7 évnél régebbi cikk

Elő a napszemcsikkel, sok-sok napsütés következik!
Fehérvár Médiacentrum fotójaElő a napszemcsikkel, sok-sok napsütés következik!

Tovább javul a hét közepén az időjárás, így panaszkodásra senkinek semmi oka. Legalább is ami az élet ezen területét érinti.

Jó kedélyünknek elengedhetetlen feltétele egy kis napsütés is. Ebből bőven lesz részünk szerdán és mivel elég magasan jár már ilyentájt a Nap, ezért szükségünk lehet, egy kis védőfelszerelésre is. Vezetésnél főként reggel és késő délután szinte elengedhetetlen a napszemüveg. Aki elrakta volna a hét eleji borongós idő miatt, az vegye elő, szüksége lesz rá a következő napokban.

Elvonult délkeleti irányban az a hidegfront, amelyik ránk ijesztett az elmúlt két napban. Aki azt hitte, hogy ezzel véget is ért a nyár, az nagyot tévedett, hiszen most kezd el igazán beleerősíteni a következő napokban, és úgy néz ki, hogy akár a naptári nyár végéig, azaz legalább augusztus hó utolsó napjáig vendégünk is lesz. Szerdán ennek szellemében egy hűvös, de csendes éjszaka után (a minimumok 15 fok körül alakulnak) gyorsan emelkedik majd a hőmérséklet, és a délutáni maximumok elérhetik akár a 27, 28 fokot is. Kissé lengedezhet napközben az északkeleti, keleti szél, de ez mit sem von le a napsugárzás élvezeti értékéből. Csapadék természetesen nem lesz, de reggel, aki fűben jár, az ne vászoncipőben tegye, mert az erős harmatképződéstől igen csak elázhat a gyalogjárója. Mondhatni, hogy ez fűben járó vétség lenne. :)

Szükség lehet majd a szabadban sokat tartózkodóaknak mindenféle fényvédő krémekre, bár ezek mennyisége így nyár végén már kevesebb is lehet, főleg annak, aki szépen átvedlett a nyár folyamán a fehér emberből a napsütés hatására csokiemberré. A másik elengedhetetlen kellék lehet az általam rettentően gyűlölt napszemüveg. Mivel már reggel is kevés felhőre lehet majd számítani és ez a nap folyamán sem nagyon változik, ezért akár a vezetéshez, akár csak a hunyorgás elkerüléséhez kiváló tud lenni ez az alkalmatosság. Sőt, azt is mondják, hogy egy jó napszemüveg öltöztet. Én meg azt mondom inkább, hogy egy jó sötét napszemüveg meg inkább vetkőztet, azaz úgy lehet alóla bámulni a nyáriasan vetkőzött csajokat, hogy gyakorlatilag azt senki nem veszi észre. Így azt is mondhatnám magamnak, hogy miért is nem hordod Bazsi azt a napszemcsit? Hát csupa előny! De nem hordom. Engem zavar. Kicsit vaknak, sőt süketebbnek is érzem magam, olyan beszűkülő érzetet okoz. De a leginkább azt nem szeretem, amikor megállok valakivel beszélni (lehet az ismerős, vagy ismeretlen) és rajta meg napszemüveg van, ráadásul jó sötét, én meg nem látom az illető szemét. Nem tudom merre néz, mit akar, miben sántikál. Rettentően fontos a szem látványa, a szemkontaktus. Nélküle szinte tényleg elveszik az ember. Hozzátenném, hogy egyébként illetlenség fent hagyni egy beszélgetés során. Úgy illik, hogy aki a szemüveget viseli, az leveszi, és teljesen egyenrangú partnerként tekint a másikra. Ezt sajnos sokan nem teszik meg. És többeknél még napszemüveg sem kell hozzá…

Így én nem is teszem fel, bár van az autóban. Csak néha-néha nyúlok hozzá, ha már az autó napellenzője mögé bújva elfáradt a nyakizmom. Bár lehet, hogy szerdán mégis csak felveszem.

De csak a vezetéshez.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek