Magabiztos Alba siker az edzőváltás után
Fehérvár Médiacentrum fotója
Alba Fehérvár / Simon Erika
Magabiztos Alba siker az edzőváltás után

Oliver Vidin sima győzelemmel mutatkozott be a fehérvári kosarasok kispadján, de a védekezéssel még lesz dolga bőven.

Lluis Riera hétfői menesztését, és a Szolnokkal a legutóbbi idényben bajnoki címet nyerő szerb tréner, Oliver Vidin csütörtöki kinevezését követően szombat este már a ZTE elleni rangadón kellett helyt állnia az Alba Fehérvár férfi kosárlabda csapatának az NB I/A alapszakaszának 9. körében. A feladatot tökéletesen megoldották Vojvodáék, akik helyenként igazán látványos játékkal 109-89-re verték a zalai gárdát, így újra pozitív (5-4) mérleggel állnak a tabella 4. helyén. Annyira kiegyensúlyozott a mezőny, hogy a 4. és a 10. helyezett között egyetlen győzelemnyi különbség van!

A vendégek sokkal jobban kezdtek, 8-4-re, majd 16-9-re is vezettek, innen kozmetikázott az első 10 perc végére 25-27-re a házigazda alakulat, amelynek a védekezése továbbra sem volt éppen eredményes, persze az új trénertől nem is lehetett azt várni, hogy ezen két nap alatt segíteni tud.

A második negyedben lépett igazán a gázpedálra az Alba, egy brutális, 18-0-ás rohammal nemcsak meglépett 16 ponttal, de le is rendezte a meccs érdemi részét, mert ugyan 71-48-ról, mínusz 23-ról visszajött 13-ra a kissé már lazító, a végén már fiataljait is bevető fehérváriak ellen a ZTE, ám a hajrában Pongó triplájával már 26 volt közte, amiből a végső dudaszó pillanatára is maradt 20. A kék-fehéreknél Bigelow 20, Vojvoda 18, Joseph 14, Stuckman 13, Omenaka 11, Philmore 10 pontot szórt.

Oliver Vidin jól mutatkozott be az Alba vezetőedzőjeként, s most a válogatott szünet miatt lesz három hete arra, hogy érdemben dolgozzon a gárdával, rendbe tegye a joggal sokat kritizált védekezést és az általa néhány játékosnál felvetett erőnléti problémákat.

Legközelebb december 6-án, ugyancsak hazai pályán az MVM OSE Lions lesz Pongóék ellenfele, 17.00 órakor.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek