Simán kikapott az Alba Szombathelyen
Simán kikapott az Alba Szombathelyen
Simán kikapott az Alba SzombathelyenIdegenben simán, 93-73-ra kikapott régi riválisa, a Falco KC vendégeként az Alba Fehérvár a férfi kosárlabda NB I/A alapszakaszának 13. körében, így négy sikert követően először szenvedett vereséget Oliver Vidinnel a kispadon. Ezzel az alapszakasz felénél tartja ugyan 3. helyét a tabellán a kék-fehér alakulat, de annyire szoros a mezőny, hogy 1 újabb vereséggel akár 4-5 pozíciót is visszaeshet.
A szombathelyi találkozón a házigazdák kezdtek valamivel jobban, 11-4-re vezettek, de nem sokkal később Stuckman Bigelow és Vojvoda kosaraival már 11-11-re módosult az állás, sőt, az első etap végén 22-18-ra az Albánál volt az előny. Ebből aztán nem maradt semmi, 22-22-nél ért véget a nyitó 10 perc. A második negyedben már egyértelműen a Falco dominált, megérdemelten húzott el a nagyszünetig kilenc ponttal (50-40).
A folytatásban nem sok minden változott, így három negyed után 10 pontos hazai előnyt (70-60) mutatott az eredményjelző. A záró etapban aztán a többet hibázó Alba nem volt képes szorosabbá tenni a rangadót, a Falco jobban koncentrált a befejezéseknél, s a korán kipontozódó Omenaka hiányában a lepattanócsatát is simán nyerte (43-32), így végül húsz lett közte, a vártnál könnyebben nyert 93-73-ra a szombathelyi csapat.
Az Alba oldalán Bigelow 18, Vojvoda 16, Pongó pedig 13 pontig jutott. A székesfehérvári egylet a következő fordulóban, december 28-án, vasárnap 16.30-kor hazai pályán a Sopron ellen javíthat.



