Rangadót nyert a Loki, majd bejelentette alapembere távozását
Rangadót nyert a Loki, majd bejelentette alapembere távozását
Rangadót nyert a Loki, majd bejelentette alapembere távozásátIdegenben is simán, 3-0-ra verte a joggal dobogóra pályázó korábbi kétszeres bajnok és kupagyőztes Pénzügyőr csapatát a MÁV Előre Foxconn a férfi röplabda Extraligában, így 5 meccs után is szettveszteség nélkül menetel a címvédés felé. A még négy fronton (bajnokság, Magyar Kupa, CEV-kupa és MEVZA-liga) érdekelt gárda komoly veszteséget is elkönyvelhetett csütörtökön, miután bejelentette, hogy egyik fő pontgyárosa, egyben csapatkapitánya, Redjo Koci távozik a csapattól. Katarból kapott olyan ajánlatot, ami három és fél év után elmozdította a regnáló bajnok- és kupagyőztes alakulattól.
A Pénzügyőr elleni mérkőzést kicsit "rozsdásan" nyitotta a fehérvári gárda, de hamar összeszedte magát, s 4-3 után már többnyire végig vezetett, 2-3, majd 4-5 ponttal, végül nyolc pontig nyílt az olló, 26-17-re vitte el az első szettet Omar Pelillo egylete.
A középső játékrészben rögtön ellépett a Loki, 12-4-ig robogott, majd 17-7-nél már tíz volt közte. 19-20 után jött egy kis lazulás, a Pénzügyőr feljött 19-14-ig, hogy aztán már simán behúzza ezt az etapot is a kék-fehér csapat 25-28-ra.
A harmadik - egyben záró - játszmát kicsit küzdelmesebben hozta a bajnok. Szinte végig előnyben volt itt is, de a hazaiak rendre felzárkóztak 1-2 pontra. A hajrában azért odatették magukat Pestiék és a szettet 25-19-re, a meccset pedig ezzel együtt 3-0-ra nyerték meg. Pesti 13, Bakiri 12, a távozó Koci 9 pontot tett a közösbe.
A MÁV Előre Foxconn a következő körben, december 7-én, vasárnap 17.00 órakor a Kecskemét csapatát fogadja a MÁV Előre Röplabda Centerben.



