Egy maroshegyi óvodai alkotás egyedisége
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
Egy maroshegyi óvodai alkotás egyedisége

Ballagó Imre ugyan nem Székesfehérváron született, de itt élte le élete második felét. Az egykori kiváló festőművész egyetlen középületbe készült alkotása a Maroshegyi Óvodát díszíti.

Ballagó Imre festőművész 1915. augusztus 12-én született Pusztamiskén, gazdag pályafutása, művészet által kitöltött élete 81 esztendősen ért véget, 1997. február 5-én hunyt el Székesfehérváron, ahol 1949-től élt. 1973-ban Alba Regia-díjjal, 1975-ben Velinszky László-díjjal tüntették ki. Ahogy a Köztérkép fogalmaz munkássága, művészi stílusa kapcsán:

„A Székesfehérvári Derkovits-képzőművészeti kör vezetője és nyugdíjazásáig Fejér megye általános és középiskoláinak vezető szakfelügyelője volt. Tanulmányúton Olaszországban és Romániában járt. Korai festményein Szőnyi István hatása érezhető, az 50-es években is e szellemben alkotott. A 60-as években készült dekoratív hatású művei másik mesterét, a szecessziós Nagy Sándort idézik. A szőnyis színvilágból és a későbbi évek dekorativitásából alakult ki egyéni stílusa.”

Ballagó Imre páratlanul gazdag művészete vélhetően egyetlen alkalommal hagyta el alkotóműhelyét, a Köztérkép egyetlen köztéri alkotását tartja számon. Ez az alkotás Székesfehérváron található egy óvodai csempefal formájában, a Maroshegyi Óvodában. Az alkotás 1980-ban készült és nyugodtan mondhatjuk, azóta is üde színfoltja, már-már védjegye a gyermeki zsongástól átitatott óvodának.

Az alkotás Köztérképen található leírását szintén egy székesfehérvári kéz jegyzi, a fehérvári Indiana Jones, rovatunk állandó szakértője, Szabó Péter így írja le az alkotást:

„Sokadik ránézésre úgy látom, mintha egy embert ábrázolna az alkotás egésze.
A felső rész, azaz a fej egy napocska, melynek középen egy nagyobb, körbe-körbe pedig kisebb gyermekarcok vannak.

A középső rész - amit én törzsként értelmeznék - már kék színű és több téma jelenik meg, úgymint: krokodil ellen karddal harcoló vitéz (?), indián dárdával a kezében (a mellette lévőkre még nem jöttem rá). Van itt páva, lepke, kakas, tyúk, hajó halakkal, hátrafelé íjazó lovas, síelő / szánkózó gyerekek hóemberrel és egy autóval az előtérben, majd zárásként egy vonat, alatta pedig egy rollerező és egy bicikliző ember.

A láb - azaz az alsó rész - középső egyik nagyobb motívumaként anya gyermekével, alatta pedig egy juhász a nyájával van ábrázolva. Balról és jobbról különböző figurák ölelik körbe: madarak, babakocsit toló édesanya, hercegnő, elefánt, oroszlán, lovasok, talán egy mackó és születésnapját tortával ünneplő gyermek.

Hagytam azért fejtörőt, nem minden részletét tudtam megfejteni.”

Egy kicsi rejtvényt azért megoldunk: az alkotás létrejöttében nagy szerepe volt Ballagó Imre lányának, aki épp ebben az óvodában volt óvónő, vélhetően az apai szív emiatt (is) csábult el egy középületbe készülő alkotás felé.

A gyönyörűen kivitelezett, az óvoda nyüzsgéséhez és hangulatához tökéletesen passzoló alkotás mellett az oviban egy emléklap is őri Ballagó Imre emlékét, ezen így írnak a festőművészről:  

„Ballagó Imre 1915-ben született pusztamiskei tanítócsalád gyermekeként. Iskolai tanulmányait először a pápai tanítóképzőn kezdte, majd a Képzőművészeti Főiskolán folytatta. Tehetsége mellé még olyan segítő mechanizmusok és rektorok társultak, amik megkönnyítették kiemelkedését és felemelkedését a művésztársaság magasságába. Hiszen Szőnyi István osztályába került, s ott szerzett diplomát, ami nem jelentett kis rangot.

A főiskolán megkapta a Székely Bertalan Díjat, majd több ízben állami ösztöndíjban részesült.

Elismerés jele volt, hogy a diploma megszerzése után 1940-ben két évig tanársegédként oktatott a főiskolán. Az 1945-ös rendszerváltást a tanárság, a rajztanítás révén sikerült átvészelnie. Ekkor már családjával élt, és az iskola, szakfelügyelőség, valamint a szakkörvezetés töltötte be az életét, s persze a szüntelen alkotás, a viaskodás a vászonnal, esettel, rajzirónnal. Kétségtelenül a hatvanas-hetvenes évek jelentik munkásságának legkiemelkedőbb időszakát, témákban is ez a korszak a leggazdagabb.

Az utolsó években még egy nagy erőfeszítéssel próbálta megújítani a látásmódját, nem is eredménytelenül.

Ballagó Imre a szépség és harmónia elkötelezettje volt, hitt valami „korszerűtlenben”, a míves alázatban, abban, hogy a művészet a lélek többlete, ami nélkül csak fájó üresség borul fölénk.”

Ballagó Imre alkotása az elmúlt 45 évben generációk sokaságának apró kéznyomait őrzi a Maroshegyi Óvodában, remélhetőleg még rengeteg apróság csodálkozhat rá a kivételes darabra.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek