Meg fogunk halni! - Így éltem túl a héten egy kényszerleszállást
Meg fogunk halni! - Így éltem túl a héten egy kényszerleszállást
Meg fogunk halni! - Így éltem túl a héten egy kényszerleszállástAttila ott volt a repülőgépen és egy Facebook-posztban osztotta meg ismerőseivel, hogyan is élték át a kényszerleszállást és mi történt utána:
"A kényszerleszállásról akkor: szóval, mint írtam, a holland TUI-val szerveztem le a nyaralást, áttörve minden gátat, merthogy nem utaztak még velük magyarok. Így mindig elfelejtették, hogy mi nem beszélünk hollandul. A kapitány, a stewardess-ek, a tour operator, az utastársak közül ha szóltunk, persze mindig, mindenki mosolyogva fordított angolul.
Amikor szálltunk föl Banjulból, a gép bal szárnyánál ültünk. Már az első pillanatoktól nagy volt a rezonancia, mondtam is a páromnak, hogy fogja az ablakot a kezével, hogy ne adja azt a baromi hangos hangot. Az előttünk ülő srác is fogta az ablakát, meg a burkolatot és rögtön nyomkodta a légi kísérő hívógombot. Magamban mondtam, hogy ez mit parázik?! Aztán már a felszállás is nagyon "darabos" volt: emelkedtünk egy picit, aztán nem. Megint fel, megint nem...
Amikor elértük az utazómagasságot akkor olyan volt, mintha a gép hol igen, hol nem használná a bal hajtóművet. Közben a srác előttünk elült onnan, helyet cserélt mással. Mögöttünk bömbölt egy pici baba, és az anyukája pánikrohamot kapott. A pilóta valamit mondott, azt fordították, hogy rezonancia van. Kapcsoljuk be magunkat. Gondoltam, légörvényben vagyunk. Pont. Én még egy poént is elsütöttem Orsinak a hisztis családra a hátunk mögött, hogy legközelebb vonattal menjenek Triesztbe. Erre a nő: "we will die" (magyarul: meg fogunk halni). Mondom Orsinak: miért beszél angolul? Itt mindenki holland. Utána leesett, hogy ez nekünk szólt, hármunknak, hogy értsük, mi történik.
Addigra egy idős néni fogta a hányós zacskót az anyukának, az apa ölében a pici, a stewardess meg teljesen hidegvérrel, profi módon kezelte az anyukát, hogy miként lélegezzen be/ki. Én azt hittem, hogy ott fog szívrohamot kapni. A pilóta eldöntötte, hogy leteszi a gépet a Kanári-szigeteken. Ott már a mi gyomrunk is le fel járt, én arra gondoltam, hogy a személyzet profi és bízhatunk bennük.
A landolást úgy tapsoltuk meg, mint egy színházi premiert. Aztán feljött a szerelő a gépre, és kis várakozás után közölték: ezzel nem repülünk sehova. Orsi mondta, hogy tűzoltó kocsi is kivonult a landoláshoz, bevallom, nem arra figyeltem. A kapitány elnézést kért a kellemetlenségért, mentegetőzött és közölte, hogy már szervezik a szállásunkat, a TUI vendégei vagyunk.
Attila a kényszerleszállás után nem sokkal Gran Canaria fővárosában (Fotó: Facebook)
Mire a terminálba értünk, vasalt ingben az utazási iroda helyi operátora tartott eligazítást, olyan profi módon, hogy leesett az állunk. Különválasztotta rögtön az eligazítás után a gyerekeseket, őket ültette be a buszba, ami már ott várt! Aztán két csoportra szedte az utazókat: aki önmaga akarta folytatni az útját és aki a TUI szervezésére bízta magát.
Irány a szállás, gyors alvás, reggel pedig reggeli a szállodában. Aztán a recepciós szólt: jönnek értünk. Szereztek egy másik gépet Angliából (!), de előtte a reptéren mindenki kapott kinyomtatva egy értesítést a megint csak vasalt inges helyi operátor kollégától, benne megannyi elnézéskéréssel, és egy vállalható fájdalomdíjjal, amit kérés nélkül átutalnak. Aztán kiderült, hogy a srác, aki elült előlünk és jelezte a bajt, a TUI repülésbiztonsági minőségi ellenőre volt - éppen nyaraláson. Ő mondta, hogy madár repült a hajtóműbe. Korábban már posztoltam képet, hogy nem kis méretű keselyűk vannak Gambiába.
Hogy repülünk-e még? Igen. A holland TUI-val? Igen. Amit végig csináltak, az előtt le a kalappal!"
