1 hónapnál régebbi cikk

A költészet és szobrászat kézfogója: Nemes Nagy Ágnes fehérvári szobra
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
A költészet és szobrászat kézfogója: Nemes Nagy Ágnes fehérvári szobra

Nemes Nagy Ágnes emlékét Székesfehérváron kollégium és mellszobor is őrzi, utóbbi ráadásul a kiváló szobrászművész, Fekete Géza Dezső egyetlen fehérvári alkotása is egyben.

Fekete Géza Dezső szobrász 1939. január 3-án született Budapesten. Művészcsalád sarja, erről maga az alkotó így írt most is elérhető honlapján:

„Művészcsaládban születtem, apám, Galántai Fekete Géza szobrászművész és édesanyám, Roskoványi Mária festőművész-rajztanár szerelmi házasságából (mely a főiskolán kezdődött) az akkori-mostani Erzsébet téri lakásba. Szüleim későbbi sok műteremkeresése végül is Budán, a Csaba utcában ért véget. Apám műterme ekkor egy Bors utcai szuterén volt (ma Hajnóczy utca), ez a helyiség a háború alatt belövést kapott, és apám háromszáz szobra odaveszett. Édesapám a főiskolán Szentgyörgyi István szobrászművész nagyszerű tanszékére járt, hol számomra a mai napig is nagyra becsült és még általam is ismert szobrászok voltak a társai. A teljesség igénye nélkül: Antal Károly, Grantner Jenő, Madarassy Walter, Búza Barna, Ispánki József, Csúcs Ferenc… Anyám Vaszary-növendék volt.”

Tanulmányai során 1960 és 1965 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, mesterei Pátzay Pál és Szabó Iván voltak. 1965 és 1973 között a Ferenczy István Képzőművészeti Kör tanára, erre az időre esett, hogy először elnyerte az Ezüstgerely Pályázat képzőművészeti díját, melyet számos másik követett (1970, 1972, 1973, 1974, 1978, 1986, 1988). Kiemelkedőnek számított portré-szobrászata, melyről a Köztérkép így fogalmaz:

„Természetelvű, figuraközpontú szobrászatának legfontosabb alkotásai a portrék és a sport témájú kisplasztikák. Jelentős éremművészeti munkássága is. Szobrainak alapanyaga a kő (monumentális körplasztikák, domborművek), valamint a bronz (kisplasztikák), de 1988 óta faszobrokat is készített. Kőszobrász-restaurátori tevékenysége is számottevő.”

Fekete Géza Dezső szobrászművész mindössze két héttel 83. születésnapja előtt, 2021. december 20-án hunyt el Budapesten. A Köztérkép 46 köztéri alkotását tartja számon, ezek közül egy kiemelkedő műve Székesfehérváron található.

A közelmúltban írtunk Stremeny Géza Székesfehérváron található díszkútjáról. Az alkotás a Gyümölcs utcában, a Nemes Nagy Ágnes Kollégium előtti téren található, maga kollégium épületében pedig ott van Fekete Géza Dezső egyetlen székesfehérvári műve, a kollégium névadójának mellszobra.

Nemes Nagy Ágnes (Budapest, 1922. január 3. – Budapest, 1991. augusztus 23.) Kossuth-, József Attila- és Baumgarten-díjas magyar költő, műfordító, esszéíró, pedagógus, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja, hazánk irodalomtörténetének egyik kiemelkedő személyisége.

Már diákként jelentkezett komoly elismerést kiváltó versekkel, írásai 1945-től jelentek meg. Gazdag költői-, műfordítói és esszéirodalmi munkásságát Baumgarten-díjjal (1948), József Attila-díjjal (1969), Kossuth-díjjal (1983) és Virág Ignác-díjjal (1998) ismerték el. Emlékét egy róla elnevezett kisbolygó mellett számos alkotás és épület őrzi, Székesfehérváron speciel mindkettő, ahogy ezt fentebb írtam is.

A Nemes Nagy Ágnes Kollégium névadójáról készült szobrát 2004. január 19-én avatták fel. Az alkotó, Fekete Géza Dezső monogramja mellett megtalálható a szobor készítésének évszáma, ez alapján az alkotás 2003-ben jött ki a szobrászmester kezei közül. Anyaga bronz, magassága 55 centiméter és mészkőtalapzaton kapott helyet.

Nemes Nagy Ágnes szobrának különlegessége, hogy nem csupán a kollégium névadójának emlékét őrzi meg az utókornak, hanem a szobor alkotójának fantasztikus tehetségét is a következő generációk elé tárja. Székesfehérvár köztéri alkotásainak csodái között méltó helyet foglal el a szobor, mely remélhetőleg még diákok, kollégisták ezreit inspirál a magyar irodalom és képzőművészet felfedezésére.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek