A Bocskain vitézkedtek az FKSE öklözői
Fehérvár Médiacentrum fotója
FKSE
A Bocskain vitézkedtek az FKSE öklözői

A méltán elismert nemzetközi viadalon először szerzett érmet egy fehérvári versenyző, az FKSE másik két indulója viszont nem jutott tovább az első körből. Mindeközben a klub legreményteljesebb tehetsége a korosztályos válogatottal edzőtáborozott.

Hosszú évek, sőt évtizedek óta a legrangosabb magyar rendezésű nemzetközi ökölvívó esemény a Bocskai István Emlékverseny. A debreceni megmérettetésen rendszerint Európa-bajnoki mezőny jön össze, így történt ez az idén is. A nívós viadalon indult a Fehérvár Küzdősport SE három ifjú sportolója is, akik közül Németh Zsolt bronzérmes lett, személyében így először állhatott dobogóra fehérvári bokszoló. A Bocskain nem indult a többszörös korosztályos bajnok Turós Levente, aki a válogatott edzőtáborozásán vett részt.   

A Bocskain három versenyzővel indultunk, Zsoldos Virág, Major Milán és Németh Zsolt személyében. Ezzel egyidőben Turós Levente behívót kapott a korosztályos válogatott edzőtáborába, ezért két helyen, két fronton is érdekeltek voltak bunyósaink és edzőink.

A debreceni viadalon Zsoldos Virág és Major Milán nem vallott szégyent, de a nemzetközi szint még erős nekik. Lesz ez még jobb is. Miután Milán kikapott a Bocskain, edzőként maradhatott Németh Zsolti mellett az elődöntőben, mert én mentem a juniorokkal - köztük Levente fiammal - az edzőtáborba.

Németh a fináléba kerülésért sajnos vereséget szenvedett az olimpikon Philip Akilovtól, így bronzéremmel zárt. Egyébként ezzel ő hozta az első dobogós helyezést Székesfehérvárnak a Bocskai István emlékversenyről

- összegezte az elmúlt hétvége történéseit Turós Arnold, a Fehérvár KSE szakmai munkájának irányítója, vezetőedzője, aki hozzátette, hogy az Ifi csapatuknál nagyban folyik a felkészülés az Énekes István Emlékversenyre, amelyre hét versenyzővel készülnek. Most havonta van kiemelt megmérettetés, amelyen részt vesznek a Turós-tanítványok minden korcsoportban.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek