Itt nincs megállás! Mászunk föl a hegyre, ha megállunk, visszacsúszunk!
Itt nincs megállás! Mászunk föl a hegyre, ha megállunk, visszacsúszunk!
Itt nincs megállás! Mászunk föl a hegyre, ha megállunk, visszacsúszunk!- Miképpen kezdődött a te kapcsolatod a sporttal, s mennyire volt a kezdetekkor inspiráló tényező édesapád veretes sportmúltja?
- Jelentős mértékben, hiszen édesapám a MÁV Előrében futballozott, később pedig egyik vezetője lett a klubnak, hosszú évtizedeken át szolgálta a Lokit. Már csak miatta is megppróbálkoztam a focival, de ki kell mondani, nem voltam nagy tehetség abban a sportágban, gyakran hallottam edzőimtől, s a családunkat ismerő sporttársaktól, hogy "hol vagy te apádtól!?"Később az is bebizonyosodott, hogy más labdás sportban sem vagyok elég ügyes, hiába próbálkoztam a kézilabdával és a kosárral is, be kellett látnom, hogy ezekben nem tudok kiteljesedni. Aztán jött az ötlet, hogy én karatés leszek. Na, de ebben édesanyám volt az, aki nagyon el akart téríteni, kijelentette, hogy
márpedig édes fiam, te nem leszel karatés, mert össze fogod törni a kezed és nem tudsz majd forrasztani!
Ekkor kezdtem a középsulit a Ságvári - ma Széchenyi - szakközépben, mint műszerész, ezért aggódott annyira a kezemért. Persze aztán nem is kellett forrasztani, a kezemet sem törtem össze, így akár forraszthattam is volna... Így aztán végül csak karatés lettem!
- Édesapád - kihasználva anyukád karatéval szembeni ellenérzéseit - nem próbált visszacsábítani a focihoz?
- Nem, ő belátta, hogy ez nem megy, s ami nem megy, azt nem szabad erőltetni. Ez rám tökéletesen igaz volt.
Tudod: a labdával ügyetlen, kövér kisfiú lesz a kapus, a nem annyira ügyes, de nem is teljesen ügyetlen, nagydarab kisfiúból lesz a hátvéd, középpályásnak a futó srác a legjobb, akik pedig ügyesek, ők lettek csatárok. Na, én hátvéd voltam, hogy érezd, mennyi tehetséggel rendelkeztem a fociban.
De megpróbáltam, s eltettem az emlékek közé.
- Végül mi, vagy ki volt az, ami/aki igazán utat mutatott neked a karate felé?
- Egyszerűen jó ötletnek tűnt. Persze volt példa, mert a suliban
az egyik osztálytársam, a Nemes Jancsika karatézott és vele mentem le először edzésre, ahol megláttam egy bajuszos bácsit, aki egy lábon állva bokakörzéseket és más furcsa gyakorlatokat csinált. Ez nekem tetszett, meg persze akkor mentek a Linda-filmek a tv-ben, és arra gondoltam, hogy na, majd én megmutatom micsoda harcos leszek!
Aztán nem lettem, egyik pillanatról a másikra nem történt semmi különleges, eljártam edzésekre, mindig jól elfáradtam, de ezeket túléltem, majd átkerültem másik csapatba, azt is túléltem, s úgy észrevétlenül ottragadtam és ma is ebben létezem.
- A bajuszos figura ki volt? Lehet tudni?
- Persze! Kovács Feri shihan, aki akkor még sempaiként terelgetett minket. Akkor friss fekete öves volt, "nem olyan régen" 1983-ban, akire úgy néztem, mint egy UFO-ra.
- Mondhatjuk tehát, hogy ő volt az első példakép a karatéban?
- Tulajdonképpen igen, akire úgy néztem, hogy "ilyen is van, hogy valaki ilyet tud?" És akkor végig jártam az összes fehérvári edzőt, itt is, ott is edzettem, majd versenyeztem.
- Van időnk, sorold fel kérlek, kikkel, illetve kiknél és hol edzettél?
- A Kovács shihanon kívül a Joháczi sensei-jel és a Budán shihannal (ma már hanshi), ők voltak a mestereim, Budán shihannál próbálkoztam a versenyzéssel, de őszintén be kell vallanom, ebben a tekintetben nem voltam egy csúcsversenyző kiemelkedő eredményekkel.
- Azért álljunk meg itt egy kicsit! Nyilván van emlékezetes élményed a versenyek kapcsán.
- Nyilván persze. Főleg, mert
akkoriban évente csak 4-5 verseny létezett, de azok komoly mezőnnyel, a legjobbak részvételével zajlottak. Nekem az utolsó junior versenyem emlékezetes, mert itt volt Fehérváron és sorkatonaként a laktanyából vitt ki erre a viadalra az akkori prancsnokhelyettes. Itt második lettem, ezért is szívesen gondolok rá vissza. E mellett még talán felnőttként az Alföld FÜSZÉRT kupát emelném ki Debrecenben, ahol ugyancsak második lettem.
Ezekre persze büszke vagyok, de ma már egy "másik ligában játszunk", tehát a második-harmadik vonalunk indul az országos versenyeken, és az Eb-k, vb-k, Európa-kupák azok, amik a szakma csúcsát jelentik. A mai versenyzőink célkeresztjében ezek vannak, nem is eredménytelenül.
- Említettél több mestert, akinél edzettél, pl. Budán Lászlót, Kovács Ferencet. Ki volt közülük az, aki a legnagyobb hatással volt rád?
- Ők is komoly hatással voltak rám, de
igazából 2011-ben hanshi Steve Arneil vált a bálványommá, aki olyan emberi példát mutatott, tanítói és valódi emberségből, edzőségből, a karatéból adott egy remek példát, hogy az valóban meghatározó volt nekem. Próbálom az ő hagyatékát gondozni és az ő elvei szerint csinálni a karatét.
