A sosem volt kilenc hónap - Emlékfoszlányok a katonaságról
A sosem volt kilenc hónap - Emlékfoszlányok a katonaságról
A sosem volt kilenc hónap - Emlékfoszlányok a katonaságrólKét dolog van, ami biztos jele annak, hogy egy társaság vagy beszélgetés nem működik: ha a résztvevők viccek mesélésébe kezdenek, vagy ha a férfiak előhozakodnak a régi katonasztorikkal. A viccmesélés kétségtelenül mindennek az alja, annál lejjebb nincsen, de a sorkatonságban megesett elképesztőségek sorolása is felér egy mentális szőnyegbombázással. Mindkét eset alól kivételt jelent, ha a manapság már leginkább negyvenpluszos férfiak maguk között művelik ezt: ilyen esetben csak szimplán siralmas a helyzet, de semmi baj, mert úgyse látja, hallja rajtunk kívül senki, ahogy például arról sztorizgatunk, ki hányszor lépett meg a laktanyából vagy, hogy ki mennyi idő alatt szedte szét, majd rakta össze az AK-47-est.
Sorkatonának lenni Magyarországon a kilencvenes évek vége felé leginkább vicces volt, ami előtte és alatta zajlott, az leginkább a többség által honvédelemnek képzelt fogalom önmagába hajló karikatúrája. Aki ennél egy fokkal is komolyabban vette azt, ami a laktanyákban zajlott, annak könnyen rámehetett az egészége. Maradjunk annyiban, hogy ha azoknak az embereknek (ebbe beleértve magamat is) kellene egy háború esetén megvédenie a hazát, akikkel együtt lehúztam kilenc hónapot, óriási szarban lenne az ország. Szóval ha igazi katonákról szeretnél többet megtudni, akkor a Terepszín cikkeit ajánlom a figyelmedbe, és megköszönöm, hogy eddig velem tartottál. Ellenben ha az érdekel, hogy milyen volt sorkatonának lenni 1998-ban itthon, akkor bátran olvass tovább. Figyelem, explicit tartalom következik!
Abban hiszek, hogy a nagyobb a problémákkal mindig érdemes szakemberhez fordulni. Elvégre a jómunkásemberek azért tanultak sokszor egy életen át, hogy a lehető legjobban meg tudják oldani a felmerülő problémákat. Persze van egy szint, amíg elég az otthoni sufnituning és a Youtube kombinációja a probléma tüneti kezeléséhez, de mondjuk ami a villanykörte kicserélésén és az eldugult mosogatón túl van, ahhoz már - szerintem - erősen javallott a szakember felkeresése. Miért pont a háborúval lenne ez másképp? Sokan az egész életüket teszik arra, hogy aztán később katonaként boldogulhassanak. Nincs is ezzel semmi gond: van, aki a csőszereléshez ért, mások meg a gépfegyverekhez. Egy egészséges világban a vízvezeték-szerelőnek esze ágában sincs katonát játszani és fordítva. Akkor mégis mi a fenére volt jó a sorkatonaság?
Ez az a pillanat, amikor elő szoktak bújni a kellemes 23 fokra felfűtött nappalik foteljének melegéből az örök nosztalgiázók, a bezzegezők. Mert régen minden jobb volt! És bezzeg az én időmben! Meg a mai fiatalok, hát csak rájuk kell nézni! És ezekre aztán tényleg ráférne a katonság, legalább kicsit megférfiasodnának. Satöbbi.
A nosztalgiában az a jó, hogy az aktuális jelenből is előbb-utóbb múlt lesz, az idő meg aztán tényleg megszépít mindent. Aki ma lehúzza az aktuális popzenét, az már elfelejtette, hogy amikor ő volt tizen-huszonéves, valószínűleg pont ugyanezt kapta az Omega, a Beatles vagy a Piramis az akkori nagy öregektől. Ő is, az öltözködése is, a zenéi is, meg úgy nagyjából minden. Semmivel sem volt tökösebb a Woodstock-generáció, mint a későbbi generációk mai fiataljai (a Hair-t mindenki látta, ugye?). Azt pedig végképp ne mondja senki, hogy volt értelme a sorkatonaságnak. Ugyan mi? Aki azt hiszi, hogy a '80-as, '90-es vagy még korábbi évtizedekben a kiképzésen magára szedett harci tudás bármire is elegendő lenne 2017-ben, az tényleg álomvilágban él. A hadiipar mindig is a világ leggyorsabban fejlődő, egyben a legtöbb pénzt megmozgató iparágai közé tartozott. Amikor Észak-Korea szinte heti jelleggel hajt végre egyre erősebb és merészebb atomkísérleteket, akkor a néhány éves vagy pár hónapos tudás is gyorsan idejétmúlt lehet.
Katonának lenni pont olyan szakma, mint akármelyik másik: folyamatosan képezned kell magadat, mert ha nem fejlődsz, könnyen eltűnhetsz a süllyesztőben. És valljuk be: kinek van ideje arra, hogy az egyébként roppant fárasztó napi nyolc, meg a család mellett még teljesen up-to-date tartsa honvédelmi tudását? Feltehetően egy maréknyi csoportról beszélünk, akiknek ez egy nagyon komoly hobbija - mármint a professzionális katonákon túl.
Az egykor több éves, majd 12, 9, végül 6 hónapra csökkentett sorkatonai szolgálat egyetlen értelme még ennek ellenére is a kilencvenes évek végén már csak egyhónapos kiképzés volt. Legalább valamennyire megismerhettük a fegyverek világát, tényleg időre kellett szét- majd összeszerelni a gépfegyvert, megtanultunk kézigránátot összerakni és helyesen eldobni, futottunk át égő napalmon és hasonlók. De ahogy a négy hét eltelt, jött is a tökéletes semmittevés. Unásig. Szó szerint.
A sorkatonák elé vetett ételek annyira pocsékak voltak, hogy a többség kénytelen volt mindenhez az egyetlen értékelhető és kiszámítható minőségű dolgot fogyasztani, a kenyeret. Leves kenyérrel, sült hús kenyérrel, kenyér kenyérrel. Mindezek mellett rengeteg látszattevékenység és a valamit csinálás imitálásával teltek a mindennapok a körletben. A rettenetes mennyiségű szénhidrát és az unalom pedig alaposan megdolgozta a honvédeket: a többség jelentős pluszsúllyal szerelt le. De nem ez volt a legnagyobb gond. Hanem az, hogy tényleg semmit nem adott a katonaság, csak elvett jó sok hónapot az ember életéből.
Tanulni is lehetett, csupa olyan hasznos dolgot, mint például az alkoholizmus tökélyre fejlesztése. Kevés olyan hely létezik, ahol a faszacsávóság mértékegysége valóban a kannásbor, de úgy tényleg marmonkannából öntve. Szintén hasonlóan hasznos dolog volt a mutyizás és a dörgölőzés elsajátítása. Aki erre mutatott hajlandóságot, igen gyorsan megtalálhatta, hogy melyik csillag mit jelent, kivel kell jóban lenni, ha többször akar hétvégén hazamenni, akár a többiek kárára is. A hatalommal visszaélést is remekül tudták gyakorolni, akik nem tudták ezt korábban kiélni. A kopasz katonák (frissen bevonultak) halálra szopatása jellemzően azoknak a már több hónapja állományban lévő sorkatonáknak volt igazán fontos, akik pontosan tisztában voltak azzal, hogy leszerelés után ekkora hatalmuk mások felett már feltehetően az életben nem lesz. Igen ezeket, és ehhez hasonló fontos dolgokat mind el lehetett sajátítani a sorkatonai szolgálat hosszú és többnyire eseménytelen hónapjai alatt.
Amikor leszereltünk, nem volt olyan köztünk, aki az eltelt hónapoknak értelmét látta volna. Úgy menekültünk a laktanyából, hogy tényleg nem néztünk hátra. Gyaníthatóan mindig mindenki így volt ezzel. Csak valamiért hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni, és bezzegezni. És most, hogy már 13 éve leszerelt az utolsó magyar sorkatona, néhányan könnybe lábadó szemekkel, egy Macbook monitorja előtt pötyögve nosztalgikusan idézik meg azt az időt, amikor ők... És hát persze a mai fiatalok meg aztán még annyira se, és soha nem is. Csakhogy a világ fejlődik, az az idő szerencsére már régen elmúlt, amikor az ország vett el alanyi jogon hónapokat a fiatal felnőttek életéből teljesen értelmetlenül.
Inkább örüljünk ennek.
