1 hónapnál régebbi cikk

Az éllovast is idegenben verte, átvette a vezetést a Volán! Az AFKC hazai pályán kapott ki
Fehérvár Médiacentrum fotója
HC Bozen-Foxes
Az éllovast is idegenben verte, átvette a vezetést a Volán! Az AFKC hazai pályán kapott ki

A fehérvári hokisok szenzációs sorozatot írnak, egymás után nyerik a meccseket, már idegenben is. Ezúttal a listavezető hazai veretlenségét vették el és élre is álltak az osztrák ligában! A női kéziseknél ellenkező utat jár be az AFKC, amely zsinórban a negyedik vereségnél jár.

Nem lassít, sőt, még inkább rákapcsol a Hydro Fehérvár AV19 az osztrák bázisú nemzetközi jégkorong liga, az ICEHL alapszakaszában. Kiss Dávid csapata zsinórban a nyolcadik mérkőzését hozta le 3 ponttal, ebből az utóbbi négyet idegenben, ami egyértelműen klubrekord. Szombaton este éjszakába nyúló összecsapáson a szinte az első fordulótól az élen álló HC Bozent (HCB Südtirol Alperia) győzte le 5-3-ra, úgy, hogy két harmadot követően már 3-0-ra vezetett, ezzel pedig átvette az első helyet a táblázaton riválisától. A Volán Hári (2), Brown, Kuralt és Sebők góljaival vett revansot a szeptemberi hazai 0-3-ért.

A fehérvári egylet ezúttal is négy kulcsjátékosa, a sérült Kiss Roland, Trevor Cheek, Chase Berger és  Bartalis István nélkül állt fel a forduló előtt az élen magabiztosan menetelő bolzanói gárda vendégeként. Az olaszok telt ház, azaz 7 ezer néző előtt próbálták kicsikarni az újabb sikert, ám ezúttal ebben komoly akadályt jelentett a szárnyaló AV19, amely a dominálni próbáló "Rókákkal" mindenben felvette a verseny: helyzetek és kapuvasak mindkét oldalon, kapusbravúrok és jó iramú hoki jellemezte az első 20 percet, amely nem hozott gólt.

A második harmadban aztán beindult a Volán-henger! Nem túlzás azt állítani, hogy mindenben felülmúlta ellenfelét a Kiss-alakulat. Leginkább gólokban, amiből három is esett: a 23. percben Hári János nyitotta a sor, majd a játékrész közepén Chris Brown, a végén pedig Sebők Balázs mattolta a hazai kaput - nem túl eredményesen - őrző Sam Harvey-t. Nemcsak az eredmény, a 18-7-es kapuralövési arány is bizonyítja a látogatók megérdemelt előnyét.

A záró harmadot nagyon megnyomta a Bozen, de percekig nem tudott mit kezdeni Háriékkal, mert ők játszottak emberelőnyben az elején egy áthúzódó, majd egy frissen befújt olasz kiállítás okán. A 47. percben éledtek némileg a hazai remények, amikor Bourque vette be az egyébként kiválóan védő Horváth Dominik ketrecét. A véghajrá ezek után nem meglepő módon parádés tűzijátékot hozott. Előbb egy emberelőnyt váltott gólra a Bolzano alig több, mint 5 perccel a végső dudaszó előtt, majd a "megvaduló" vendéglátók újabb előnyös szituációban levitték kapusukat, hogy kettős emberfórban hokizhassanak. Ez azonban nem jött be, mert Kuralt csent pakkot a saját térfelén, amit az üres kapuba lőtt. Ekkor már csak 44 másodperc volt hátra, de ez nem akadályozta meg Frigót, hogy gyorsan újra egyre csökkentse a hazai hátrányt, s még hátra volt 36 másodperc! A slusszpoén azonban a Hydro-Fehérvár AV19-é lett: Hári is korongot lopott, és egyetlen másodperccel a befejezés előtt a hazai ketrecbe emelt! Kész, vége, újabb 3 pont és újabb idegenbeli diadal.

A Volán letaszította az élről a Bozent, s a válogatott szünet után, november 13-án, szerdán 19.15-kor - már hazai jégen - a Vienna Capitals ellen írhatják tovább az osztrák ligás klubrekordot egy újabb sikerrel.

Az idén dobogóra hajtó élcsapatot, a DVSC-t fogadta a női kézilabda NB I. 7. körében az Alba FKC, amely nem tudta lezárni hetek óta tartó, immár négy meccset számláló verségsorozatát, s bár helytállt, de 32-27-re kikapott.

Az első félidő hajrájáig rendben mentek a dolgok Suzana Lazovic együttesénél, de 16-16 után majdnem 20 perces gyenge etap jött, amikor mindössze 3 gól tudott dobni ellenfelének az AFKC, miközben a Debrecen kilencet, ez el is döntötte a lényegi kérdéseket.

Alapvetően a vendégek szünet után feszesebbé váló védekezése és a kapusok közötti jelentős különbség volt a differencia a hajdúságiak javára. Az Eb előtt még két meccse lesz a fehérvári csapatnak, mégpedig november 9-én, szombaton 18.00-kor a Vasas otthonában, majd egy héttel később 16.30-kor a Köfémben. Két kulcsfontosságú találkozó, amelyeken szinte kötelező - de nagyon nehéz - feladat besöpörni a 2-2 bajnoki pontot.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek