7 évnél régebbi cikk

Ezer új parkolóhelyet alakítanak ki Székesfehérváron
Fehérvár Médiacentrum fotójaEzer új parkolóhelyet alakítanak ki Székesfehérváron

A magyar nagyvárosok közül arányosan Fehérváron van a legtöbb autó. A gépkocsik folyamatosan emelkedő száma miatt a polgármester azt szeretné, hogy a következő években ezer új parkolóhelyet alakítsanak ki a városban. A tervek szerint csak idén nyár végéig száznál is több parkolóhelyet adnak át.

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a magyar nagyvárosok közül arányosan Fehérváron van a legtöbb autó. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2015-ben ezer székesfehérvári lakosra 388 autó jutott, ez pedig a teljes lakosságra (98 673 fő - KSH, 2015. januári adat) vetítve 38 285 autót jelent.

Tegnap Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a Facebook oldalán közölt egy még ennél is magasabb számot tükröző infografikát (az önkormányzat legfrissebb adatai alapján) azzal a megjegyzéssel, hogy ennek kapcsán csütörtökön bejelentést tesz:

Székesfehérvár polgármestere a jövőben javaslatot tesz a közgyűlésnek, hogy a következő években ezer új parkolóhelyet alakítsanak ki, melyből száznál is több már az idei nyár végére elkészülne. Ahogy Cser-Palkovics András facebookos bejegyzésében fogalmaz: "A nagyszámú új parkolóhely kialakítását követően nyílik lehetőség arra, hogy bizonyos korlátok között a parkolás első egy-két órája ingyenesen, vagy nagyon kedvező áron történjen."

Az önkormányzat több területen vizsgálja új felszíni, valamint zöldterület alatti parkolók kialakításának lehetőségét, akár területvásárlással együtt is.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek