A legmobilisabb osztály a Városházán
A legmobilisabb osztály a Városházán

Az idei évben is csatlakozott Fehérvár szeptember közepén az Európai Mobilitási hét programjaihoz. Ennek keretében ez évben is keresték a város legmobilisabb osztályát. Az 5-8. osztályosoknak szóló, Németh László Általános iskola előtt szervezett vetélkedőn pontot ért, ha egy osztályból minél többen érkeztek alternatív közlekedési eszközzel, de pontot lehetett szerezni a közösségi közlekedés szabályairól szóló vetélkedőn is.
„Öt állomáson kellett a gyerekeknek teljesíteni. Volt Kresszel kapcsolatos, környezettudatos számolós – az 50 forintos palackokkal összefüggésben. A Gaja egyesületnél volt egy környezetvédelmi állomás, de volt sportos részünk is, ahol adott időre kellett végrehajtani egy feladatot”- mondta el Sárvári Laura, rendezvényszervező
Csakúgy, mint tavaly, idén is a Vörösmarty Mihály Általános iskola diákjai szerepeltek a legeredményesebben a benevezett hét osztály közül– őket köszöntötte Fehérvár polgármestere a Városházán.