Befutott a Coco Jamboo: ezt hallgatta a világ 30 esztendeje
Fehérvár Médiacentrum fotója
https://outloudculture.com/
Befutott a Coco Jamboo: ezt hallgatta a világ 30 esztendeje

A Mr. President épp harminc éve jött ki a kilencvenes évek egyik legikonikusabb dancefloor dalával, de nagy slágerrel jelentkezett Gina G, Michael Jackson, a Metallica, a Kadoc, a Bone Thugs-N-Harmony és Coolio is. Ezt hallgatta a világ 1996 májusában.

Zenei időutazásunk menetrendjén nem változtattunk, ezúttal is Nagy-Britanniában kezdünk, nézzük, melyek voltak a legnagyobb slágerek 1996 májusában a UKTop40 összesítése alapján.

Ahogy előző visszatekintőnkben beszámoltunk róla, még áprilisban lépett az első helyre George Michael, akinek pályafutása során 23 dala jutott be a brit listán a Top10-be, ezek közül pedig hét az első helyet is elérte. Sorrendben az utolsó a „Fastlove” volt, amely méltó fénnyel aranyozta be a zseniális előadóművész karrierjét, összesen három hétig, május közepéig vezette a UKTop40 összesítését.

Az esztendő ötödik havának közepén aztán érkezett Gina Mary Gardiner, az ausztrál születésű énekesnő persze nem ezen a néven, hanem Gina G művésznévvel vált ismerté. A brisbane-i születésű Gina klasszikus példája volt annak a zenei jelenségnek, melyet egyslágeres előadóként ismerhetünk.

Gina G korábban lemezlovasként dolgozott, majd maga is elkezdett táncos muzsikákat felénekelni, az „Ooh Aah... Just a Little Bit” pedig hatalmas siker lett. Érdekesség, hogy hazájában, Ausztráliban csak az ötödik helyig jutott a dal, Európában azonban jóval sikeresebb lett: Ausztriában, Hollandiában és Skóciában dobogóig menetelt, Nagy-Britanniában pedig az első helyet is elérte, amit ugyan csak egy hétig tudott megtartani, de 10 hétig megragadt a Top10-ben.

Gina G után ismét egy olyan dal ugrott az első helyre, mely mindössze egy hétig tudta megtartani a legmagasabb pozíciót. A „Three Lions” című dalt két angol humorista, David Baddiel és Frank Skinner, valamint a Lightning Seeds rockegyüttes írta. A dalt 1996. május 20-án adta ki az Epic Records annak apropóján, hogy az angol labdarúgó-válogatott abban az évben a hazai rendezésű UEFA Európa-bajnokságon szerepelt.

Természetesen további kiváló zenék is feltűntek 1996 májusában a brit listán, ilyen volt LL Cool J és a „Doin It”, Peter Andre és a „Mysterious Girl”, a Metallica és az „Until It Sleeps”, vagy épp a Klubbheads és a „Klubhopping”.

Menjünk tovább Németországba, nézzük, hogy alakult a május harminc évvel ezelőtt az Offizielle Deutsche Charts rangsora alapján. A lista élén hosszan kitartott az olasz származású, de Svájcban született Roberto Concina vagyis Robert Miles, aki a „Children” című klubhimnusszal hét héten át, egészen május közepéig első volt a német listán.

A tragikusan fiatalon, mindössze 47 évesen elhunyt Robert Miles után egy korszakos zseni, a Pop Királya, Michael Jackson lépett a német lista első helyére. Jacko és a „They Don’t Care About Us” 1996. április 8-án jelent meg az Egyesült Királyságban és Európában kislemez formájában, majd április 23-án az Egyesült Államokban is. Ez volt a negyedik kislemez Jackson kilencedik albumáról, a HIStory: Past, Present and Future, Book I-ről, mely még 1995-ben jött ki. A dal nagy kedvenc lett a németeknél, összesen három hétig állt az Offizielle Deutsche Charts élén.

Volt egy dal, mely, fogalmazzunk így, sokkal jobban öregedett a listavezetőknél. Ez a nóta soha nem érte el a német lista első helyét, de hetekig állt a második pozícióban, ugyanakkor sokkal nagyobb, egyben megosztóbb sláger lett. Sokan a mai napig imádják, sokan a mai napig hidegrázást kapnak tőle, ugyanakkor elvitathatatlan tény, a Mr. President korszakos nótája, a „Coco Jamboo” az évtized egyik legnagyobb slágere lett.

A dal Európa-szerte sláger lett, Ausztriában, Csehországban, Magyarországon, Svédországban és Svájcban is az első helyre került a slágerlistákon, hazai pályán azonban meg kellett elégednie a második pozícióval, igaz, a Top10-nek 30(!) héten át tagja maradt, ami rekord volt abban az évben a német kislemezlistán.

A Mr. President a kezdeti tagcserék után ekkor érte el klasszikus felállását: Judith Hildebrandt (T-Seven) és Daniela Haak (Lady Danii) énekesnők mellett a brit rapper Delroy Rennals (Layzee Dee) alkotta a német producercsapat által életre hívott formációt. A „Coco Jamboo” tarolt, világszerte közel 1,5 millió példányban kelt el, a csapat ezzel minden idők egyik legsikeresebb dancefloor-nótáját jegyzi.

Ami az Offizielle Deutsche Charts további kedvelt helyezettjeit illeti, ott volt az élmezőnyben Blümchen és a „Kleiner Sattelite”, az U96 és a „Heaven”, illetve a Prodigy és a „Firestarter”.

Európa további országai közül Belgiumban, Franciaországban, Svédországba, Norvégiában, Finnországban és Ausztriában is Robert Miles vezette a helyi listát (csakúgy, mint a EuroCHART Hot 100 össz-európai játszási listáját), míg Hollandiában Captain Jack és a „Drill Instructor”, Dániában DJ Dado és az „X-Files” vezette a listát, de az elektronikus klubzenék térnyerését jól mutatta a Kadoc és a „Nighttrain” szárnyalása is.

Az Egyesült Államokban a Billboard Hot100 élén Mariah Carey és az „Always Be My Baby” elveszítette korábbi első helyét, melyet a Bone Thugs-N-Harmony vette át a „The Crossroads” című dalával.

Ott volt a Billboard listájának élmezőnyében Coolio és a „1,2,3,4 (Sumpin’ New)”, a No Doubt és a „Just A Girl”, valamint az SWV és a „You’re The One”.

Utunk végén nézzük, melyek voltak a legkedveltebb albumok Magyarországon a MAHASZ eladási listáján. Három évtizede az eladási adatok alapján a legkeresettebb magyar album az Irigy Hónaljmirigy anyaga, a „Csillagok háborognak” című albumot vásárolták a legtöbben, de szintén jól teljesített és megjelenése után rögtön a lista harmadik helyére lépett a Pa-Dö-Dő aktuális albuma, a „Kérem a következőt”.

Erre a hónapra ennyi volt visszatekintőnk, legközelebb 1996 júniusának nagy sikereit idézzük fel.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek