6 évnél régebbi cikk

Le kell bontani a Sóstói Stadion főépületét – használhatatlan a műszaki és statikai állapota
Fehérvár Médiacentrum fotójaLe kell bontani a Sóstói Stadion főépületét – használhatatlan a műszaki és statikai állapota

A döntésben a biztonság játszotta a főszerepet – jelentette ki dr. Cser-Palkovics András, polgármester a bejelentésekor. A stadion átadási határideje így 2018. június 30-ra módosul, a Videoton FC pedig várhatóan 2018 nyarán költözhet vissza székesfehérvári otthonába.

A Sóstói Stadion lelátóinak építése az eredeti tervek szerint halad, már néhány lelátószéket is elhelyeztek a kivitelezők. A főépület bontásánál azonban biztonságot veszélyeztető statikai problémák merültek fel, így az önkormányzat a bontás mellett döntött.

„ Az eredeti terv az volt, hogy az alig több mint 10 éves, jelentős állami támogatással épült főépületet nem szabad lebontani, de senki sem számított arra, használhatatlan műszaki és statikai állapotban van.” - kezdte dr. Cser-Palkovics András polgármester, ugyanakkor kiemelte: amikor szerkezetileg visszabontották a főépületet, akkor derült ki, hogy statikailag alkalmatlan annak a súlynak a viselésére, amire hivatott.

„Eredetileg további 4-5 emeletet terveztek annak idején, de jobb bele sem gondolni, hogy mi lett volna, ha ez így valósul meg” - emelte ki. - „A döntést számos vizsgálat előzte meg, elsőként azt néztük, hogy ezt a szerkezetet rendbe lehet-e tenni, de ezt a szakemberek kizárták.”

Vizsgálták azt is, hogy csak két szint visszabontásával építik újjá az épületet, itt azonban bizonytalanságokat jeleztek a szakemberek. „Tekintve, hogy időben és pénzben nem nagy a különbség, azt a döntést hoztuk: teljesen lebontjuk az épületet. A döntésben alapvetően a biztonság játszotta a főszerepet” - tette hozzá Székesfehérvár polgármestere.

A beruházás befejezési határideje így 2018. január közepéről 2018. június 30-ra módosult.

Dr. Cser-Palkovics András kiemelte, ha ez a főépület probléma nem lenne, akkor a stadion határidőben, és a felröppent hírekkel ellentétesen az eredeti költségkereten belül lenne készen. „A mostani beruházás további 900 millió forinttal emeli a költségeket, ennek jelentős része azonban a tartalékkeretből még rendelkezésre áll, felhasználását pedig tételes elszámoláshoz kötötte a közgyűlés, így a végén derül ki, hogy mekkora lesz az az összeg, amit a tartalékkeret nem fedez, és amiért a magyar államhoz kell fordulnunk” - összegezte a polgármester.

Dr. Cser-Palkovics András azt is kiemelte: a klub minden, a Sóstói Stadiont érintő döntésben részt vett, és a főépület lebontásával is egyetértettek.

A vizsgálatok folytatása nem áll meg, és az esetleges mulasztások miatti jogi lépésekre is elszánt az önkormányzat. „Egy ilyen fiatal épületnél nem a világ rendje, hogy ilyen statikai problémák jöjjenek elő. Boszorkányüldözés azonban nem lesz, annak nem is lenne értelme” - jelentette ki dr. Cser-Palkovics András.

Az önkormányzat a jövőben vagy jegy- vagy utazástámogatással szeretné majd megköszönni a szurkolók támogatását, ennek formájáról később tájékoztatnak.

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek