A férfi, aki élete legjobb döntésének tartja, hogy óvóbácsi lett
A férfi, aki élete legjobb döntésének tartja, hogy óvóbácsi lett
A férfi, aki élete legjobb döntésének tartja, hogy óvóbácsi lett- A „gyerekanyag” mindenhol ugyanaz?
- Azt látom, hogy a közvetlen környezet nagyon meghatározó. Pesten egy olyan óvodában dolgoztam, ahová sűrűn lakott, panelházas kerületből jöttek a gyerekek, és érzékenyebbek voltak a közösségi együttlétre, így egymásra is. Ide, a Gyöngyvirág Óvodába főleg az Öreghegyről járnak hozzánk, ami egy egészen más, kertvárosi övezet. Azt vettem észre, hogy itt sokkal fontosabb az individuum, nehezebb közösségbe kovácsolni a gyerekeket. A szülőkön múlik a legtöbb, ezért fontosnak tartom, hogy együttműködjünk, kommunikáljunk egymással. Nekünk nem az a célunk, hogy megváltoztassuk a gyerekeket vagy esetleg a szülő nevelési stílusát, hanem az, hogy együtt dolgozzunk velük, és szerencsére nyitottak is rá!
- A szociális érzékenység megtanulható?
- Ha a saját példámat nézem, akkor mindenképpen azt mondom, hogy tanulható. Húszévesen polgári szolgálatban teljesítettem a katonai időmet, ami azt takarta, hogy a fegyveres szolgálat helyett szociális munkát végeztem. Egy általános iskolába kerültem, éppen akkor, amikor elkezdett Magyarországon szárba szökni az integráció. Az volt a feladatom, hogy két mozgássérült kislánynak segítsek, hiszen nekik például egy másodikon lévő tanterembe való eljutás is óriási problémát jelentett. Nem is nevezném munkának ezt a feladatot, mert nagyon nagy élmény volt. Szociális érzékenységem itt alakult ki. Az egyik kislány, akinek segítettem, úgy tudom, olasztanár lett. Másfél év után onnan egyenes út vezetett a Micimackó Óvodába, ahol értelmi fogyatékkal élő, Down-szindrómás, mozgáskorlátozott gyermekeknek segítettünk a korai fejlesztésben. Ezek az élmények mind közrejátszottak a pályaválasztásomban, igaz, hogy közben volt egy kis kitérőm. Az volt ugyanis az álmom, hogy zenei pályára lépjek, így nyolc évig zenészként kerestem a kenyeremet, és csak ezután mentem el a főiskolára pedagógiát tanulni.
- Jó döntés volt?
- Talán a legjobb, amit eddig hoztam, hiszen szeretem, amit csinálok, ráadásul olyan környezetben tehetem mindezt, ahol jól érzem magam. Persze mint mindennek, ennek a hivatásnak is megvannak az árnyoldali, például a rengeteg adminisztráció. Nem hiszed el, mennyi mindent kell írnunk, vezetnünk! Ugyanakkor mégis elengedhetetlen része a hivatásunknak, mert a szakmaiságot erősíti.
- A fiatal férfiak többsége karrierben gondolkodik, és nem utolsó szempont az egzisztencia megteremtése. Az óvópedagógusi hivatás nem igazán illik ebbe a képbe.
- Azt szoktam mondani, hogy a pedagógusszakma a hivatásom, a munkám viszont – amit szintén magam választottam – a zene. Voltak álmaim ezzel kapcsolatban, amiket igyekeztem megvalósítani, és az a tizenöt perc hírnév, amire az ember a sztárok láttán vágyni kezd, nekem megvolt.
(Fotó: Riba Márió)
- Mit jelentett ez a tizenöt perc hírnév számodra?
- Van egy Capuccino nevű formáció, amit tizenkét évvel ezelőtt egy gyermekkori barátommal álmodtunk meg. Saját mulatós dalokat írtunk és énekeltünk. Elküldtük több nagy kiadónak az anyagot, és az egyik vállalta, hogy kiadja a lemezünket. Reklámoztak bennünket a TV2-n, egyre több fellépési lehetőségünk volt és van is, a lemezeinkből pedig aranylemezek lettek. Azt hiszem, hogy amennyit ebből a műfajból mi ki tudtunk hozni, azt kihoztuk, de most már nem ez a lényeg. A zene viszont megmaradt az életemben, főként gyerekeknek zenélek. Hétvégenként fellépéseket vállalok, népdalfeldolgozásokat és saját dalokat énekelek gitárkísérettel. Közben mesélek, amibe bevonom a kicsiket is. Gyakorlatilag óvodapedagógusként zenélek gyerekekkel, gyerekeknek és felnőtteknek. Ezért lett „óvóbácsi zsongodája” a műsorom és a szakmai portálom neve is.
- A hivatásod tehát átformálta a zenédet. Téged mi formált erre a hivatásra?
- Minden otthonról hozott dolog meghatároz bennünket: azok a példák, azok a személyek, akiket gyermekkorunkban látunk. Az ő hatásuk mindenképpen tovább él bennünk. A családban én vagyok az első pedagógus. Ezt nem szívtam magamba, ezt tanulom, és tanulni fogom életem végéig. A kollégáimtól is rengeteget ellesek nap mint nap a szakmáról. A világra való érzékenység viszont édesapámnak és édesanyámnak is jellemző vonása.
- Mit szólt a környezeted a pályaválasztáshoz?
- Örültek neki! Én szerencsés vagyok. Hallottam azonban olyanról, hogy egyeseknek vannak ellenérzései a férfi óvópedagógusokkal kapcsolatban. Például az, hogy az ő gyerekét egy férfi ne vigye ki a mosdóba pisilni. Nekem még sosem volt ilyen tapasztalatom, csak pozitív szülői fogadtatással találkoztam. Megszoktuk, hogy az óvodában csak nők dolgoznak, miközben egy skandináv államban teljesen természetes a férfi pedagógus. Dániában vagy Finnországban az óvodák pedagógusainak legalább egyharmada férfi. Hiszen a családmodell is egy férfiből és egy nőből áll, nincs ebben semmi különös. Csak Magyarországon még nem sikerült vonzóvá tenni a férfiaknak ezt a hivatást, mert az a pedagógusi életpályamodell, ami megszületett 2013-ban, annak jóval korábban meg kellett volna születnie. A főiskolai csoporttársaim között voltak már férfiak, igaz, száz hallgatóból hárman voltunk. Érdekesség, hogy – bár nagyon kevés férfi óvópedagógus van – a véletlen úgy hozta, hogy Budán, a harmadik kerületben, ahol én is dolgoztam, kapásból volt három óvóbácsi.
(Fotó: Kiss László)
- A Gyöngyvirág oviban te vagy az egyedüli férfi. Milyen dolgozni annyi nő és gyerek között?
- Ennek hátrányát sohasem éreztem. Remélem ők sem! Előnye az, hogy én olyat csinálok, amit más nem. Szerintem nekik furcsább, mint nekem.
- Említetted az életpályamodellt. Óvópedagógusként milyen ambíciók dolgoznak benned?
- A főiskolát is nagyon komolyan vettem, az elhivatottság talán abban is látszik, hogy kiváló diplomával végeztem. De itt nem áll meg az élet, folyamatosan nyelveket tanulok, az angol nyelvvizsga mellett elkezdtem spanyolul tanulni, mert nem tudhatom, mikor lesz rá szükségem a munkám során. Ezért kezdtem el idén a közoktatás-vezetői szakirányú továbbképzést is.
- A munkalehetőségek adottak országszerte. Mi alapján választod ki azt az intézményt, ahova beadod az önéletrajzodat?
- Inkább fordítva gondolom: az intézmény, a vezető választ engem. Innentől már megtisztelő az is, hogy az ember munkát kap. Nem onnan fogom meg a kérdést, hogy nekem hol lesz jó, hanem onnan, hogy hol tudok hatékonyan dolgozni. Ha nekem valaki bizalmat szavaz, akkor az a lehetőség számomra megtiszteltetés. És szerencsém is van, mert a Gyöngyvirág Óvoda profilja összecsengett az elképzeléseimmel, miszerint itt kiemelt szerepet kap az egészségnevelés, és zöld óvodaként az ökoszemlélet is.
