Az ünnepek idején is van segítségAz ünnepek idején is van segítség
A belvárosi épület előtt, az országban egyedülálló módon, az adventi forgatagban december 20-ig minden nap kitelepül a vármegyei rendőrség bűnmegelőzési osztálya azért, hogy rávilágítsanak arra, vannak olyan esetek, amikor az áldozattá válás egy kis odafigyeléssel elkerülhető.
Karácsonyi pompába öltöztetett standdal, feltűnő plakátokkal és információs füzetekkel, valamint egyenruhásokkal találkozhat az, aki a székesfehérvári Áldozatsegítő Központnál jár.
Az országban egyelőre egyedüliként a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai döntöttek úgy, hogy jelenlétükkel nagyobb biztonságot teremtenek a belvárosi forgatagban és aki igényli, azt személyre szóló tanácsokkal látnak el. A Fejér vármegyei rendőrfőkapitány-helyettes Budavári Árpád rendőr ezredes azt mondja, a rendőrség feladatkörébe ugyanúgy beletartozik a bűnmegelőzés, és a felderítés, mint az áldozatsegítés. "A bűnkezelés két pólusa, az egyik a bűn megelőzése, a másik póluson pedig a bajba került áldozatok megsegítése áll. És ezt nem úgy kell elképzelni, mint valami két egymástól nagyon távol eső tevékenységet, hanem mint egy kört, ami a két végén körbeér és nagyon közel álló tevékenységek összekapcsolódása az, amit itt láthatunk."
Az Áldozatsegítő Központok a két ünnep között is nyitva lesznek és az ünnepnapokon is működik majd az ingyenesen hívható telefonszám (0680225225).
Az Igazságügyi Minisztérium 2020-ban kezdte el hazánkban az áldozatsegítő rendszer kiépítését - erről már a miniszteri biztos beszélt. Mint Király Nóra fogalmazott, az a céljuk, hogy minden vármegyében létesítsenek legalább egy központ, ahová a bűncselekmények áldozatai fordulhatnak. Ezekben a központokban azonnali anyagi segítséget, pszichológiai- és jogi tanácsadást lehet igénybe venni, valamint működik egy éjjel-nappal hívható telefonszám is (0680225225). Magyarországon eddig 17 Áldozatsegítő Központot hoztak létre.
Az áprilisi nyitás óta a székesfehérvári központban nagyjából hatszázan kértek és kaptak segítséget, ami a város alpolgármestere szerint kiemelkedő. Lehrner Zsolt szerint ezek a számok is azt mutatják, nagy szükség volt a központ létrehozására.