Partly cloudy12 °C
2019. november 21. csütörtök Olivér
Menü

Újra a régi: homlokzati fényfestéssel ünnepelték a Szent István-bazilikát

Újra a régi: homlokzati fényfestéssel ünnepelték a Szent István-bazilikát
Fényfestéssel ünnepelték az elkészüt Szent István-székesegyházat (Fotó: Horváth Reni)

Szeptember 3-án, szombat este ünnepelték a Székesfehérvári egyházmegye főtemplomának, a Szent István-székesegyháznak elkészültét. A megszépült bazilikát először Spányi Antal megyés püspök, majd Soltész Miklós államtitkár, végül Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte. A megnyitó után, az este szó szerinti értelemben is vett fénypontjaként homlokzati fényfestéssel elevenítették fel a Szent István-bazilika múltját.

Székesfehérvár városát, utcáit belengi a történelmi levegő. Furcsa belegondolni, hogy annak idején ugyanezt a - kipufogó-mentes - levegőt lélegezte Géza fejedelem, Szent István és a soron következő nagy királyaink, történelmünk kiemelkedő alakjai. Ez persze nem tegnap volt, de míg élünk, emlékezünk és beszélünk, addig a történelem sem merülhet feledésbe.

Éppen ebben rejlik a most elkészült, 800 éves Szent István-bazilika csodája is. Már a Fehérvárt alapító Géza fejedelem idején is itt volt a fejedelmi ház valamint négykaréjos, centrális elrendezésű temploma, ahova maga a fejedelem is temetkezett, és amelynek falait 1971-ben tárták fel. Valószínűleg itt koronázták meg I. Istvánt is. Mindazonáltal akkoriban nem ez volt a város főtemploma, plébániatemplommá vált, miután István megalapította a Nagyboldogasszony-templomot, a Középkori Magyar Királyság koronázótemplomát.  

Valószínűleg a Géza-kori templom lebontásával végül IV. Béla megépítette a Szent Péter és Szent Pál apostoloknak szentelt gótikus stílusú bazilikáját az 1230-as években - őt már itt koronázták. A templom már ekkor katedrálisi ranggal büszkélkedhetett, és a későbbiekben is nagy tisztelet övezte, hiszen királyaink itt hozták meg első rendeletüket, itt váltak igazán uralkodóvá. A török hódoltság idején dzsámiként működött, utána a jezsuitákhoz került, és nekik köszönhetően megkezdődtek a templom átépítésére irányuló kezdeményezések is az 1700-as évek elején. 

Újra a régi: homlokzati fényfestéssel ünnepelték a Szent István-bazilikát
Székesfehérvár 1600-as években (Fotó: egykor.hu)

A ma is látható bazilikát 1741 és 1777 között építették át barokk stílusúvá Martin Grabner tervei alapján. 1777-ben Mária Terézia megalapította a székesfehérvári püspökséget, így a templom székesegyházi rangot kapott. 1938-ban kapta IX. Piusz pápától a kisbazilika (basilica minor) rangot, de a II. világháború alatt súlyosan megrongálódott és csak az 1950-es években állították helyre.

Újra a régi: homlokzati fényfestéssel ünnepelték a Szent István-bazilikát
Városháza a Fő utca felől, háttérben a Szent István-bazilika tornyaival, 1940-es évek
(Fotó: minalunk.hu)

2014 júniusában azonban az épület homlokzata szakaszosan omlani kezdett, így elkezdték a felújítási munkálatokat. Ennek elkészültét és a templom gazdag múltját ünnepelték meg most, szeptember 3-án, szombat este. A megnyitón Spányi Antal megyés püspök, Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint Cser-Palkovics András mondtak köszönetet mindazoknak, akik lehetővé tették a bazilika renoválását.

A megnyitó után liturgikus ének következett Vox Alba és MusiColore együttesek előadásában és bemutatták azt a kisfilmet is, mely a renoválás alatt feltárt leleteket és kutatási eredményeket foglalja össze. Végül este 10 órától kezdetét vette a fantasztikus homlokzati fényfestés, és az éjszakában megelevenedett a templom 800 éves története. A fényfestés, melyet egy nemzetközileg elismert művészcsoport készített, a Szent István-székesegyház az évszázadok viharában címet kapta.

Újra a régi: homlokzati fényfestéssel ünnepelték a Szent István-bazilikát

Fényfestés a Szent István-székesegyház homlokzatán, Székesfehérváron (Fotó: Horváth Reni)

Újra a régi: homlokzati fényfestéssel ünnepelték a Szent István-bazilikát

Fényeffektekkel jelent meg a székesegyház története az éjszakában (Fotó: Horváth Reni)

További fotók a fényfestésről az fmc.hu facebook oldalán találhatóak.

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Most olvassák

Ez van

A hét sztorija

  • Idén sem kapcsolja le az áramot karácsony környékén az E.ON a hátralékosoknál
    Idén sem kapcsolja le az áramot karácsony környékén az E.ON a hátralékosoknál
  • Február 16-ára írta ki az időközi választást Dunaújvárosban az NVB
    Február 16-ára írta ki az időközi választást Dunaújvárosban az NVB
  • IV. Béla élete és uralkodása - tárlatvezetés és előadás az Országzászló téri kiállításon
    IV. Béla élete és uralkodása - tárlatvezetés és előadás az Országzászló téri kiállításon
  • Péntekig tart a Szent Erzsébet-napi adománygyűjtés az Öreghegyen
    Péntekig tart a Szent Erzsébet-napi adománygyűjtés az Öreghegyen
  • Negyven éves jubileumát ünnepelte a Ligetsori Óvoda
    Negyven éves jubileumát ünnepelte a Ligetsori Óvoda
  • Emelés - átlagosan harminc százalékkal nő a bölcsődei szakdolgozók bére 2021-re
    Emelés - átlagosan harminc százalékkal nő a bölcsődei szakdolgozók bére 2021-re
  • Meséld el legfantasztikusabb karácsonyi történeted! - Székesfehérvári novellapályázat indult
    Meséld el legfantasztikusabb karácsonyi történeted! - Székesfehérvári novellapályázat indult
  • Spirits in the Forest - új Depeche Mode-koncertfilm a mozikban
    Spirits in the Forest - új Depeche Mode-koncertfilm a mozikban

Eseménynaptár

  • Kézzel színezett képeslap - különleges ünnepi tárlat nyílt Londonban
    Kézzel színezett képeslap - különleges ünnepi tárlat nyílt Londonban
  • Segítségnyújtás - konzuli hivatalt nyitott Magyarország Vallettán
    Segítségnyújtás - konzuli hivatalt nyitott Magyarország Vallettán
  • Fizetésemelés és ösztöndíj - változások a szakképzésben
    Fizetésemelés és ösztöndíj - változások a szakképzésben
  • Festménykiállítás, gyertyás körmenet, kézműves-foglalkozás - Krisztus Király Napok
    Festménykiállítás, gyertyás körmenet, kézműves-foglalkozás - Krisztus Király Napok
  • HÍRADÓ 1-kor 2019. november 20.
    HÍRADÓ 1-kor 2019. november 20.
  • Megnyitó - új tárlattal jelentkezik a Kisfaludi Művészkör
    Megnyitó - új tárlattal jelentkezik a Kisfaludi Művészkör
  • Fehérvászon - függetlenfilm-fesztivál A Szabadművelődés Házában
    Fehérvászon - függetlenfilm-fesztivál A Szabadművelődés Házában
  • Hagyományőrző találkozó, madárbemutató - Attila nap Sóstón
    Hagyományőrző találkozó, madárbemutató - Attila nap Sóstón
  • Csajos est - a tartós párkapcsolat titkairól lesz szó
    Csajos est - a tartós párkapcsolat titkairól lesz szó
  • Digitális bökés vagy személyes érintés? – Döntésünk a jövőnk
    Digitális bökés vagy személyes érintés? – Döntésünk a jövőnk
  • November 22-én mutatják be a Fejér megyei Nemes Anna Előled című könyvét
    November 22-én mutatják be a Fejér megyei Nemes Anna Előled című könyvét
  • 30 éves az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye – szakmai előadás a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napokon
    30 éves az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye – szakmai előadás a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Napokon
  • Közösségerősítés - megérkezett Thaiföldre Ferenc pápa
    Közösségerősítés - megérkezett Thaiföldre Ferenc pápa