Varga Tamás: Én mindig csapatember voltam
Varga Tamás: Én mindig csapatember voltam
Varga Tamás: Én mindig csapatember voltam- Mikor, miképpen alakult ki nálad a sport iránti szenvedély?
- Kezdetben szimpatikus volt számomra több sportág is, de elsősorban a labdarúgás felé próbáltak terelni, ami nem sikerült. Nekem inkább az atlétika volt a legvonzóbb. A nővérem atletizált, s az ő testnevelő tanára - amikor én abba a suliba kerültem ahol ő tanult - vitt le a pályára első körben, ott szerettették velem meg igazán a sportágat, majd ott is ragadtam.
- Ez hol történt?
- Otthon, Sopronban, ott kezdtem a Kellner Sándor utcai iskolában, oda jártam, s az ottani testnevelő volt, aki az atlétikával foglalkozott leginkább, ő vitt el az egyesülethez, s onnantól sportoltam már szervezett keretek között a Soproni SE-ben.
- Hogyan kerültél ide, mi hozott Székesfehérvárra?
- A tanulmányaim Budapestre vittek a Testnevelési Egyetemre, ahol megismertem a feleségemet, aki történetesen fehérvári, általa kerültem ide.
- Tehát a szerelem sodort a városba. Hogy érzed utólag, jó döntés volt?
- Úgy érzem jó döntés, bár sokáig nagyon hiányzott Sopron, pontosabban igazából a Sopron-környéki hegyek, amiket nagyon szerettem otthon, de megszoktam itt, kedvelem a várost, remek a fekvése, közel van Budapest és a Balaton, ami komoly előny.
- Kicsit még menjünk vissza a kezdetekhez, illetve az aktív versenyzői korodba: mindig a 400 méter volt a fő távod, amin ob-dobogós is voltál?
- Igazából én
nagyon sok mindent csináltam kisebb koromban, először közép- és hosszútávokat futottam, aztán jött a 400 méter.
A középiskolás évek végén és az egyetemi évek során kerültem közel a 400-hoz.
- Emlékszel még arra, mi volt az első verseny, amin indultál?
- Kis versenyző koromban biztosan 60 méteren és 60 gáton indultam, még a soproni futófolyosóban, ami nagyon régóta nincs már meg.
- Általában az első verseny mellett az első érem is emlékezetes. Neked még megvan?
- Igen, valahol még megvan, bár nincs kirakva, állandóan nincs szem előtt, de egy dobozban tartom az összes medáliámat,ott van köztük ez az első érem is. Ezt egyébként 60 gáton szereztem, 10,4-et futottam, még erre is emlékszem.
- Mikor érezted azt, hogy "megérkeztél", biztosan jó helyen vagy az atlétika világában?
- Igazából én mindig szerettem az atlétikát. Csapatban nagyon szerettem dolgozni, a közösség ott tartott, aztán egyedül maradtam a középiskolás időszakom végére, amikor eljöttem otthonról és utána az egyetemen megint találtam egy jó közösséget, amiben jól éreztem magam, akikkel nagyon szerettem együtt dolgozni a pályán és azon kívül is. Aztán utána az edzősködésnél is ugyanez történt, úgyhogy azt gondolom, attól a pillanattól kezdve szerelem volt ez, ahogy belekerültem a sportágba.
- Családi behatás a nővéred érintettségén kívül nem volt?
- Nem, atlétikában csak a nővérem. Édesapám tornászott, édesanyám nem sportolt semmit.
- Versenyzőként a 90-es évek közepén érted el a legjobb eredményeidet. Akkor voltál egyéniben is 3-4 helyezett országos versenyeken, váltóban pedig az ARAK-os csapattal ob-aranyérmet is nyertél. Jól tudom?
- Igen, teljesen jól.
Eleinte még az akkori utánpótlásban, a serdülő A és B korosztályban voltam dobogón, illetve az egyetemi évek alatt is álltam korosztályos dobogón, de ott is általában inkább a váltóban. Én mindig csapatember voltam, egyénlieg mindig egy picit az elit alatt, de váltóban hasznosan tudtam segíteni a csapataimnak. Itt Fehérváron is váltóban voltam magyar bajnok.
Ez ment nekem jól.
- Amikor ide kerültél, ki volt az edződ?
- Nem volt senki, mert én egyből edzősködtem és a versenyzés csak kiegészítés volt.
- Azért csak akadt valaki a szememberek közül, akire felnéztél, inspirált, terelt téged az edzőség felé.
