8 évnél régebbi cikk

A világ 10 leglátogatottabb sírja
Fehérvár Médiacentrum fotójaA világ 10 leglátogatottabb sírja

Talán nem ők voltak a leghíresebbek és történelmi szempontból sem a legjelentősebbek, de valamiért mégis az ő sírjaikat látogatják a legtöbben világszerte. Zömmel művészek, akiknek művei generációkon is átívelnek, és ugyanúgy aktuálisak ma, mint amikor írták őket. Íme a világ 10 leglátogatottabb sírja és amit egykori gazdáikról röviden tudni érdemes.

10. Oscar Wilde sírja

Az ember, akinek az egész élete egy nagy paradoxon egy párizsi temetőben nyugszik. Oscar Wilde-ként ismeri a világ, de valójában Fingal O'Flahertie Wills néven született. Írország a szülőhazája, de franciául és angolul publikált. Családos ember volt, de tartott férfi szeretőket is. És még hosszasan sorolhatnánk. 46 évesen egy fülfertőzés következtében halt meg a francia fővárosban. Itt is temették el a több híresség végső nyughelyeként is szolgáló Pere Lachaise temetőben. A homoszexualitásáért Angliában bebörtönzött író rajongói hagyományosan vörös rúzsfoltos csókkal fejezték ki tiszteletüket az író munkássága és élete iránt, mígnem néhány évvel ezelőtt üvegborítást kapott a sírkő.

Oscar Wilde sírja (Fotó: Flickr/Federica Gentile)

9. Bruce Lee sírja

A Sárkány sírját a seattle-i Lakeview temető 275-ös parcellájában keressék azok, akik le akarják róni a tiszteletüket a '60-as, '70-es (Magyarországon inkább a '80-as) évek legnagyobb kungfu-sztárja és fia előtt. Állítólag egyszer három mongol mintegy 6000 kilométert (ennek jelentős részét gyalog) tett meg csak azért, hogy kifejezzék tiszteletüket Bruce Lee előtt. Bár a végső nyughely az örökké esős Seattle-ben van, egy búcsúztatót tartottak Hongkongban is, ahol közel 30 000 ember gyászolta a 33 évesen, tragikus hirtelenséggel elhunyt sztárt. Fia, Brandon csakugyan nagyon fiatalon, 28 éves korában halt meg. Édesapja mellé temették.

Bruce Lee és Brandon Lee sírja (Fotó: Panoramio/aleph100)

8. Mark Twain sírja

"Az egész amerikai irodalom Mark Twain egyetlen könyvéből ered, a Huckleberry Finn-ből … Előtte semmi sem volt. Azóta sem írtak ilyen jót." - ezt Ernest Hemingway mondta a 74 éves korában elhunyt íróról. Mark Twain sírján születési neve (Samuel Langhorne Clemens) is olvasható a New York-i Woodlawn temetőben, ahol évente mintegy 3000 látogató rója le tiszteletét Tom Sawyer és Huckleberry Finn szülőatyja előtt.

Mark Twain sírja (Fotó: waymarking.com)

7. Frank Sinatra sírja

Az olasz származású énekes-színészt oldalán egy üveg Jack Daniel's whiskey-vel és egy csomag Camel cigarettával 1998-ban temették el a kaliforniai Palm Springsben. A XX: század egyik legnagyobb hatású művészeként számon tartott Sinatra sírján ez a felirat olvasható: The best is yet to come (A legjobb még hátravan). A sírhoz évente több ezren zarándokolnak el, sokan közülük a művész szülővárosából, Hobokenből (New Jersey állam) érkeznek a nyugati partra, hogy leróják tiszteletüket a város valaha élt leghíresebb szülöttjének végső nyughelyénél.

Frank Sinatra sírja (Fotó: wikimedia.org)

6. Diana hercegnő sírja

Diana hercegnő (született Diana Spencer) 1997-ben, egy tragikus párizsi autóbalesetben vesztette életét. Végső nyughelyét a Spencer-család althorpi birtokán alakították ki Angliában. A sír a Round Oval tó közepén, egy szigeten található, és évente csak egyszer nyitják meg a turisták számára. Mint oly sokan erről a listáról, a hercegnő szintén 36 évesen halt meg, ezért a tóig vezető utat ennyi nyírfa szegélyezi. 

Diana hercegnő sírja (Fotó: telegraph.co.uk)

5. Bob Marley sírja

A reggae legnagyobb királya mindössze 36 éves volt, amikor rákban meghalt egy miami kórházban. Végső nyughelye természetesen nem a floridai város, hanem jamaicai szülőfaluja, Nine Miles mellett egy mauzóleum lett. A rasztafári követőinek első számú zarándokhelye ez, különösképpen a zenész születésnapján, február 6-án, amit nemzeti ünneppé nyilvánított a jamaicai kormány. Ilyenkor egyébként egy nagyszabású zenei fesztivállal emlékeznek Bob Marley-ra arrafelé.

Bob Marley sírja (Fotó: findagrave.com)

4. Marilyn Monroe sírja

Az összeesküvés-elméletek kedvelőinek egyik leghálásabb témája Marilyn Monroe halála. Minden idők egyik legismertebb színésznőjét a Westwood Village Memorial Park temetőben helyezték végső nyugalomra. A Monroe feletti sírhelyet a mai napig nem értékesítették, a legmagasabb ajánlat eddig 4.600.000 dollár volt.

Marilyn Monroe sírja (Fotó: californiacuriosities.com)

3. Jim Morrison sírja

A The Doors egykori frontembere 1971-ben, 27 évesen halt meg, és így egyik "alapítója" a 27 évesek klubjának. Sírja a párizsi Pere Lachaise temetőben található, és annak ellenére a leglátogatottabb végső nyughely, hogy olyan további hírességeket temettek el itt, mint például Edith Piaf, Max Ernst vagy a fentebb már említett Oscar Wilde. 

Jim Morrison sírja (Fotó: Flickr/Terrazzo)

2. Elvis Presley sírja

A Királyt eredetileg egy memphisi temetőben helyezték örök nyugalomra, miután 1977-ben gyógyszer-túladagolásban meghalt. De néhány sírrabló (rajongó?) többször is megpróbálta ellopni a holttestet. Ezek után döntöttek úgy, hogy Elvis Presley sírját átköltöztetik Gracelandbe, a zenész legendás birtokára. Így az ide érkező évi nagyjából 600 ezer turista mindegyike felkeresi minden idők egyik legnagyobbjának végső nyughelyét is.

Elvis Presley sírja (Fotó: Flickr/CeeHarmon)

1. William Shakespeare sírja

A világ leglátogatottabb sírját Angliában kell keresni, méghozzá Stratford-upon-Avon-ban. Itt nyugszik William Shakespeare, akinek műveit a világon a legtöbb nyelvre fordították le (eltekintve a Bibliától). Az író 1616-ban halt meg, ő írta a saját sírfeliratát is. Köztudott volt róla, hogy retteg az exhumálástól, és ez a téma több művében is sorra került. A sírra írt kis versikében ennek megfelelően Shakepeare elátkozza azokat, akik utólag felnyitnák sírját és meg akarnák zavarni örök nyugalmát.

William Shakespeare sírja (Fotó: TravelBlog.com)

A cikk a travelbig.com posztja alapján készült.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek