Fontos meccset nyert meg az Alba, hazai pályán csúszott el a VolánFontos meccset nyert meg az Alba, hazai pályán csúszott el a Volán
Szinte végig koncentrált, jó játékkal 88-71-re legyőzte a DEAC-ot az Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I/A alapszakaszának 12. fordulójában, így a kilencedikről egyből felugrott a tabella 4. helyére. Rendkívül tömör a mezőny, emiatt nagyon oda kell figyelnie Jandro Zubillaga alakulatának, hogy a következő, a sereghajtó PVSK elleni szombati (17.00) újabb hazai találkozóját is hozza, mert az tenné biztossá szereplését a Magyar Kupa negyeddöntőjében.
A debreceniek elleni csata kiválóan kezdődött, már az első negyedben megalapozta győzelmét az Alba, amely 2 percnyi kosárcsendet követően Medford triplájával rugaszkodott el felefelé, majd miután négy büntetőből hármat kihagytak a vendégek, utána pedig Vojvoda fejezett be teljes sikerrel egy 2+1-es akciót, gyorsan elhúzott a hazai csapat, amely aztán az első 10 perc végére már 23-10-re vezetett.
A folytatásban is egy tripla esett be először, Német Ákosé, ezzel már 26-10 állt az eredményjelzőn, ami nem mutatott rosszul hazai szempontból. Ezt követően kicsit zárkózott a DEAC, majd 26-18 után megint 10 pont fölé kúszott a különbség, végül a nagyszünetre 39-30-as Alba vezetéssel vonulhattak a küzdő felek.
A második félidő első szakaszát alaposan megnyomta a fehérvári együttes, bár először 41-35-ig feljött a debreceni csapat, de aztán 49-35-ig "rohant" a házigazda. 56-39-nél már sejteni lehetett, hogy ezt a meccset csak az Alba tudja elveszteni, a DEAC nem nyerheti meg. Végül ez be is bizonyosodott, mert 74-46-ig nőtt a differencia a záró 10 perc elején, majd 80-58-nál már 20 pont fölé kúszott a fehérvári vezetés. Az utolsó percekben az is belefért, hogy erőteljesen kiengedjen a vendéglátó alakulat, amely így 88-71-re nyert.
Az Alba pontjai közül Horner 18, Filipovity 16, Vojvoda és Thomas 14-14-et szerzett.
Saját közönsége előtt szenvedett 3-2-es vereséget a Villach csapatától a Hydro Fehérvár AV19 az osztrák nemzetközi jégkorong bajnokság, a win2day ICEHL 28. fordulójában, így már csak 1 pont előnnyel vezeti a táblázatot a Vorarlberg vendégeként szétlövésben nyerni tudó Bozen előtt, amely két meccsel kevesebbet játszott.
Agilisan kezdett a hazai alakulat, nem sokat hagyta unatkozni a vendégek portását, Joe Cannatát, de a legnagyobb ziccereknél is rosszul döntöttek Kuralték. Az első emberelőnyt az osztrákok kapták, de a Volán nagyobb probléma nélkül kibekkelte a két perces létszámhátrányt.
Öt az öt ellen aztán jött a feketeleves: a 9. percben a rutinos, korábbi gólpassz- és pontkirály, John Hughes szinte a semmiből vezetést szerzett a Villachnak. Ettől megzavarodott a fehérvári gárda és hiába kapott közben egy előnyt, sem azzal nem tudott élni, sem egyéb mással, miközben hajmeresztő helyezkedési és átadási hibák jellemezték játékát. A 14. percben még nagyobb bajba került Kiss Dávid egylete: Rauchenwald növelte kettőre a karintiai előnyt.
Ment előre ezt követően becsülettel a Volán, de semmit sem tudott beütni, a lövések pontatlanok voltak, vagy éppen a kapus hasán keresztül próbálkoztak Háriék, ami azért elég ritkán jön be… Az első szünetig nem is változott semmi, kényelmes előnnyel vonultak pihenőre és fejmosásra a csapatok.
A második etap is ugyanúgy kezdődött, mint az első, nagyon kapart a gólért a Hydro Fehérvár AV19, de semmi sem sikerült, az idő pedig csak rohant előre. A 34. minutumban tört meg a jég: Cheek tette vissza a kapu mögül a pakkot, Bartalis pedig a ketrecbe lőtt. Alig telt el két perc, újra a villachi kapuban táncolt a korong: Campbell tüzelt, a kipattanóra pedig Kuralt érkezett jól. Kezdődhetett újra minden.
Nyílt, élvezetes játékkal estek egymásnak a csapatok, de gól nem született. Egészen a 46. percig, amikor elég volt egy rossz és felesleges visszapassz a saját kapunál, máris büntetett az ellenfél, újra a Villach vezetett, Coatta talált be Horváthnak. Nem sokkal később emberelőnybe is kerültek az osztrákok. Szerencsére sikerült ezt kibekkelniük Bergeréknek.
A végéig megpróbált mindent a Volán, lehozta Horváth Dominiket is, de már nem változott az eredmény, a Villach nem érdemtelenül vitte az az Alba Arénábóla 3 pontot, de ezt a mérkőzést inkábba Volán vesztette el, mintsem a VSV nyerte meg, mert nem játszott rosszul a fehérvári gárda, számos gólszerzési lehetőséget dolgozott ki, ám ezek 90%-a kimaradt, miközben a vendégek inkább a hazai hibákból éltek, mintsem igazán jól hokiztak volna.
Pénteken hazai pályán a Pustertal ellen máris javíthat a Hydro Fehérvár AV19. A találkozó 19.15-kor kezdődik.