Nagyon komoly életművet hagyot ránk, világszervezetet épített és egy igazi jó ember volt.
- Öt danig jutottál el eddig, ami egy nagyon komoly szám, nagyon komoly rangot, tudást jelez. Emiatt is jár más a shihan megszólítás. Ezeket segíts tisztázni, mit jelentenek ezek, mint sempai, sensei, shihan?
- Ez úgy van, hogy aki előbb kezdett karatézni, magasabb fokozatú, az a sempai. Előljárót jelent, tapasztaltabbat. A sensei az a tanító, pl. Japánban - függetlenül attól, hogy te hány danos vagy - ha tanítasz, akkor sensei vagy.
- Tehát akkor ezek a fokozatok nem csak a danoktól függnek?
- Bizony nem függ a danoktól, ha klubvezető vagy és tanítasz, ha csapatod van akkor te sensei vagy. A shihan az mestert jelent, aki a senseiek fölött áll, neki vannak senseiei, tanítói. Persze attól is shihan valaki, aki kap öt dant, amit általában már adományoznak az embereknek, nem kell küzdeni érte, nincs rá övvizsga, csak harmadik danig. A többit a saját szervezetedben elvégzett tevékenység alapján jutalomként kapod. Én most az IFK, a Nemzetközi Karate Szövetség tagja vagyok és ott jól végzem a munkámat, akkor honorálnak az ötödik dan fokozattal.
- Tehát hasonlóképpen, mint az egyenruhásoknál, honvédségénél, rendőrségnél, csak ők csillagokat kapnak és rendfokozatot lépnek előre, nálatok a danokat osztják érdemek alapján?
- Igen, tulajdonképpen így van ez. Megvannak ennek a kritériumai, az IFK-ét pontosan tudom: az ötödik danhoz nemzetközi tevékenység kell, nemzetközi szerepet kell vállalni, ami esetemben pl. adott, hiszen országképviselőként tevékenykedem az IFK-ban. Ha áll bent valaki nálam a sorban, az nem tudja elérni az ötödik dant, mert ahhoz neki valamit tennie kell, tehát olyanok tudják elérni, akik pl. nemzetközi versenybírók vagy válogatott edzők, tehát aki kilép nemzetközi színtérre, s valami szerepet vállal, ő tud ötödik danos lenni. Vagy olyan családfát hoz létre, amelyen tőlem távol dolgozva senseieket nevel ki maga alá, és már ennyire osztódik a rendszer.
- Mikor és miért jutott eszedbe, hogy saját egyesületet alapíts?
- 2009-ben alakult a VTSE.
Igazából amikor elértem a második dan fokozatot, akkor abban a szervezetben feltétel volt a harmadik danos előrelépéshez, hogy tanítsak és legyen egy külön csapatom. Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy oké, csinálok egy csapatot, de akkor azt komolyan is csinálom. Voltak saját ötleteim, jók is, kevésbé életképesek is, de mindenképpen egy működőképes jó rendszert szerettem volna működtetni. Ebből lett a VTSE.
Úgy néz ki, ez be is jött.
- Hogy áll most a VTSE az eredményesség és az eredetileg megfogalmazott célok tekintetében?
- Szerintem kimaxoljuk lassan a lehetőségeinket, a VTSE most már a környék, sőt talán az ország egyik meghatározó egyesülete. Fehérváron van egy szép új dódzsónk Maroshegyen, itt az ovistól a legidősebbekig minden korosztálynak tartunk edzéseket, különböző vidéki helyszíneken, pl. Polgárdiban, Csákváron, Zámolyon, Pátkán és Lovasberényben is tartunk edzéseket, illetve csatlakozott hozzánk Jászberény, Jászboldogháza és Jászfényszaru a jászsági térségből, az IFK-t pedig sikerült fejleszteni, de Füzesabonyban is működik egy jó kis csapat, a Jamato SE, ami szintén hozzánk tartozik, azt pedig kifejezetten büszkén mondhatom, hogy nemzetközi szinten is meghatározó versenyzőgárdával rendelkezünk.
- Az ifjúságot, a gyerekeket mennyire nehéz manapság bevonzani a sportágba?
- Nagyon nehéz fölállítani a gyereket a számítógép és az okoseszközök mellől! A 15 éveseket szinte lehetetlen, ezért is mentünk le egészen az óvodáig, de velük érdemi karatés munkát nem lehet végezni, csak a korosztályuknak megfelelőt, ami indokolja a teljesen külön gyakorlást. Inkább készség- és képességbeli gyakorlásokat végzünk velük, amiből egyszer talán karate lesz.
- A kis Béla annak idején ezt az utat álmodta meg magának, amit bejártál, vagy ha lehetne, új utakon járnál?
- Ha már agy alakult, jó ez így! Ahogy mondani szokták, minden jó, ha a vége jó. Próbálunk még fejlődni, fejleszteni, akadnak nagyon tehetséges és eredményes versenyzőink minden korosztályban, a felnőttek között is. A Reichert Jázmin pl. az idei évben még veretlen! Ez egy komoly és biztató eredmény, s ő most már Junior. A Kántor Viki formagyakorlatban és küzdelemben egyaránt nehézsúlyú világbajnoki helyezett! Azért van ennyi féle csoportunk, hogy akár verseny, akár szabadidősportot keres valaki, azt nálunk megtalálja. Szerintem nagyjából a helyünkön vagyunk, amiben pedig nem, abban próbálunk fejlődni. Itt nincsen megállás! Mászunk föl a hegyre, s ha megállunk, akkor visszacsúszunk, tehát csak fölfelé van út!
