A MÁV Előre férfi röpisei nyertek, a Volán és a FEHA19 hokisai vereséget szenvedtek
Fehérvár Médiacentrum fotója
MRSZ
A MÁV Előre férfi röpisei nyertek, a Volán és a FEHA19 hokisai vereséget szenvedtek

A férfi röplabdázók mentették meg a fehérvári élcsapatok vasárnapját, ők simán verték nyitófordulós ellenfelüket, miközben a Vidi labdarúgói mellett a Volán és FEHA19 jégkorongozói is pont nélkül zárták a hetet.

Hazai pályán sima, 3-0-ás győzelmet aratott a TFSE ellen a férfi röplabda Extraliga nyitányán a MÁV Előre Foxconn. A fehérvári csapatból a 17 pontos Varga Péter emelkedett ki, de a cseh légiós Jirásek (11), Ambrus (9) és Chavers (8) is jól teljesített a szezonrajton.

Meglehetősen csikorgott a hazai gépezet az első játszmában, eleinte a TF-es fiatalok vezettek, majd hiába vette át a vezetést később a MÁV Előre, a fővárosi gárda tapadt rá, így végül csak 25-23-as részsikerrel nyitott az immár Aleksandar Milivojević irányította kék-fehér alakulat. A folytatásban egyre jobban elfáradt a TFSE, miközben egyre inkább összeállt a fehérváriak játéka, Varga pedig beindította a pontgyártást (egymaga 10 pontot termelt a második szettben) ennek pedig egy sima 25-14-es, majd egy még fölényesebb 25-12-es etapsiker lett a vége, behúzva 3-0-val a mérkőzést.

A folytatásban majd október 24-én, szombaton (kezdés 19.00) az alaposan megerősödött, DEAC látogat az Olasz utcába. A debreceniek a maguk nyitómeccsén a döntőre is esélyesnek tartott Pénzügyőrt győzték le 3-2-re.

A Volán és a FEHA19 jégkorongozóinak ez a vasárnap aligha kerül be történelemkönyvük aranylapjaira: az ICEHL-es alakulat a szombati 4-3-as siker után 3-0-ra kikapott Milánóban, míg a "kisvolán" Debrecenben a DEAC otthonában kapott 6-1-es verést az Erste Ligában. A becsületgólt Alapi Márton ütötte. 

A Volán a 14 csapatos osztrák liga tabelláján visszacsúszott a 13. helyre, a FEHA19 pedig a tízből a kilencedik az Erste-táblázaton.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek