Az át nem kötött médiabox története, avagy a szolgáltató bármit megtehet? 
Az át nem kötött médiabox története, avagy a szolgáltató bármit megtehet?
Az át nem kötött médiabox története, avagy a szolgáltató bármit megtehet? Történt, hogy az egyik legnagyobb hazai, most már piros designben pompázó, távközlési szolgáltató céget, ahol a televízió és internetszolgáltatást igénybe veszem, felhívtam: szeretném, ha szobafunkcióváltás miatt a tévézéshez szükséges médiaboxot, illetve az internet modemet áthelyeznék egy másik szobába, valamint igényelnék még egy plusz médiaboxot is, amit telepíteni kellene. Jeleztem az ügyfélszolgálatos hölgynek, hogy az áthelyezés fúrással fog járni - csak, hogy felkészülten érkezhessenek.
Akkor már egy kicsit megemeltem a szemöldökömet, amikor közölte a hölgy a vonal túlsó oldaláról, hogy egy hónap múlva van az első szabad időpont, amikor a munkatársuk ki tud jönni, és megejteni a kért átalakítást.
Mindegy - gondoltam, csak jöjjenek.
Ez az átkötés ugyanis valahol szimbolikus tartalommal is bírt számomra: egy hosszú, majd kétéves folyamat lezárása, amikor is elkészült a benti munkálatok jelentőse része, és végre a házban minden a helyére kerülhet. Nagy munka volt idáig eljutni. Úgy szoktam összegezni, hogy mostanra egy kis csemperagasztóval és gipszkartonnal már bármire képes vagyok, és pontosan tudom, hogy milyen állagúra kell keverni a vakolatot vagy a glettet, hogy jól lehessen velük dolgozni.
Szóval vártam a szolgáltató emberét, ünneplőbe öltöztettem a lelkemet és szabadságot vettem ki a nagy napra, hogy együtt, kéz a kézben lezárjunk egy szakaszt. Közben a ház azért némileg még felforgatva állt (áll), ugyanis a folyamatok eléggé egymásra épültek: amíg az egyik részt nem tudjuk átpakolni, addig a másik részen nem folytatódhat a laminált parketta lerakása és a többi. Ja, a gyerekek pedig legalább olyan izgatottan várták, mint én, hogy elfoglalhassák a birodalmukat.
És végül elérkezett a randi napja. Volt bennem ugyan némi enyhe rossz érzés, mert a házfelújítás alatt Murphy elég sokszor vendégeskedett nálunk, és a lehetetlent megoldani állapot egyáltalán nem ismeretlen, de elhessegettem felhőket. Azzal nyugtattam magam, mi baj is lehetne? Egy egyszerű átkötésről van szó, ezek a fiúk nap mint nap csinálják.
Amikor megcsörrent a telefonom, hogy érkezik a szerelő, nehezen tudtam titkolni az örömömet, ami aztán nagyjából a fiatalember megérkezésének második percéig tartott. Ahogy ugyanis a végére értem a mondandómnak, amelyben igyekeztem tömören összefoglalni, hogy a honnan hova folyamatot, ezt a mondatot kellett hallanom:
Nekem nem ez van a munkalapon!
Miii? Igen, kérem, a fiatalembernek nem az volt a munkalapjára írva, amit én szerettem volna. Ő ugyanis csak egy plusz egység bekötésére érkezett (mondjuk nem értem, hogy azt hogyan gondolta kábelezés nélkül megoldani, de ez legyen az ő titka). Gondoltam én, naiv, hogy ez a mondat még nem végzetes ítélet, hiszen azért érkezett, hogy megoldja a kérésemet, amellyel a szolgáltató, de így is írhatnám: SZOLGÁLTATÓ felé fordultam.
De nem így történt. A fiatalember elég hamar nyilvánvalóvá tette, hogy neki aztán esze ágában sem áll egyetlen olyan mozdulatot megtenni, amire nem kap utasítást a munkalapjáról. Mondjuk az is nagy kérdőjelként merült fel számomra, hogy az általam elmondott kérés merre veszett el az éterben.
Vagyis, hogyan nem az került arra bűvös munkalapra az, amit én elég alaposan elmondtam az ügyfélszolgálatos hölgynek?
Így aztán hiába volt a lelkem ünneplőben meg a potyára elvesztegetett szabadnap, a fiatalember jobbra el, én meg - bevallom töredelmesen - leültem a leendő nappali frissen lamináltozott padlójára és elsírtam magam.
Aztán felhívtam a szolgáltatót újra. Volt időm, úgy röpke 20 percem megnyugodni, mire kapcsoltak egy ügyfélszolgálatost, akinek igyekeztem kisasszonyos stílusban vázolni a problémámat. Nagyon sajnálja - ismételgette monoton hangon, bár egyébként tökéletesen lejött, hogy pont annyit érez a problémám iránt, mintha egy ősszel lehulló falevél haláltáncát szemlélné - ad új időpontot. Mondom, rendben, kérek a hétre, de inkább tegnapra.
Ahha, majd augusztus közepére - közölte.
Itt kicsit elszakadt a cérnám, és hosszan próbáltam meggyőzni, hogy valami elfogadható időpontot adjon, mert nem állhat minden még egy hónapot, csak mert ők annyira veszik komolyan az ügyfeleiket, amíg azok határidőre be nem fizetik a számlát.
Persze minden próbálkozásom hiábavalónak bizonyult, a hölgy mesterien pöccintett le. A porban vergődve még bedobtam az utolsó ütőkártyámat: és mi lesz a miattuk elvesztegetett szabadnapommal, azért kapok-e valamilyen kártérítést?
Hogyne, hangzott a kimért válasz. Elindít egy igényt, aztán ha rendes gyerek vagyok, és rábólintanak, akkor a következő havi számlám 2 ezer forinttal kevesebb lesz...
Így kell ezt csinálni! Köszönöm, hogy királynőnek érezhettem magam a gondos és alapos ügyfélkapcsolati rendszerükben. Izgatottan várom az újbóli kiszállásukat, na, meg persze azt is, hogy megkapom-e a nagyvonalú engesztelő kedvezményt. Mert a jövő izgalmas...
