7 évnél régebbi cikk

Ha strandra vágysz, egyelőre utaznod kell
Fehérvár Médiacentrum fotójaHa strandra vágysz, egyelőre utaznod kell

A velencei-tavi és a balatoni strandok nagy része már kinyitott a múlt héten, több a mostani hétvégén indítja a szezont, az iskolai szünet kezdetére, pedig minden strand kinyit. A fehérváriaknak úgy néz ki, még két hétvégét kell várniuk, hogy itthon strandolhassanak.

Székesfehérváron 2013 óta nem volt áremelés a strandon és ahogy Patkós Tamástól, a Városgondnokság sportlétesítmények üzemeltetési vezetőjétől megtudtuk, idén sem lesz. A tervek szerint június 10-én nyit ki a strand, ahol a felnőtt napijegy 800, a szezonbérlet 15 ezer forint lesz, a kedvezményes (gyerek, diák és nyugdíjas) napijegy 400, a kedvezményes szezonbérlet pedig 7000 forintba kerül. Ezek a jegyek és bérletek csak a strandra érvényesek, az uszodába nem. Szombaton déltől vasárnap este nyolcig minden család jogosult az 1500 forintos családi jegy (2 felnőtt és max. 3 gyerek) megvásárlására. A strand egyébként szeptemberben bezár, mert kezdődik az a beruházás, amelynek eredményeként 2018. május elsejére élményelemekkel bővülnek a szolgáltatásaik, ahogy arról az fmc-hu-n már korábban beszámoltunk.

A Velencei-tónál a szabadstrandok természetesen már látogathatók, de a 17 fokos víz még nem az igazi… A fizetős strandok közül a Velencei Vízi Vár már most hétvégén is nyitva van, egyelőre ingyenesen látogatható – tudtuk meg Tömöri Gyulától a strand vezetőjétől. A hivatalos strandnyitás június 1. – ekkortól a 3 éve nem változó árakon lehet strandolni.

Az agárdi Napsugár Strand már a múlt hétvégén is várta és most is várja a strandolókat egyelőre ingyenesen, de az időjárás miatt nem sok sikerrel – mondta el Urbán Tamás strandvezető. A valódi nyitást az iskolaév végéhez igazítják, de ha egy-egy kirándulócsoport a vonatidulásig még röplabdázna egyet, nyugodtan hívja a +36 20 476 07 57-as számot, és a strand munkatársai megoldják a helyzetet.

A Napsugár Strand Agárdon  (kép: strand.hu)

Az Agárdi Park Strand június elsején nyit, tudtuk meg a recepción. Az árak – és a szolgáltatások - tavaly óta nem változtak.

Gárdonyban a Tóparty Rendezvénystrand már kinyitott, belépőt egyelőre csak hétvégén szednek – mondta el Kovács Henrietta a strand üzemeltetője. A hivatalos megnyitó a pünkösdi hétvége lesz, akkortól hétköznap is fizetni kell a szolgáltatásokért.

 Strand  Felnőtt
 h-p/szo-v 
 Gyerek
 h-p/szo-v 
 Tanuló/nyugdíjas
 h-p/szo-v
 Délutáni
 felnőtt/kedvezményes 
 Családi jegy
 (2 felnőtt+2 gyerek)
 Velencei Vízi Vár 900 600 600 600/400/400 2500
 Napsugár Strand,  Agárd 650/900 400/500 500/600 400/500; 250/400 2000/2500
 Park Strand, Agárd 650/900 400/450 500/600 450/400/300 2000
 Sport Beach, Gárdony 770/990 520/660 660/890 660/520/450 2350/2980
 Tóparty  Rendezvénystrand,  Gárdony 700/900 450/600 600/700 550/600; 450/400; 350/400   -

Ha valaki inkább távolabba menne, az MTI körképéből kiderül, hogy a nagy balatoni városok fizetős strandjai részben megnyitottak, részben a következő hetekben nyitnak meg, illetve akkortól kell belépőt vásárolni. Az árak Keszthelyen nem változtak, Siófokon és Balatonfüreden viszont emelkedtek tavalyhoz képest.

Keszthely, Szigetfürdő  (kép: keszthely.hu)

Keszthely mindhárom önkormányzati fizetős strandja pünkösdkor nyit, az az időjárástól is függ, hogy melyik napon - tájékoztatta az MTI-t Vinczéné Polgár Andrea, a városüzemeltető VÜZ KFt. strandvezető-helyettese. A belépőjegyek árai nem változtak, a város főstrandjára (Szigetfürdő) idén is 890 forintért juthat be egy felnőtt, a két kisebb strandjára pedig 500 forintért.

Siófokon május 15-én indult a strandszezon - számolt be Pintér Tamás, Siófok szolgáltató cégének, a Balaton-parti Kft.-nek ügyvezetője. A városnak több szabad strandja, és két fizetős strandja van. Utóbbiaknál május 19-től kell belépőt vásárolni, amelynek idén emelkedett az ára, ugyanakkor számos kedvezményt vezettek be. 2017-től lehet belépőt venni online is, és lehet fizetni SZÉP-kártyával is - mondta az ügyvezető.
A Balaton egyik legnépszerűbbnek számító fürdőzőhelyén, a siófoki Nagystrandon (PLÁZS) hét közben 750 forint, hétvégén 1000 forint a felnőttjegy ára a július 15-ig tartó előszezonban, ami a főszezontól 250, illetve 300 forinttal emelkedik.
A város másik fizetős strandján a belépőjegy-árak előszezonban, hét közben 500 Ft, hétvégén 600 Ft, amelyek a főszezonban 100-100 forinttal emelkednek.

Siófok Plázs (kép: siofoki-hirek.hu)

Balatonfüred Esterházy strandja már ezen a hétvégén, a Kisfaludy strandja pünkösdkor nyit a tervek szerint, de ezt az időjárás még befolyásolhatja - közölte az MTI-vel Somogyi László, a strandüzemeltető Probio Zrt. vezérigazgatója. A város fő srtandjai addig is, továbbá nyitvatartási időn túl közparkként működnek. Nyitás után belépőjegyeket június 20-ig a tavalyi árakon lehet vásárolni, a főszezonban viszont a tavalyi áraknál 5-7 százalékkal drágábban. A felnőtt belépő ára az Eszterházy strandon 1100 forintról 1150 forintra, a Kisfaludy strandon 700 forintról 750 forintra emelkedik.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek