A bajnok ellen sem szerzett pontot a Volán
·Sportjégkorong·Utolsó frissítés: undefined
Fehérvár Médiacentrum fotója
FAV19
A bajnok ellen sem szerzett pontot a Volán
·Sportjégkorong·Utolsó frissítés: undefined

A Volán hokisai szinte mindenben egyenrangú ellenfelei voltak a címvédőnek, csak éppen a gólszerzésben nem. Már csak két meccs van hátra az alapszakaszból, s a formákat tekintve nem lehetnek optimisták a befejezést illetően Hári Jánosék.

Hiába játszott a két kapu között szinte végig legalább olyan jól a Hydro Fehérvár AV19, mint a bajnoki címvédő Red Bull Salzburg, 6-2-re kikapott, így eldőlt, hogy a 9. helynél előrébb nem végezhet az ICEHL alapszakaszának végén. A hazai találatokat Messner Gerlach szerezte. 

A meccs elejétől jó iramú, nyílt csata alakult ki a jégen. A Volán kezdett jobban, Kuralt előkészítése után Messner vette be Tolvanen kapuját. A bajnok nem ijed meg ettől, első emberelőnyét azonnal gólra is váltotta Raffl révén a 11. percben, amikor Horváth Donát ült ki két percre a büntetőpadra durva játékért. Ezt követően aztán öt percen belül St. Denis és Bourke is beköszönt Reijolának, aki most sem remekelt. A harmad vége előtt szűk másfél perccel Max Gerlach hozta vissza távoli bombájával a házigazdát egy gólra.

A középső játékrészben folytatódott a nagy iramú, pörgős játék, helyzetek itt, helyzetek ott, kevés eredménnyel. Kiváltképp a Volán sajnálhatja, hogy összesen öt emberelőnyéből képtelen volt egyetlen gólt összehozni, miközben a Salzburg kétszer került két perces fórba, mind a kettőből eredményes tudott lenni. Ez bizonyult végül a legfőbb döntő tényezőnek, főképp, hogy a második előnyös találata egyben a negyedik RBS-gól volt, így a végső 20 perc előtt igen nehéz helyzetbe került a Hydro Fehérvár AV19.

A harmadik harmadban növelte a nyomást a Volán, szűk nyolc percig kapura sem lőtt a címvédő, de aztán az elsővel megint betalált, Brandon Coe gólja pedig el is döntött mindent. Az már nem osztott, nem szorzott, hogy a hajrában emberelőnyben is képes volt újabb találatot beszedni a fehérvári gárda, amely úgy kapott ki 6-2-re, hogy a kapura lövési arány ebben a 20 percben 15-5 volt a javára. 

Egy biztos: ahogy a legutóbbi idényben, megint pocsék hajrát mutat be az alapszakaszban a kék-fehér alakulat, amely ezzel a produkcióval nem is érdemli meg a rájátszás elérését. Minden más ellenfél képes összekapni magát és gyűjtögeti a pontokat a hajrában, miközben a FAV19 nem. A legutóbbi 11 meccséből tízet (!!) elvesztett, ez egyszerűen nem fér bele.

Ennek ellenére még így is befuthat az első 10-be és elcsípheti egy jó Pre Play-Offal a rájátszást is, de ez inkább elméleti vágy, mint gyakorlati lehetőség. Pénteken este elmegy Bécsbe a Capitalshoz Ted Dent csapata, majd az alapszakasz zárásán, március 1-jén, vasárnap 17.30-kor jön a MET Arénában az FTC elleni idei negyedik bajnoki ütközet. Az a meccs, ami szinte biztosan a 10. hely megszerzéséről dönt.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek