Poszáta, énekes rigó, kerti geze: már lehet szavazni 2026-os Év Madarára
Poszáta, énekes rigó, kerti geze: már lehet szavazni 2026-os Év Madarára

Megindult a szavazás az MME Év Madara választásán. Idén a kis poszáta, az énekes rigó és a kerti geze közül kerül ki a győztes, mely 2026-ban az Év Madara címet és az ehhez kapcsolódó ismeretterjesztő programok főszerepét kapja. A szavazatokat július 25-ig várják.

Az Év Madara választás évtizedes hagyományokkal rendelkezik, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979 óta, vagyis immár 46 éve osztja ki az egyes esztendőkben kiemelt figyelmet kapó madarak címét. A program célja, hogy széles közönség számára bemutassa a természetvédelmi problémákkal érintett madárfajokat, csoportokat. A program rávilágít a védelmükkel kapcsolatos cselekvési lehetőségekre, valamint a társadalmi cselekvés fontosságára. 

A korábban szakemberek által választott Év Madara cím 2011 óta közönségszavazással dől el, az MME szakemberei által előzetesen kijelölt három faj közül választhatják ki a szavazók a következő év madarát. Az adott fajról szóló tematikus év előkészületi munkái miatt rendszint már nyáron lezajlik a következő év szárnyas/tollas kedvencének kiválasztása, így 2026 kapcsán is elindult a voksolás. A 2026-os év alkalmával a bokros területeket kedvelő madarak kerültek a jelöltek közé, az MME így fogalmaz a kiválasztás kapcsán:

„Ezúttal a bokrosok madarai közül választottuk ki a jelölteket. Cserjék sok élőhelyen nőnek az erdőszegélyektől kezdve a bokorerdőkön keresztül az árokpartokat, mezőgazdasági területeket szegélyező bokrosokig. Fontos, hogy ezekre természetbarát szemmel – ne "rendezetlen bozótként", hanem értékes élőhelyként – tekintsünk! A bokrosok menedéket nyújtanak rengeteg élőlény számára. Sok madár találja meg itt fészkelő- és táplálkozóhelyét, és a vonulás során még több használja megállóhelyként, zöld folyosóként ezeket a területeket.”

A szakemberek előzetesen a kis poszátát, az énekes rigót és a kerti gezét jelölték a szavazásra. Az MME így mutatja be a három fajt:

Kis poszáta

Verébnagyságú, de annál karcsúbb madár. Színezete nem feltűnő, jellegzetes „lüktető” éneke alapján azonban könnyű felismerni. Rovarevő, elsősorban lepkehernyókkal, levéltetvekkel táplálkozik. Hazánkban gyakori fészkelő, tavasztól őszig találkozhatunk vele ártéri erdőkben, bokrosokban, de akár városi parkokban is. A telet Afrikában tölti.

Énekes rigó

A feketerigó után a második leggyakoribb települési fészkelő rigónk. A rokon fajnál kisebb, attól teljesen eltérő színezetű, így könnyű elkülöníteni attól. Életmódja és táplálkozása a fekete rigóéhoz hasonló, de jobban kedveli az üdébb, párásabb parkokat, kerteket, ahol bőven talál kisebb házas csigákat. Fészke igazi remekmű, belsejét nyálával kevert korhadó faanyaggal simára tapasztja. A telet főként a Mediterráneumban tölti, de vannak áttelelő példányai is.

Kerti geze

Verébnagyságú, ritkán megfigyelhető madár. Hasoldala világos sárgás, hátoldala sötétebb barnás, esetleg olajzöldbe hajló, lábai kékesszürkék. Fészkeléshez sűrű növényzetet igényel, ezért leginkább nedves területeken, ártéri erdőkben fordul elő. A telet Afrika déli, szubtrópusi részén tölti, hozzánk csak késő tavasszal érkezik, és a költés befejezése után, nyár derekán megkezdi a vonulást a telelőterületek felé.

Az Év Madara választásra a szavazatok leadására 2025. július 25-én 12 óráig van lehetőség erre a linkre kattintva. A szavazás állása egyelőre nagyon szoros: a kerti geze 35, az énekes rigó 34, a kis poszáta 30 százalékát gyűjtötte be az eddigi voksoknak (a tizedes értékeket nem jeleníti meg a szavazás oldala).

Borítókép: MME
Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek