Advent az Arénában: újabb fellépőket jelentett be Dolhai Attila
Fehérvár Médiacentrum fotója
Simon Erika
Advent az Arénában: újabb fellépőket jelentett be Dolhai Attila

Miklósa Erika, Janza Kata és Dolhai Luca mellé két fiatal tehetség, Gréczy Balázs és Varga Szabolcs csatlakozott.

December 12-én, szombaton 19 órától nagyszabású ünnepi koncertet rendeznek a MET Arénában.

Az Advent az Arénában című est megálmodója, Dolhai Attila a keddi sajtótájékoztatón tudatta, hogy a korábban bejelentett vendégek – Miklósa Erika, Kossuth-díjas operaénekes, Janza Kata, a musicaljátszás meghatározó művésze, valamint Dolhai Luca szopránénekes – mellett két fiatal színpadi tehetség is fellép: Gréczy Balázs, aki augusztus óta a Vörösmarty Színház társulatának tagja és Varga Szabolcs, aki színészhallgatóként a fehérvári teátrumban tölti szakmai gyakorlatát.

A decemberi koncert kapcsán Dolhai Attila úgy fogalmazott: számára különösen fontos, hogy az est túlmutasson egy hagyományos koncert keretein, olyan közös élményt szeretne teremteni, amelyben a zene, az emberi kapcsolatok, az emlékek és az ünnepre hangolódás egyszerre kapnak helyet.

Az Advent az Arénában produkciót a karácsonyi várakozás időszakának gondolatisága ihlette, illetve az a vágy, hogy egy bemutatkozó koncerttel, ne csak mint színházigazgató, hanem mint művész is jelen legyek Székesfehérvár életében.

– fogalmazott Dolhai Attila, akinek neve több mint két évtizede meghatározó a magyar zenés színházi életben. Korábban a Budapesti Operettszínház művészeként olyan emlékezetes szerepekben láthatta a közönség, mint a Mozart! címszerepe, Rómeó a Rómeó és Júliában vagy Koppány az István, a királyban. 2025 augusztusa óta pedig a Vörösmarty Színház direktora.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek