Óvónénijeiknek mutatták meg eddig szerzett tudásukat a kisiskolások
Fehérvár Médiacentrum fotója
Cservenyi Balázs Márk
Óvónénijeiknek mutatták meg eddig szerzett tudásukat a kisiskolások

Még csak néhány hete kezdték meg az első osztályt, de már van mit megmutatniuk magukból a Kodály Zoltán Iskola kisdiákjainak. Szerdán reggel óvónénijeik érkeztek az első órára, hogy lássák, hogyan érzik magukat a gyerekek. 

A Kodály Zoltán Iskola 1. é, azaz ének tagozatos osztályába 28 kis elsős került a város számos óvodájából. Már hagyomány, hogy néhány héttel az iskolakezdés után óvópedagógusaikat meghívják az intézménybe. 

"Ez egy nagyon különös nap, október 14-e, amikor az óvónéniket várjuk vissza az óvodákból,  hiszen a gyerekek, akikhez látogatóba jöttek éppen még csak öt-hat hete első osztályosok. Ilyenkor a köszönetünket, a hálánkat fejezzük ki azért a munkáért, amit az óvónénik tesznek évről évre áldozatosan, hogy ilyen kis ügyes, iskolaérett gyerekek érkezhessenek a Kodály Iskolába"- mondta el Kneifelné Laczkó Krisztina, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI alsó tagozatos munkaközösség-vezetője. 

Az óvónénik szívesen látogatnak el a Kodályba, hogy lássák, hogyan érzik magukat azok a kisgyermekek, akiket néhány hónappal ezelőtt még ők neveltek, készítettek fel az iskolára. 

"Szerintem ez egy nagyon nagy lehetőség, látva azokat a gyermekeket, akiket mi küldtünk ide az iskolába, hogy ennyit fejlődtek ezalatt a néhány hét alatt is. Milyen szoros és nagyon együttműködő kapcsolatuk van a tanítókkal, a zenével. Már nagyon megmutatkozik ebben az időszakban is, pedig még csak október van, hogy zeneileg, nyilván olyan gyerekeket küldünk ide, akik zeneileg képesek arra, hogy ide járhassanak, milyen örömmel járnak ide, és szívesen énekelnek, milyen lelki kapcsolatuk van a tanító nénikkel, milyen széppé teszi az életüket és a mindennapjaikat a zene"- mondta el Csehné Pál Szilvia, a Hosszúsétatéri Óvoda óvodapedagógusa.

Az 1. a osztály tanulói az ének órákon tanultakat mutatták be az óvópedagógusoknak. Az osztály fele ének tagozatos, másik fele pedig általános tantervű. A tanítók az iskolában egy új projektalapú tanításba kezdtek. 

"Tulajdonképpen a kisgyermekek kognitív képességeinek fejlesztésével, illetve a művészetek fejlesztésével foglalkozik. Ebben van drámapedagógia, van festészet-grafika, van néptánc és természetesen a matematikai logikát sem hagyjuk ki"- mondta el Szekeres Ágnes, a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI drámapedagógusa.

A testnevelés órák első 15 percében a komplex mozgásterápiát alkalmazzák, amely fejleszti a gyerekeket. Délután nem házi feladatot oldanak meg a gyerekek, hanem a projektalapú órákon vesznek részt. Az eredményeket a folyosó falán lehet látni többek között. 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek