Rekordmennyiségű adomány gyűlt össze a Gondtalan Sulikezdés programmal
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Rekordmennyiségű adomány gyűlt össze a Gondtalan Sulikezdés programmal

Tolltartók, füzetek és tornazsákok, idén minden eddiginél több iskolai felszerelés gyűlt össze Székesfehérváron a rászoruló gyerekek számára. A jótékonysági akcióban több százan vettek részt, az adományoknak köszönhetően több mint ötven családnál indulhat gondtalanul a tanév.

Rekordmennyiségű adomány gyűlt össze a Next Stop Kft. és az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ közös akciója keretében. Az áruház 2017-ben indította útjára azt a kezdeményezést, amely a rászoruló kisiskolások tanévkezdését hivatott segíteni. A Gondtalan Sulikezdés programot idén már kilencedik alkalommal rendezték meg, a fehérváriak felajánlásainak köszönhetően.

Az Alba Bástya munkatársai augusztus 7. és 13. között várták a felajánlásokat a bevásárlóközpontban. Az áruház maga is hozzájárult a gyűjtéshez, idén pedig még egy futballmérkőzésen is érkeztek adományok.

"Rekordmennyiség gyűlt össze itt az üzletközpontban, és hozzá még az augusztus eleji Videoton-Csákvár labdarúgó mérkőzésen is sok doboznyi adomány gyűlt össze, úgyhogy hálásan köszönöm mindenkinek, a következő napokban az Alba Bástya Család-és Gyermekjóléti Központ fogja eljuttatni a rászoruló családoknak. Több mint 50 család fog részesülni ebből az adományból, az gondolom, hogy az állami és önkormányzati segítséggel együtt remélhetőleg mindenkinek nyugodt iskolakezdése lesz szeptember elején" - mondta el Mészáros Attila alpolgármester.

Tisztl Henrik az Alba Bástya Központ intézményvezetője kiemelte, a kezdeményezés a „Sok kicsi sokra megy” mottóval indult, és ez idén is beigazolódott: "50 családot tudunk ebből a mennyiségből segíteni, ehhez a mennyiséghez amit gyűjtöttünk még az áruház is vásárolt, ez minden évben hagyományosan így van, döntően több gyermeket Székesfehérvár és Székesfehérvár járásban élő családokat szeretnénk támogatni, akik a látókörünkben vannak, mi megkezdjük egyébként a mai napon, ezt el fogjuk szállítani az Irányi Dániel utcai intézményünkbe, elkezdik ezeket a kollégák szortírozni."

Az Alba Bástya Család-és Gyermekjóléti Központ a következő napokban megkezdi az összeállított csomagok kiosztását, hogy mindenki számára könnyebben induljon az iskolakezdés. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek