Rendkívüli ülést tartott Székesfehérvár közgyűlése
Rendkívüli ülést tartott Székesfehérvár közgyűlése

A közgyűlés elején három óvoda igazgatói posztjáról döntöttek a tagok. A Felsővárosi Óvoda igazgatójának Vértes Mónikát, a Gyöngyvirág Óvoda igazgatójának Kóger Yvettát, a Tolnai utcai Óvoda igazgatójának Győrössy-Nagy Ildikót választották a képviselők. A közgyűlés egy háziorvost támogató döntést is hozott.
"Sikerült háziorvosi körzetben egy újabb háziorvost leigazolnunk. Segítettünk neki abban, hogy a lakhatását megoldjuk, és így két körzetben tudja ellátni ezt a feladatot. Ez jól mutatja, hogy a város mindent megtesz azért, hogy különböző segítségnyújtással a háziorvosokat Székesfehérvárra tudja csábítani"- emelte ki a napirendi pontok közül Molnár Tamás, a Fidesz frakcióvezetője.
A közgyűlésen elfogadták a zárszámadást, amely szerint Székesfehérvár pénzügyi költségvetése stabil, a működést, a fejlesztéseket tudja finanszírozni a város. A Versenyképes Járások Program fejlesztési terveiről, kórházfejlesztés és infrastrukturális fejlesztésekről is döntöttek a közgyűlés tagjai. A Fehérvárért Közösen Egyesület a kézilabdacsarnok átépítéséről szóló napirendi pontnál tartózkodott.
"A kézilabda csarnok átépítéséről jött egy nettó 2 milliárd forintos projekt be, amelyet mi túlzónak tartunk annak függvényében, hogy rengeteg olyan infrastrukturális beruházás maradna el Fehérváron, amelyre ez a pénz jó lenne, de ez csak a kezdet. Majd meglátjuk, hogy ebből mi valósul meg, vagy mi lesz ebből"- mondta el Fazakas Attila, a Fehérvárért Közösen Egyesület frakcióvezetője.
A közgyűlésen tárgyalták a Kétfarkú Kutya Párt állatvédelemmel kapcsolatos rendezvényének javaslatát is.
"Egy állatvédelemmel kapcsolatos napot szeretnénk megszervezni, tehát fontos kiemelni, egy városi rendezvény. Nem a Kutya Pártnak lenne a rendezvénye, hanem az önkormányzat szervezésében. Megkerestük azokat az állatmenhelyeket, szervezeteket, akik ezzel kapcsolatos témával foglalkoznak. Pozitív támogatást kapott végül, megszavazta a képviselő-testület"- mondta el Fenekes Roland, a Kétfarkú Kutya Párt frakcióvezetője.
A képviselők zárt ülésen a város Vidivel kapcsolatos szerepvállalásáról is tárgyaltak. Mint Cser-Palkovics András polgármester elmondta, nem tudtak végleges döntést hozni. Most a Fehérvár FC Kft. jogi és pénzügyi átvilágításáról döntöttek. Még csak a tárgyalási szándékot tudják kifejezni.
"Nagyon kevés időnk van, hiszen június 6-a, nevezési határidő. Én azt érzem a fehérvári közvéleményen, hogy az egyik oldalon szeretnék, hogy az önkormányzat valahogy nyújtson segítséget és mentőövet a klubnak, másik oldalon pedig nagyon sokan úgy érzik, hogy miközben támogatják a Vidi ügyét, hiszen tudják, hogy ez a város identitásának szerves része, de azt mondják, hogy nem lehet egy önkormányzat feladata egy professzionális labdarúgó csapat működtetése és fenntartása. Ezeket a pénzügyi forrásokat üzemeltetésre, közszolgáltatásokra, utak felújítására, más fontos célok támogatására kellene fordítani. Nekünk valahogy ezt a kettőt kell most összehangolni"- mondta el Cser-Palkovics András polgármester.
A polgármester hozzátette, van elkötelezettség arra, hogy ha tudják, megmentsék a Vidit, de az adatok szükségesek a végleges döntéshez, amelyet jövő héten egy újabb rendkívüli ülésen tudják meghozni. Mint Cser-Palkovics András mondja, ha az önkormányzat belép, akkor átmeneti jelleggel tudja csak megtenni. Meg kell találni az új tulajdonost, aki átveszi, működteti és fenntartja a klubot.