Izgalmas meccsen Alba vereség PaksonIzgalmas meccsen Alba vereség Pakson
A Körmend elleni keddi nyitókörös erődemonstráció után pénteken máris egy kemény paksi kirándulás várt az Alba Fehérvár csapatára a férfi kosárlabda NB I/A-ban. A végig izgalmas, sőt, szinte az elejétől a végéig színvonalas játékot hozó összecsapáson az ASE új légiósa, Cahendler, valamint a válogatott két erőssége, Benke és Eilingsfeld vezérletével kiélezett végjátékben 92-85-re győzött.
Az Alba ezúttal nem volt olyan éles az elején, mint a Körmend ellen, aminek eredményeképp pár perc alatt 9 egységgel elléptek a vendéglátók, így Jandro Zubillagának hamar időt kellett kérnie. Ezt követően kezdett ébredezni a fehérvári egylet, s a nagyszünetre már úgy mehettek négy pontos paksi előnnyel a küzdő felek, hogy teljesen nyitott volt a folytatás.
A második félidő első játékrészében nem sok minden változott, néhány pontos előnyben haladtak szinte végig a hazaiak, az Alba pedig szorosan tapadt, sőt, egyenlített is 62-62-nél Horne kétpontosával.
Az utolsó 10 perc Filipovity triplájával vette kezdetét, Nichols viszont szövegelésért kapott egy technikait, ezzel összegyűlt az öt faultja, így elvesztette egyik vezérét az Alba. Nélküle is át tudta venni a vezetést a fehérvári gárda, amely 80-79-ig 6 és fél percen át vezetett. Az utolsó 3 percre vette vissza a vezetést, s szerezte meg a győzelmet a végén jobban koncentráló, kevesebb hibával kosarazó Paks.
Az Alba nagy lehetőséget hagyott kihasználatlanul, mert az idén újra nagyon erős Paks vendégeként borítékolhatóan nem sokaknak lesz sikerélményük, a véghajrában pedig akár nagyon hiányozhat ez az elszalasztott győzelem.
A következő körben, október 12-én, szombaton az NKA Universitas Pécs vendége lesz Alejandro Zubillaga csapata, amelyre előtte (október 9., szerda 18.00, Alba Regia Sportcsarnok) vár egy kőkemény Európa-kupa mérkőzés is a bolgár Rilski Sportist ellen.