Kisvárdán sem szerzett pontot az AFKC
Kisvárdán sem szerzett pontot az AFKC
Kisvárdán sem szerzett pontot az AFKCNincs jó passzban ebben az idényben az Alba FKC női kézilabda csapata az NB I-ben. Suzana Lazovic alakulata a 6. fordulóban 24-21-re kapott ki a Kisvárda vendégeként, így már a szezon korai szakaszában szinte biztosan prognosztizálható, hogy a fehérvári csapat a vágyott nemzetközi kupaszereplésre jogosító 5. helyet nem fogja tudni elérni. Ehhez már a nagy formajavuláson kívül bravúrok és az ellenlábasok vereségei is kellenének.
A kisvárdai mérkőzésen nem kezdett rosszul az Alba FKC, a 6. percben még 3-2-re vezetett. Ezt követően azonban jött egy újabb hat perc a nullázás jegyében, ekkor nem talált a kapuba a fehérvári egylet, miközben kapott zsinórban hetet (!), ez pedig gyakorlatilag el is döntötte a meccset. 14-6-nál már nyolccal ment a várdai csapat, amely a félidőben 14-7-re vezetett.
A második játékrész elején aztán nagyon mélyről egy 7-1-es rohammal visszakapaszkodott az Alba FKC 15-14-re, majd 19-19-nél, 10 perccel a zárás előtt egalizált is. Ez a felzárkózás azonban komoly energiákat égetett el, a hajrában csak kétszer talált kapuba a vendégcsapat, miközben a hazaiak ötször, pedig ők is sokat hibáztak. Kulcsmomentum volt, hogy 23-21-nél Kovalcsik Bianka a kapufára dobta a hétméterest, majd Da Costa is lövést rontott, miközben Koronczai fél perccel a befejezés előtt újabb kisvárdai góllal lezárta a meccset.
A Vasas és az MTK után ez már a harmadik találkozója volt a hatból a fehérvári együttesnek, amit simán nyerhetett volna, de még pontot sem szerzett.
A következő körben, október 31-én, hazai pályán a Mosonmagyaróvár ellen lehet, sőt kell javítani, ha nem a háta mögé akar nézni a bajnokság folytatásában az AFKC, hanem előre.


