Szombaton nyit a székesfehérvári strand, megvannak az idei jegyárak is
Szombaton nyit a székesfehérvári strand, megvannak az idei jegyárak is
Szombaton nyit a székesfehérvári strand, megvannak az idei jegyárak isSzombat reggeltől várja a vendégeket a Csitáry G. Emil Uszoda strandja. A strand minden nap 8 és 19 óra között várja a kikapcsolódni vágyókat június 13-tól egészen augusztus 30-ig, írja honlapján a Városgondnokság.
A nyitás előtti hetekben a szakemberek elvégezték a szükséges karbantartási munkákat a medencéken és az épületeken. Kifestették az öltözőket és a vizesblokkokat, valamint kijavították az öltözőszekrények zárjait is.
A biztonságos üzemeltetéshez a csúszdarendszer idei felülvizsgálata és minősítése is lezajlott. A játszótér háromévente esedékes minősítése idén volt aktuális, ez sikeres volt, így megkapta a szükséges hatósági tanúsítványt.
A medencék feltöltése után megtörtént a vízmintavétel. A laboratóriumi vizsgálatok jelenleg is zajlanak, az eredmények a napokban várhatók.
A strand környezetét is rendbe tették a nyitás előtt. Karbantartották a zöldterületeket, és a virágágyásokat is felfrissítették. A nagymedence feletti sátor az idei szezonban is a helyén marad, az oldalfalakat viszont a korábbi években megszokott módon elbontják.
Ha a nyári időszakban a Nemzeti Népegészségügyi Központ hőségriadót rendel el, az érintett napokon a strand a megszokottnál egy órával tovább, este 20 óráig tart nyitva.
A csúszdák üzemideje nem változik, minden nap 9 és 18 óra között használhatók. A 16 óra után igénybe vehető félárú belépőt csak hétköznapokon, hétfőtől péntekig lehet váltani.
A 2026-ban érvényes jegy- és bérletárak szerint a kedvezményes strandbelépő 2700 forintba, a felnőtt belépő 3200 forintba kerül.
A családi jegy ára 2 felnőtt és 1 gyermek esetén 8400 forint, 2 felnőtt és 2 gyermek esetén 9400 forint. A családi jegyhez 4 fő felett további gyermekenként 1100 forintért lehet kiegészítő jegyet váltani.
A 10 fő feletti strandi csoportos jegy fejenként 2100 forintba kerül.
Hétfőtől péntekig, 16 óra után a kedvezményes strandbelépő 1300 forint, a felnőtt belépő 1600 forint. A családi jegy ebben az időszakban 2 felnőtt és 1 gyermek esetén 4200 forint, 2 felnőtt és 2 gyermek esetén 4700 forint.
A strandi kedvezményes idénybérlet 41 000 forintba, a felnőtt idénybérlet 50 000 forintba kerül. Ezeket átvételkor kell kifizetni. A strandi bérlet kiállítási díja 2000 forint, amelyet igényléskor kell fizetni.


