Május 22.: a székesfehérvári sport nagy napja
Május 22.: a székesfehérvári sport nagy napja
Május 22.: a székesfehérvári sport nagy napjaKi ne tudná: 1985. május 22-én a labdarúgó UEFA-kupa döntőjének visszavágóján a Videoton SC idegenben, a korábban hosszú évekig bevehetetlen Bernabéu Stadionban Májer Lajos remek góljával 1-0-ra legyőzte a méltán világhírű Real Madridot. Éppen 20 évvel később, 2005. május 22-én a Cornexi Alcoa-HSB Holding női kézilabdázói arattak hangos nemzetközi sikert azzal, hogy az EHF-kupa fináléjának visszavágóján kilenc góllal fölényesen legyőzték a Győri ETO együttesét, így az odavágón összeszedett hatgólos hátrányt ledolgozva hódította el a trófeát!
A Vidi futballistái 1984 szeptemberében kezdték menetelésüket a csehszlovák (ma Csehország) labdarúgás élgárdája, a Dukla Praha kiejtésével. Visszagondolva az egész nagy menetelésre, ez volt az egyik legnehezebb párharca a fehérvári egyletnek, ugyanis az első meccsen Szabó József kissé szerencsés lövésével megszerzett egygólos előnyt a prágai visszavágón hősiesen védekezve őrizte meg. Később is sok teher hárult a piros-kékek védelmére, ám - néha Fortuna segítsége is kellett ehhez - megoldotta az aktuális feladatát.
A 16 közé jutásért, valamint a nyolc közé kerülésért is, ugyanakkor ezeknek a párharcoknak a hősei a támadók és középpályások voltak, hiszen a PSG-t és a Partizan Beogradot is szinte kiütötte! A párizsi 4-2-es sikert a hazai - köd miatt félbeszakított - 2-0, majd másnap a megismételt találkozón 1-0-ás győzelem követte. Ebben a párviadalban a duplázó Szabó és Csongrádi, valamint az egy találatig jutó Májer Lajos lett a nyerő ember.
A belgrádi partizánok máig megemlegetik Szabó József nevét, mert a sorozat gólkirálya az első, szenzációs 5-0-ás kiütéssel végződő összecsapáson mesternégyest szerzett, ami máig páratlan teljesítmény a klub történelmét tekintve, de egy kupasorozat ilyen kései fázisában, komoly ellenféllel szemben ez országosan is egyedülálló! A jugoszláviai (ma Szerbia) visszavágón a 0-2 is belefért az egyébként rendkívül erős, a Vidi előtt angol riválisnak (QPR) hatot vágó Partizan ellen.
A negyeddöntőben sokan hitték, hogy eljön a végállomás a félelmetes Manchester United ellen, de Kovács Ferenc mesteredző jól taktikázott: az első meccset sikerült egy vállalható 0-1-es eredménnyel kihúzni, majd a visszavágón a márciusi sárdagasztásból egy picit mázlista Wittmann-szabadrúgással a Videoton jött ki jobban, majd a hosszabbítást követő 11-es párbajban kifizetődött a találkozó előtti napok sok gyakorlása, megnyerte a szétlövést a hazai gárda!
Disztl Péter egy "tizit" kivédett, egyet fölé lőtt az egyik angol játékos, így még az is belefért, hogy az egyébként a büntetőket kiválóan lövő Gömöri Ottó (ekkor egy ország tanulta meg a nevét) rontson. A végső 11-est Vadász Imre vágta be a bal sarokba, s talán még ma is futna örömében, ha Horváth Gáborék nem érték volna utol, és nem teperik le a földre nagy boldogságukban. Ekkor már mindenki Videoton-meccsre akart menni, s aki tudott, jegyhez jutott, ment is az ország minden szegletéből.
Megérte, mert az elődöntőben is parádés meccset láthatott a jugoszláv (ma bosnyák) Zeljeznicar Sarajevo ellen. Burcsa Győző szépen bólintott Végh beadása után Skrba kapujának bal oldalába, majd Disztl László védő létére előre tört, és gólt lőtt Wittmann forintos labdájából, hogy aztán egy jobb szélről érkező felívelést Szabó a legjobbkor csúsztasson Vadász elé, aki kb. 18-ról akkora kapásgólt vágott a bal alsóba, hogy azt nehéz volna látatlanban érzékeltetni... Közben Skoro egy mutatós góllal tette izgalmassá és nyílttá a csatát.
A hazai 3-1-et követően a visszavágó olyan izgalmakat hozott a végjátékban, mint más azóta sem nagyon. A bosnyákok nekiestek a Vidinek, gyorsan vezetést szereztek, majd a hajrához érve megduplázták előnyüket és ők álltak továbbjutásra.
Ekkor a fehérvári csapatnak váltani kellett, menni előre, támadni, csakhogy közben a "jugók" kontrázhattak, el is dönthették volna az ütközetet, de elszórakoztak több ordító ziccert, a legvégén pedig - amikor már talán kicsit elhitték a hazaiak, hogy megvan a döntő - jött minden idők egyik legikonikusabb, legszerencsésebb gólja: Disztl László előretört, Borsányi, majd Szabó volt a labda útja, aztán a játékszer Disztl elé került, ő bepörgette a középen, kissé jobbról érkező Csuhay elé, és a remek hátvéd úgy lőtt az ötösről a kapu bal oldalába, hogy a labda érintette nagyon picit a keresztező védő és a kapujából kimozduló Skrba lábát, valamint a jobb kapufát is súrolta!
Szegény Ivica Oszim (a Zseljo edzője) máig rémálomként éli meg, ha arra a találatra gondol. A játékosok is alig hitték, hogy sikerült, pedig bizony sikerült, döntőbe jutott a Videoton!
A fináléban aztán egy újabb félelmetes rivális, a Real Madrid várt a Vidire, amely előtte az Intert búcsúztatta. A hazai első meccsen szó szerint a villanykandelábereken és az eredményjelzőn is emberek csüngtek, de hiába a 40 ezer szurkoló buzdítása, a Csongrádit, Májert és Szabót is nélkülöző piros-kékek nem bírták el kulcsembereik hiányát, el is fáradtak, így 3-0-ra kikaptak. Na, de aztán ami a visszavágón történt, számunkra az az igazán nagy bravúr, merthogy mindenki "Matyija", Májer Lajos hajrábéli jobb felső sarkos löketével megverte a Vidi a világhírű Realt a saját otthonában! Pedig nagyon ment itt is a madridi gárda, de Disztl Péter most is 11-est védett, az argentin világbajnok Valdano büntetőjét hárította, kézzel, mellel, mindegy is miként, de parádésan!
Ez a máig páratlan magyar klub kupabravúr üzenet a mindenkori generációknak: nincs lehetetlen, csak akarni kell, küzdeni hittel az elsőtől az utolsó percig, "jóban lenni" Fortunával, na, és persze focizni sem árt.
A mai nap másik legnagyobb fehérvári nemzetközi kupabravúrja a Cornexi Alcoa-HSB Holding, a mai Alba FKC nevéhez fűződik: 2005-ben a női kézisek szinte esélytelenül nyerték meg az EHF-kupát! Az előcsatározások során végig kiváló csapatok ellen és mindig szoros küzdelemben jutott el Szabó Edina vezetőedző csapata a végső sikerig. Az elődöntő már egy kis csoda volt, hiszen a hazai 31-30-as vereség után a Népligetben volt képes nyerni a visszavágón 31-29-re a székesfehérvári alakulat.
Erre aztán a döntőben is rá tudott dobni néhány lapáttal, merthogy a győri odavágón nagyon kikapott, csak azért hat góllal, mert a hajrában már ászait pihentetve leadott pár gólt tetemes előnyéből az ETO. A visszavágóra már végig úgy készültek Siti Beáék, hogy ezt még meg lehet nyerni!
Ez a legkedvesebb EHF-győzelmem a három közül! Az az igazság, hogy - ami a döntőt illeti - ha bármikor máskor játszottunk volna tízszer az ETO-val, akkor kilencszer biztos, hogy kikapunk. De ez volt az az egy nap, akikor nem, amikor minden összejött, minden klappolt ahhoz, hogy hatgólos hátrányunkat ledolgozva nyerjünk és magasba emelhessük a trófeát,
Mondta az olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok irányító.
Siti Beáta hozzátette:
Egy komplettebb, erősebb csapata volt a Győrnek, az első meccsen meg is "zupáltak" bennünket. Kellett nekünk ehhez a sikerhez az edző, Szabó Edina, aki a maga mentalitásával tartotta bennünk a hitet, a harci szellemet, aki elhitette velünk, hogy meg tudjuk csinálni. Mindezt ráadásul különleges helyszínen, a jégcsarnokban, forróságban, négyezer fanatikus, üvöltő szurkoló előtt, extra volt minden "is", nagyon komplexen összeállt az egész. Nemcsak mi, játékosok, mindenki, aki a csapat körül dolgozott, rendkívül izgatott volt és sokat tett a sikerért. Nagyon nagy hittel mentünk neki ennek a visszavágónak, egyszerűen ott és akkor nem nyerhetett más, csak mi!
Nem is nyert, az izzasztó hokis katlanban (a nagyobb befogadóképesség miatt a jégkorongosok csarnokában játszották le a meccset) aratott 28-19-es diadalával a Cornexié lett a trófea! Siti Bea fenti szavai mindet elárulnak arról, hogy milyen akarattal és hittel vettették magukat a küzdelembe a visszavágón a fehérvári kézis hölgyek, akik ugyancsak aranybetűkkel vésték be a nevüket nemcsak a fehérvári, a hazai sport aranykönyvébe.
