Két nagy verésbe szaladt bele a Volán Csehországban
Két nagy verésbe szaladt bele a Volán Csehországban

Két élgárda, a HK Mountfield és a BK Mladá Boleslav ellen lépett jégre felkészülési mérkőzésen csehországi villámtúráján a Hydro Fehérvár AV19. A Volán hokisai igyekeztek megnehezíteni a világ élvonalába tartozó ország hokiját magas szinten reprezentáló alakulatok dolgát, ám ez csak időnként sikerült, az erősebb, dinamikusabb ellenfelek 6-1-re, illetve 8-1-re kiütötték az osztrák bázisú ICEHL szeptemberi rajtjára hangoló kék-fehéreket, akik közül Erdély az első, Cheek pedig a második összecsapáson volt eredményes.
Mielőtt bárki vészharangot kongatna, gyorsan le kell szögeznünk, hogy a csehországi és a magyar jégkorong között nagyjából akkor a különbség, mint mondjuk a jelenlegi Ferencváros és a Barcelona vagy a Liverpool között. Nem kevés... A cseh jégkorong-válogatott sokszoros világbajnok, mag a magyarnak éppen idén sikerült története során először megkapaszkodni az A-csoportban.
Szóval, az eredményekből semmiféle konzekvenciát nem szabad levonni, legfeljebb annyit, hogyha a szurkolók lelkivilágát és a játékosok önbizalmát szeretnék építeni a Volánnál, akkor Háriéknak velük egy "súlycsoportba" sorolható ellenfelet kell választani, nem két polccal magasabban lévőt. Csakhogy itt pont az volt a cél, hogy erősebb csapatokkal szemben próbáljon fejlődni a szeptember 12-i klagenfurti bajnoki rajtig.
Ami a két meccset illeti: pozitívum, hogy 1-1 harmad erejéig abszolút pariban tudott lenni a Hydro Fehérvár AV19 a cseh Extraliga alapszakaszának legutóbbi másodikjával és BL-résztvevőjével, a Mountfielddel, valamint a liga negyeddöntősével, a Mladá Boleslavval (mely éppen a Mountfielddel szemben esett ki az elődöntőbe jutásért nagy csatában, hétmeccses sorozat végén).
Az, hogy ezeknek a zakóknak mekkora építő hatásuk van (ha persze egyáltalán van) csak a bajnokságban derül majd ki. Az nem jó jel, hogy megint akad folyamatosan néhány betegség vagy sérülés miatt hiányzó játékosa a Volánnak. A válogatott védő, Falus Ádám éppen most, Csehországban szenvedett komoly, sok kihagyással járó sérülést.
A felkészülés állásáról a következő találkozón már azért reálisabb képet kaphat az, aki ellátogat a székelyföldi Gyergyóremetére, ahol a helyi új csarnok avatóján a lengyel Cracoviával csap össze a fehérvári gárda augusztus 30-án, szombaton 19.00 órakor, majd másnap a helyosztón vagy a Gyergyóval vagy az U25-ös magyar válogatottal meccsel.
Az ICEHL-start előtti utolsó tesztmérkőzésre a MET Arénában kerül sor szeptember 5-én, pénteken 19.15-kor a szlovák Extraliga legutóbbi alapszakaszának 5. helyezettje, a HC Banská Bystrica ellen.