Mikor lett normális a bunkóság?Mikor lett normális a bunkóság?
Lehangoló tapasztalatokhoz juttatott egy teljesen átlagosnak induló tranzakció: a nyílászáró csere után megmaradt, egészen jó állapotban lévő faajtókat szerettem volna elajándékozni a Facebook Marketplace felületén.
Szépen lefotóztam a delikvenseket, és útnak indítottam a hirdetést egy ártatlannak tűnő vasárnapon. Először csak picinykét húztam fel a szemöldökömet, amikor a beérkező érdeklődések kivétel nélkül a frappáns és cizellált automatikus beköszönések voltak, amely szerint:
Ez még megvan?
A néhányadik után már elkezdtem puffogni: csak nekünk volt Kati nénink, olyan általános iskolás magyartanárunk, aki ellentmondást nem tűrően tanította meg, hogy egy levél az udvarias megszólítással kezdődik?
Vagy ez már az online térre nem érvényes?
Esküszöm, nem azt vártam, hogy tisztelt vagy esetleg kedves Papp Brigittával kezdődjön az üzenet, én boldog lettem volna egy sziától is, na, de ez a megvan még? kérdés teljesen kiverte a biztosítékot nálam.
Tényleg annyira természetes, hogy nem köszönünk, nem vagyunk udvariasak, hogy a legnagyobb közösségi média automatikus üzentét is így állították be?
Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor két újabb, hölgy érdeklődő a következőképpen fejelte még meg a fent bemutatott üzenetet: Méret? - így az egyik. Tok van hozzá? - kérdezte a másik, úgy, hogy egyébként a hirdetés szövege tartalmazta azt az információt, miszerint tok nélküliek az ajtók...
Kedvencem pedig József volt, akinek miután az Ez még megvan? kérdésére azt válaszoltam, hogy nem, mert vannak előtte jelentkezők, de visszajelzek, ha esetleg visszalépnek, nemes egyszerűséggel elkezdett videochaten hívogatni. Vasárnap délután. Négyszer nyomtam ki aznap, de nem adta fel, hétfőn újra kezdte, ekkor ismét négyszer utasítottam vissza.
Ez most tényleg normális? Hogy vadidegeneket hívok fel vasárnap délután, és ha visszautasítja a kapcsolatot, akkor szívósan tovább próbálkozok? Számomra ez minimálisan is az udvariatlanság kategóriájába esik.
Persze hazudnék, ha azt írnám most, hogy kivétel nélkül minden jelentkező ilyen bunkó modortalan volt, mert igenis voltak, akik köszöntek és megköszönték a választ - szóval még van remény, de sajnos ők voltak a kisebbség.
És hogy lett-e happy end? Nem, mert belefáradtam abba, hogy sokadik lelkes érdeklődő is hirtelen eltűnt vagy csak második kérdésemre, amely szerint akkor most kéri az ajtót vagy továbbadhatom, volt hajlandó válaszolni, hogy mégsem kéri.
Így aztán az ajtó azóta is itt áll a kertben, pedig egy tényleg szép kivitelű, masszív faajtó... Szóval, ha valaki komolyan gondolja, csak szóljon!
És egy jó hír a végére: nincs hozzá közöm, de éppen ma konstatáltam, hogy a Facebook újított önmagán, és bekerült egy Helló is az üzenetsablonba. Akkor mégis tényleg van remény?
