Olyan dolgokról beszélek a gyerekekkel, amit mástól nem hallanak - Interjú Sohonyai Edittel
Olyan dolgokról beszélek a gyerekekkel, amit mástól nem hallanak - Interjú Sohonyai Edittel
Olyan dolgokról beszélek a gyerekekkel, amit mástól nem hallanak - Interjú Sohonyai Edittel- Mikor érezted először, hogy az irodalom lesz a szenvedélyed, nem csak fogyasztóként, de alkotóként is?
- Már 3. osztályos koromban kiderült, hogy jobban fogalmazok, mint a legtöbb korombeli. A sors furcsa fintora, hogy engem az érettségi után nem vettek fel főiskolára, egyetemre. Mivel minden barátnőm elkezdte felsőoktatási tanulmányait, én egyedül maradtam és sokat unatkoztam. Elhatároztam, hogy megírom a naplómat, de viszek bele egy csavart. Mindent úgy vetettem papírra, ahogy azt elképzeltem, ahogy ideális lett volna számomra. Ezzel egyfajta hiányt pótoltam az irodalmon keresztül az életemben, mint például szerelem, izgalom, kaland. „Kedveském, olyan dologról írjon, amit jól ismer.” Ez volt az a mondat, ami nagy hatást gyakorolt rám fiatal koromban, A nyakigláb apó című könyvben olvastam. Amit akkor én 18 évesen jól ismertem, az a saját addigi életem volt, ezért vettem elő a naplóimat. Egyébként kiskorom óta vezetek naplót.
- Te voltál a legfiatalabb ifjúsági regényíró, akinek kiadta a könyvét a Móra Könyvkiadó. Milyen hatással volt ez akkor rád?
- Onnantól kezdve "író néninek" képzelhettem magam. A szüleim megengedték, hogy otthagyjam a munkahelyem. Megindult egy írói pályafutás, amelynek az író-olvasó találkozók megtartása egy fontos szegmense. A szürke, monoton hétköznapokat egy szabadabb gondolkodás váltotta fel. Az író elsősorban nem a könyveladásból él, az egy elhanyagolható jövedelem, kicsi a magyar piac. Ami igazán lényeges, hogy előadásokat tartasz. A Macskaköröm akkora siker volt, hogy az ötödik kiadásnál tart, 100 000 példányban már biztosan elfogyott az évek alatt. Felkértek, hogy írjam meg a folytatását. Ebből lett a Szerelemlék, amely pár évvel ezelőtt Engem Szeress!-ként újra napvilágot látott. Ezt követően elkezdtem nagyon tudatosan alkotni, diktafonnal jártam, így gyűjtöttem anyagokat.
- Évek óta jársz író-olvasó találkozókra. Mik a tapasztalataid, hogyan fogadnak a fiatalok?
- Ezeken a rendezvényeken nincs apelláta, beterelnek 100 gyereket, akik azt gondolják, hogy halálra fogják unni magukat. Ezzel szemben röhögnek egy órát és nem akarnak elmenni. Olyan dolgokról beszélek nekik, amit mástól nem hallanak. Hogyan kell megfogni egy lány kezét, mit jelent, ha egy lány megölel, vagy megpuszil téged. Igazából emberismeretet tanítok nekik.
- Napjainkban mit látsz a legnagyobb problémának a fiatalok körében?
- Túl sok információ áramlik feléjük, és ezt nagyon nehezen tudják rendezni. Megváltoztak a nemi szerepek is, sokszor a lányok vadásznak a fiúkra. Sokszor hallok olyan történeteket kamaszoktól, hogy buliban szexelnek egy alkalommal a mosdóban, és fogalmuk sincs róla, hogy a betegségeken túl vannak pszichés hatásai is. Nem tisztelik meg ugyanis önmagukat, nem is ismerik, nem is szeretik azt az embert, akivel lefeküdtek, csak átadták magukat valaminek, ami nem is esett jól. Az ország minden pontjáról kapok olyan leveleket, hogy "írónő mit csináljak, szerelmes voltam és megengedtem a barátomnak, hogy ruha nélkül lefotózzon, most pedig szakítottunk és feltette a képeimet a netre". Bizony, sokan keresnek meg ilyen problémával. Sajnos a közösségi média felelőtlen használata nagyon nagy károkat tud okozni. A személyiségi jogok megsértését sújthatjuk büntetésekkel, de a szégyen örökre megmarad, ha nem figyelünk oda.
- Eddig 11 regényed jelent meg. Most min dolgozol?
- Egy 9-10 éves kisfiú szemszögéből írok egy történetet, hogy milyen egy válás, egy új család létrejötte, a kistestvér születése és egy problémás osztály-belülről. Véleményem szerint az integrált oktatás nem működik, mivel sok a gyerek egy osztályban, és nincs elég fejlesztő pedagógus. Ezen kívül érdekelnek az idősek meséi. Szerintem sokan nem is gondolnák, de a második világháború hatása még ma is érezhető a családokban. A Tarkababot és a Csuportképet is nagyanyám és dédnagyanyám meséiből írtam meg, illetve sokat interjúztam a környező falvakban. Van egy nagyon jó második világháborús anyagom és azon gondolkodom, hogy fantasy-nak írjam-e meg vagy egy párhuzamos regénynek. Egyelőre még hangot keresek. Akkor lesz kész a regény ha megtalálom a hangot a fejemben, aki lediktálja.
- Hogy érzed magad most, jó helyen vagy? Boldog vagy? Azon az úton haladsz, amit tiniként elképzeltél magadnak?
- Mindennap hálát adok a Jóistennek azért, hogy élhetek, hogy mozog kezem-lábam, hogy ver a szívem, hogy azzal az emberrel élhetek, akit szeretek, hogy van két aranyos kisgyerekem, hogy még élnek a szüleink, hogy szeretem a barátaimat, hogy szeretem a városomat, hogy magyar vagyok, hogy egyáltalán még van Európa, hogy még megvan a Föld, még ebben a korban élhetek, és azért hogy ilyen csodálatos az univerzum.
- Kérlek ragadd meg az alkalmat és üzenj valamit az olvasóknak.
- Mindenki nézzen mélyen magába, mielőtt kimond vagy megtesz valamit. Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy úgy bánj felebarátoddal mint te magaddal.