- Még gyermekkoromban, Sopronban a saját edzőim, vagy a nővérem trénere, Németh Gyula, Németh Roland édesapja, aki szintén Sopronban tevékenykedett, tőle sok minden el tudam lesni, majd aztán az egyetemi tanáraimtól, illetve itt az ARAK-nál az idősebb, rutinosabb kollégáktól, akiktől sok mindent tanultam.
- Edzőként te magad már régóta igen eredményesen dolgozol, olyan bajnokok eredményei mutatják ezt, mint Listár Nikolett, Takács Boglárka vagy éppen Szabó Dániel, akik mind többszörös országos bajnokok lettek, s nemzetközi szinten is szép eredményeket értek el. Fiatalként mennyire volt nehéz szintén ifjú emberekkel dolgozni?
- Először egészen fiatalokkal dolgoztam, úgy a második-harmadik évben jártam, amikor hozzám kerültek már idősebbek is, akik és köztem valóban nem volt több 5-6 évnél. Velük partneri viszonyban lehetett dolgozni, de a fiatalabbakkal megesett olyan, hogy újra kellett kezdeni az adott gyakorlást edzésen, mert nem volt kellő energia benne, nem edzettek olyan intenzitással, ahogy azt én elvártam volna.
- Akárhonnan nézzük, valamit tudsz, amit sokan nem. Ezt az eredményeid bizonyítják. Mi a Varga-féle sikerrecept?
- Hú, hát ezen alaposan el kellene gondolkodnom.
Én mindig pedagógusként próbáltam edzősködni is, és az nagyon fontos volt, hogy legyen bizalom köztem és a versenyző között. Ha a versenyzőnek megvan a motiváltsága, és valamit szeretne elérni, akkor tudom én hatásosan segíteni, tehát az által tudunk előre lépni, ha ő is előre szeretne lépni, abból tudom kivenni, amit ki szeretnék.
Igazából mint recept, nem tudnám megfogalmazni, talán kívülről valaki sokkal jobban meg tudná ezt fogalmazni. Szerencsére tehetsége, ügyes gyerekekkel foglalkoztam rendszerint. kikből vagy a pályán, vagy azon kívül, de jó emberek lettek, s ez a lényege ennek az egésznek.
- Kik voltak azok a versenyzőid, a már említett Szabón, Takácson, Listáron kívül, akik a te kezed alatt váltak igazán kiválóvá?
- Hú, ez nagyon nehéz! Nem szeretnék senkit kihagyni, inkább eltekintenék a felsorolástól.
Szerencsére nagyon sok igazán ügyes, tehetséges versenyzővel áldott meg a sors. Akiket már említettél (Listár, Takács, Szabó), ők azért voltak kiemelkedőbbek, mert még a felnőttek között is a legjobbak közé tartoztak, a többség az utánpótlásban fejezte be. Danin keresztül már most van az ARAK-ban három-négy versenyző, akinek edzője voltam, s aki már nem aktív sportoló, hanem szintén edző.
Borsányi Zoli például, aki ötödikes korában, 11-12 évesen kezdett nálam kis versenyzőként és végig vittem addig, amíg el nem ment a tanulmányai miatt, majd aztán visszatért és azóta itt edzősködik. A Szabó Danit egy kicsit később kaptam, Halász Gézától vettem át ifi korában, s onnantól kezdve végig velem edzett, de most már ő is inkább csak edzősködik és csak néha "nézi meg" a pályát. nagyjából ők azok - Zsigovics Natit említhetném még -, akik felnőtt korban is versenyeztek. Illetve akik még aktívak, mint Takács Bogi, és még remélhetőleg lesznek néhányan.
- Mennyire nehéz úgy felkészíteni a gyerekeket, mennyire nehéz úgy általában edzősködni, hogy már az elején tudod, hogy a legtehetségesebbek szinte biztosan elhagyják a klubot legkésőbb akkor, amikor egyetemre, főiskolára mennek, s nem itt, Fehérváron?
- Sokakat nem is tudnék mondani, akik ezt az utat itt járták végig. Szabó Dani és Listár Niki voltak azok, akik az egész pályafutásukat itt töltötték, a többiek mind elkerültek innen a felsőfokú tanulmányaik kezdetén, más városba, főleg Budapestre mentek tovább. Tudomásul kell venni, mi elsősorban utánpótlásnevelő klub, akadémia voltunk, vagyunk, én is utánpótlás edző vagyok alapvetően, nagyon jól tudom és elfogadom, hogy nagyjából 18-19 éves korukig vannak nálam a sportolóim, aztán lépnek tovább a tanulmányaikkal együtt. Ha pedig véletlenül akad olyan, aki nem, aki marad, akkor belőle megpróbáljuk itt kihozni a maximumot. Ez egy picit nehezebb nekem a tanítás mellett, mert egy felnőtt versenyzőnek már sokkal több edzésidőre van szüksége, s ezt nehezebben tudnánk megoldani, de a saját lehetőségeinkkel megpóbálkozunk ezzel, ha szükséges.
- Itt akkor meg is érkeztünk Varga Tamáshoz, a tanárhoz, testnevelőhöz, aki nem mellesleg erre az interjúra is egy éppen szabqad órájában szalad ki ide a Rózsaliget végébe, a Csónakázó-tó kis szigetére. Mennyire van átkötés az atlétika és a testnevelői tevékenységed között, mennyire működik együtt a kettő, illetve van annak tanárként hozadéka, mint régen, hogy egy testnevelő felfedezett egy-két ügyesebb gyereket, és azokat edzőként vitte magával a klubjához is, vagy ajánlotta a gyerekeket más egyesületek, edzők számára, ha más sportágban látta benne a tehetséget?
- Ez régen valóban így működött,
nagyjából 10-15 évvel ezelőttig ment így esetenként, de azóta minden sportág olyan "kis korba lement", hogy nagyon-nagyon ritka, ha ötödikben bárkit is fel tudunk fedezni, aki még nem sportol valahol, valamit. Ha pedig igen, akkor ő már arra elkötelezett, hiába gondolnánk azt, hogy esetleg máshol jobb lenne neki, nagyon nehéz onnan elhozni, úgyhogy már egyre kevesebb, akit így találunk meg.
Mi is inkább már egészen kicsi korban keressük a tehetséges, ügyes gyerekeket, s mi neveljük ki őket. Erre jók az ARAKOCSKA és az ARAK Aktív programok.
- Ha már itt tartunk, akadt azért olyan, hogy testnevelő kollégák ajánlottak neked atlétikára termett fiatalt?
- Versenyeken azt hiszem, igen, amikor kimentünk egy-egy versenyre és ott szóltak, hogy nézzek meg egy adott gyereket, mit gondolok róla, de most már tényleg nagyon ritka ez a fajta dolog, hogy "szűz" gyerek kerül hozzánk ilyen ajánlás alapján. Minden sportág ugyanazt keresi: egy gyerek legyen gyors, ügyes, könnyen képezhető, és akik ilyenek, őket gyorsan meg is találják a szakemberek iskola, vagy ajánlás nélkül is.
- Mennyire nehéz a mai fiatalokkal a sport nyelvén szót érteni?
- Változni, idomulni kell mindenkinek. Nekünk is, nekem is. Van, amikor sikerül, ilyenkor meg tudom értetni velük azt, hogy mit szeretnék, de akad olyan is, amikor nem, úgyhogy - azt hiszem - nekem nehezebb néhanapján. De ez valószínűleg az én saját elvárásaim vagy nézeteim miatt van így, sok mindent nem tudok valahogy megérteni, elfogadni, hogy most mit miért csinálnak a fiatalok, vagy hogyan, dehát alakulnunk kell nekünk is, ezért próbálkozunk.
- Van most a látóteredben olyan fiatal, akiről azt tudod mondani, hogy nagy tehetség és sokra viheti?
- Akadnak most is ügyesebbek, akikkel dolgozom. Említhetném itt Mészáros Balázs nevét, mert ő az aki a tanulmányai után megpróbálkozik azzal, hogy az atlétikában is sikerüljön maradandót alkotni. Ő már felnőtt válogatottként Madridban vb-n szerepelt, korosztályos világversenyekre is eljutott, s most van abban a korban, hogy eldől: a felnőtt mezőnybe hogyan tud beilleszkedni, illetve olyan munkát elvégezni, amivel a felnőtt mezőnyben is megállja a helyét.
- Ha mérlegre teszed a pályafutásod, amit elértél, akkor mondhatjuk, hogy elégedett vagy?
- Azt mondanám, hogy félig üres, félig tele a pohár. Igazából elégedett vagyok, hogy utánpótlás akadémiaként működünk, hogy egy-egy embert utólag 10 évvel, vagy bármennyivel ha mást, hogy dolgozunk, én esetlegesen máskor gondolom azt, hogy többet szerettem volna beletenni, akkor lehet, hogy egy-egy olyan versenyzőm van, akivel messzebb lehetett volna jutni, mint ahova sikerült.
