Túlélés felsőfokon: mutatjuk, milyen feladatokat kellett teljesíteniük a katonai tábor résztvevőinek
Fehérvár Médiacentrum fotója
Dömsödi Richárd
Túlélés felsőfokon: mutatjuk, milyen feladatokat kellett teljesíteniük a katonai tábor résztvevőinek

Pénteken véget ért a Fehérváron rendezett túlélőtábor. A fiatalok kihívásokkal teli 5 napot tölthettek katonaként. Különleges praktikákat sajátítottak el, elhagyatott laktanyában aludtak, de megtanultak bánni a fegyverekkel is.

Vad kihívások várták a gyerekeket a Nagysándor József Laktanya idei harmadik – egyben utolsó – honvédelmi túlélőtáborában. A kiképzők arra törekedtek, hogy minél izgalmasabb szituációkba vigyék bele a fiatalokat. 


Rögtön a nyitónapon airsoft fegyvereket vehettek kezükbe és tűzpárbajban való mozgást gyakorolhattak, valamint különböző kötéltechnikákban is kipróbálhatták állhatatosságukat.


Szerdán Sárbogárd elhagyatott laktanyaépületében töltötték az éjszakát. A dzsungellabirintussá változott katonai objektumban sátorlapokból készítettek és cövekeltek éjszakai menedéket maguknak. 


Ezen túl a táborozók többállomásos járőrfeladatban bizonyíthatták be, mennyire életrevalóak. Csapatokban vízi átkelésben vettek részt, elsősegély-ismereteket tanultak meg, valamint természetes és mesterséges elemekkel tűzdelt akadálypályán hajthattak végre feladatokat.


Fehérváron második alkalommal rendezték meg a túlélőtábort. Sándor Zsolt, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese elmondta, hogy elsősorban nem a toborzás volt a cél, sokkal inkább a katonai magatartás és a szolgálat kalandjainak megismertetése.
„Az a célunk, hogy bemutassuk magunkat a fiatalabb generációnak, hogy lássák azt, mit jelent a fegyelem, a csapatmunka.” – tette hozzá az altábornagy.


A kihívásokkal teli öt nap után kitüntetéseket vehettek át a legjobban teljesító táborlakók. A honvédelmi táborok népszerűsége egyre nő, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy idén már több mint 3000 gyerek tölti a nyarat a Honvédség által szervezett táborokban.

(Szerzők: Gyimóthy Levente és Varga Zalán)

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek