Barna, Béla és a város: egy hétköznapi mikrokirándulás Fehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotója
Pápai Barna
Barna, Béla és a város: egy hétköznapi mikrokirándulás Fehérváron

A városi kiránduláshoz nélkülözhetetlen két láb (esetleg négy), egy szabad óra, és az elhatározás. A hely adott: a Sóstó tavasszal is lenyűgöző, nem érdemes kihagyni.

Miközben úgy néz ki, hogy idén az érdeklődés hiányában kimarad a tavasz, és a késő februári időjárásból jövő héten egyenesen a nyárba zuhanunk, addig a természet köszöni szépen, jól van. A napokban még sokan kabátban rohangáltak a városban, néhány nap múlva pedig mindezt felválthatja a rövid nadrágos szett. A klasszikus tavaszi darabok pedig jobb híján egy áthajtogatásra lehetnek jók idén. A pulóveres, vékony dzsekis hetek úgy fest, hogy legfeljebb jövőre térhetnek vissza.

Ez a meglehetősen furcsa tavasz azonban a természetben sokkal kevésbé csapódik le, mint egy átlagos ruhásszekrényen.  

Itt van például a székesfehérvári mikrokirándulások legnépszerűbb helyszíne, a Sóstó. A hely, ahova bármelyik délután ki lehet ugrani egy félórás sétafikálásra, mélázgatásra és stressztelenítésre. A Sóstó hozza azt, amit április végén kell: minden zöld, virágzik, növekszik és sokasodik. 

Néhány napja ilyennek látta fotósunk a legjobb várostáblákon belüli kirándulóhelyet:

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek