Szalon
Fehérvár Médiacentrum fotója
Zsiday Ádám
Október 13-ig várja a látogatókat a Fehérvár Szalon

39 székesfehérvári kötődésű művész alkotását tekinthetik meg azok, akik ellátogatnak a Szent István Király Múzeum Országzászló téri kiállítóhelyére. A Fehérvár Szalon több évtizedes hagyományra tekint vissza városunkban, amely kétévente biztosít bemutatkozási lehetőséget a művészeknek.

A város képző-, ipar- és fotóművészetéről, annak szereplőiről és gondolatairól ad áttekintést a szeptember 13-án megnyílt tárlat, a Szent István Király Múzeum Országzászló téri kiállítóhelyén. A Fehérvár Szalon elnevezésű kiállítás-sorozatot már több évtizede indította el Székesfehérvár Önkormányzata, amelyre bárki beadhatja munkáját, mindössze két kikötés van, hogy az illető Fehérvárhoz kötődjön, illetve a pályázott mű ne legyen két évnél régebbi.

A kiállításon az érdeklődők megtekinthetnek egyebek mellett grafikai, plasztikai és fotográfai alkotásokat is, amelyeket szakmai zsűri értékelt. Salamon Júlia kurátor elmondta, figyelembe vették a művek témájának aktualitását.

A generációs aspektus figyelemre méltó, hiszen a tárlaton a 20, 30, de a 70, 80-as generáció alkotásai is megtekinthetők, egy izgalmas körképet kaphatunk a regionális, művészeti alkotásokról.

A megnyitón részt vett Lehrner Zsolt, alpolgármester is, aki örömét fejezte ki, hogy a pályázat ezúttal is nyílt teret adott a művészi szabadságnak, ami igen változatos pályamunkákat eredményezett.

„A Fehérvár Szalon a művészeket, valamint a kiállításlátogatókat is is éppúgy megmozgatja, hiszen egy-egy ilyen kiállításon lehetőség nyílik közösségteremtésre is” – mondta el Székesfehérvár alpolgármestere.

A 42 pályázó közül, idén Bauer István, Mounier Noémi Klára és Ujházi Péter részesült elismerésben. Az ő munkájukat és a többi alkotóét egészen október 13-ig, a múzeum nyitvatartási idejében tekinthetik meg az érdeklődők.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek