Az argentin rohambúvárok
Az argentin rohambúvárok
Az argentin rohambúvárokNem akarunk megbántani senkit, de sokáig úgy tűnt, az újlatin nyelvekben lehet valami, ami megfertőzi az így beszélőket egyfajta, katonai szempontból kontraproduktív vírussal. Ennek hatására ezek a népek csak a military-fíling feminin vetületére fogékonyak: szép egyenruhák, csillogó-villogó külcsín, pattogó indulók, esetenként a védekezésre képtelen civil lakosság megfélemlítése és stadionokba terelése, továbbá helikopterből kidobása az óceán fölött. Ha viszont komolyra fordul a helyzet, egy tökösebb ellenséggel szemben nem bírnak nagyot alkotni. Elismerem, most nagyon igazságtalan és szubjektív voltam, elnézést.
Ennyit elöljáróban. Sorozatunk első dél-amerikai szereplője kicsit mintha árnyalná az előző, katonai szempontból borús képet. Az argentin hadsereg díszei ők, a katonai rohambúvárok, a magyar fülnek kicsit pikánsan hangzó Buzos Táctico (a továbbiakban: BT), akik az előzetes amatőr nyelvészeti vélekedéssel ellentétben nemcsak harcászati elkötelezettségű melegek lehetnek.
Bolygónk nyolcadik legnagyobb területű államaként Argentína joggal várhatna nagyobb odafigyelést és törődést a világtól, de hogy őszinték legyünk, minden jel arra utal, hogy a világ magas ívben tesz rájuk. A tangó, Diego Armando Maradona, a száraz vörösbor és az osztályon felüli marhahús jöhet (na jó, eredetileg Che Guevara is ott született) a többi argentinikumra meg úgy tűnik, senki sem kíváncsi. Különösen így volt ez azokban a csodálatos hatvanas években, amikor is a nem csekély számú, ott bújkáló náci háborús bűnösön, valamint a kitartóan rájuk vadászó izraeli kommandókon kívül elég kevesen figyeltek oda erre a csodálatos országra. Ez nagyon fájhatott a katonai vezetőknek, mert 1963-ban elhatározták, hogy nekik is kellenek korszerű különleges egységek, méghozzá izibe’!
A Buenos Aires-i Nagyvezérkar témába vágó ülése olyan lehetett, mint egy különösen jól sikerült francia bohózat Louis de Funés főszereplésével: ott hadonászott az a rengeteg tábornok, kiáltoztak, vitatkoztak, mert mindegyik haderőnem magának akarta a még csak papíron létező alakulatot. A végén persze jó kis kompromisszumos megoldás született: minden haderőnem (sőt, mindegyiken belül több fegyvernem is) kapott ígéretet, hogy lehetnek saját speciális egységeik. A kicsit (?) káoszszagú helyzetet tovább árnyalta, hogy akkoriban a szárazföldiek az USA-val, a légierő a jenkikkel és Franciaországgal, míg a haditengerészet a britekkel és az olaszokkal ápolt különösen jó kapcsolatokat.
A haditengerészet elhatározta, hogy saját újsütetű különlegeseit a tengeri szabotázs valódi specialistáivá képezi, márpedig ehhez a szakmához egyrészt fel kellett használniuk az 1952 óta létező, és az olaszok által egykoron kiképzett tengerészgyalogsági kommandó legjobb szakembereit, másrészt pedig a világ legjobb szakirányú egységéhez kellett bekopogniuk. Igen bizony: megkérték szépen a Special Boat Service-t (SBS – Különleges Hajós Szolgálat, az SAS testvéregysége Őfelsége II. Erzsébet hadseregében), hogy segítsen nekik életet lehelni a tizenegy éve vegetáló alakulatba. A britek pedig már akkor is úriemberek voltak és az SAS közreműködésével segítettek.
Ez a lépés azt a katonailag roppant pikáns helyzetet eredményezte, hogy amikor 1982 tavaszán a Falkland-háborúban a két ország egymásnak feszül, az argentin APBT (Agrupación de Buzos Tácticos, vagyis Harcászati Búvárcsoport) és a brit SAS/SBS ugyanazon alapelvek szerint, gyakorlatilag azonos kiképzésen átesett szakemberei akarták elvágni egymás torkát. Amint azt ma már tudjuk: a britek jóval nagyobb hatásfokkal tudták érvényesíteni ezirányú elképzeléseiket.
Az argentin rohambúvárok teljes felszerelésben (Fotó: taringa.net)
Az APBT-t hierarchiailag a Haditengerészeti Műveleti Főparancsnok alatt működő Tengeralattjáró Parancsnokság irányítja, de nagyon nem szól bele a dolgokba. A rohambúvárok természetesen teljes ejtőernyős kiképzést is kapnak, és külön odafigyelnek a robbanóanyagokkal való bánásmódra. Mivel biztosan unalmas lenne egész nap vízben lubickolni, a szárazföldi tudnivalókat is elsajátítják, különös tekintettel a nem-hagyományos hadviselés, a dzsungelharc és mostanában a terrorelhárítás fogásaira. 1984 óta az argentin gyors reagálású erők (Fuerza Conjunta de Desplazamiento Rápido) megkerülhetetlen részét képezik.
Pontos létszámuk természetesen nem nyilvános, de szakértők húsz-huszonkét, egyenként 16 fős műveleti szakaszról, illetve tíz-tizenkét (4-4 fős) támogató rajról beszélnek, ami összesen úgy 400 kombattánst jelent. Ahogyan az el is várható egy ilyen fegyvernem képviselőitől, kedvenc helyváltoztatási eszközük nem a harckocsi vagy a kerékpár, hanem az ESDA típusú mini-tengeralattjáró, amely 400-420 kilónyi hasznos súlyt órákon keresztül képes 15-20 km/órás sebességgel, viszonylag csendesen szállítani. Ez a terhelhetőség gyakorlatilag két búvárt és ezek komplett felszerelését jelenti, mert egy átlagos BT a saját, 80-90 kg-os súlyán kívül további 50-80 kilót is magával hurcol kis járgányán.
Jelentkezéseket kizárólag a haditengerészettől fogadnak el (ezt nevezik haderőnemi sovinizmusnak, azt hiszem…). Egy átlagosan kiképzett tengerészgyalogos további 10 hónapot kell végigszívjon a BT tanfolyamán ahhoz, hogy végleges felvételt nyerjen a rohambúvárokhoz.
Rohambúvárok a víz alatt (Fotó: taringa.net)
Ahogyan azt említettük, a BT a Falkland-szigeteki háború veteránjainak minősülnek, s erre roppant büszkék. 1982. április elsején 23.00 óra körüli időpontban, az argentin részről Rosário-nak fedőnevezett művelet keretein belül a BT volt az első argentin alakulat, amely tagjainak lába a szigetek szárazföldjét érintette. Hírszerzési és realizálási feladattal érkeztek, nekik kellett előkészíteniük a terepet a másnap 00.15-re tervezett általános partraszálláshoz. Az első munkacsoport a Santa Fé nevű tengeralattjáróról rugaszkodott el, motorcsónakokkal. Tipikus, a különlegesekre általában és világszerte jellemző feladatot is kaptak: Port Stanley repülőterét és a helybéli Royal Marines laktanyát kellett elfoglalniuk és tartaniuk a fő erők megérkezéséig. A második munkacsoport a Santisima Trinidad (Szentháromság – tipikus, inkvizíciós fílinget hordozó elnevezés) rombolóval érkezett, azzal az utasítással, hogy magát a kormányzót, ahogyan azóta is emlegeti az argentin sajtó: el gobernador usurpador Rex Hunt (Rex Hunt, a bitorló kormányzó) fogják el. Az itteni összecsapásban három BT életét is vesztette. Hajnali három körül megérkezett a fél argentin hadsereg és legyűrte a mintegy négy tucatnyi brit tengerészgyalogosból és kábé harminc, roppant lelkes (és kicsit részeg) brit önkéntesből álló véderőt. Persze a pünkösdi királyság fix 75 napig tartott, többek között a brit ejtőernyősöknek köszönhetően.
Ennyit a Falkland-háborúról, elvégre most nem ez a fókusztémánk.
A rohambúvárok (még a békés hetvenes években) minden okosságot ellestek brit testvérszervezetüktől, ezért kiképzésük is nagyon hasonló. Ők is buzgón gyakorolják azt a módszert, amit a szakirodalom E & RE-nek (exit and re-entry) rövidít. Ennek az a lényege, hogy a vízszint alatt 3-5 méterre tartózkodó, tehát merülésben lévő tengeralattjáróból felszerelésestől kiúsznak, végrehajtják a feladatot, majd ugyanilyen módon visszaúsznak, s ezt követően a lóerők közé csapva elnavigálnak. A másik, általuk roppant kedvelt eljárás az ellenséges kikötők és az ezekben gyanútlanul horgonyzó hajók víz alatti feltérképezése, aláaknázása, megfúrása, nyomkövetővel történő ellátása.
Ahogyan azt már említettük, ejtőernyős ugrásokat is végrehajtanak. Érthető módon főként a vízbe történő érkezést (az úgynevezett nedves ugrást, a wet jumping-ot) gyakorolják rendületlenül.
Levegőben a búvárok (Fotó: taringa.net)
Hogy még egy finomságot említsünk: a BT tagjai minden bizonnyal latin-amerikai bajnokságot nyernének rejtőzködésben, már ha létezne ilyen sport és ha ez bárkit is érdekelne egy olyan földrészen, ahol már nettó háború is kitört a foci miatt. Olyan terepen is képesek húsz perc alatt beásni magukat és több köbméternyi felszerelésüket, amelyen az avatatlan szemlélő még egy eldobott gyufaszálat is felismerhetőnek vélne: a nagyon déli Ushuaia havas hegyoldalain vagy egy szelíd, homokos partszakaszon. Itt a sétafikáló ember akkor sem venné észre őket, ha lazán rájuk lép vagy a fejükre vizel, s csak akkor hördülne fel, amikor egy morcos és húgyszagú, barna színű barettet viselő harci búvár az óvatlan turista torkának szegez egy kommandós tőrt.
A BT azóta is buzgón gyakorol. Rossz nyelvek szerint úgy ismerik már a Falkland/Malvinas minden partszakaszát, mint a saját laktanyájuk alakulóterét. Hogy miért fektetnek ekkora energiát ebbe… nos, egyszer talán majd megtudjuk. Mindenesetre Argentínában a mai napig kevés az olyan tüntetés, ahol ne tűnne fel a világoskék-fehér-világoskék nemzeti zászló, rajta a felirattal: Volveremos! Vagyis: visszatérünk!
Valami azért azt súgja, hogy a brit különleges egységek nem piszkítanak maguk alá rettegésükben.
