6 évnél régebbi cikk

Elhunyt Román Károly
Fehérvár Médiacentrum fotójaElhunyt Román Károly

A tudós tanárt, Székesfehérvár díszpolgárát 83 éves korában érte a halál.

Román Károlyt Székesfehérváron és országosan is elismert irodalmárként tartják számon, akit munkásságáért számos díjjal kitüntettek. 2015-ben a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Toldy-díjjal ismerte el munkásságát. Akkor dr. Sipos Lajos irodalomtörténész, az irodalomtörténeti társaság tiszteltbeli elnöke a következőképpen méltatta a tudós tanárt: "A Magyar Irodalomtörténeti Társaság ezzel a döntésével fejezi ki nagyrabecsülését, tiszteletét és háláját azért a példát adó, kultúramentő, kultúrateremtő és kultúraközvetítő munkáért, amit a tanár úr Székesfehérváron, a Vasvári Pál Gimnáziumban, Fejér megyében, és kisugárzó szellemi tekintélyével az egész országban támogatott, kezdeményezett és megvalósított.”

Román Károly egyszerű falusi családban nőtt fel a nyírségi Gáván; az olvasás szeretete gyermekkorától elkísérte. Először ugyan matematika szakra készült, de az egyetemen végül mégiscsak történelem-­magyar szakos diplomát szerzett. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, az ELTE Bölcsészkarának hallgatójaként szerepet vállalt az ’56-os forradalom eseményeiben.

1959-ben, egyetemi tanulmányai befejezése után Székesfehérváron kapott állást. Hamarosan bekapcsolódott a város kulturális életébe: tanári munkája mellett irodalmi programokat szervezett, előadásokat tartott, műsorokat, könyveket szerkesztett, tanulmányokat publikált. Kezdetben a TIT-­hez (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) hívták irodalmi előadásokat tartani.

A Vasvári Pál Gimnáziumban 1964­-ben kezdett el tanítani, s több mint harminc évig nevelte a diákokat az irodalom, a történelem szeretetére. Nagy szerepe volt a Kodolányi János Főiskola megalapításában is, a humán főiskola terve tőle származik.

Tanári, közéleti, kulturális munkásságáért számos kitüntetést kapott. 2000-ben Székesfehérvár díszpolgárává választották. 

Székesfehérvár Önkormányzata az elhunytat saját halottjának tekinti, és Román Károly szeretteinek a város közössége, a volt tanítványok, olvasók és tisztelők nevében részvétét nyilvánítja!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek