Ezért szoktam le az Instagramról!
Ezért szoktam le az Instagramról!
Ezért szoktam le az Instagramról!5 éve, még a nagy felhasználói bumm előtt, regisztráltam az Instagramra. Éppen a nagyfiammal voltam itthon gyesen. Teljesen kikapcsolt, hogy szép és igényes képeket nézegethetek egzotikus tengerpartokról, tökéletesen megkomponált ételekről és önfeledten nevető családokról. Naponta egy órát biztosan böngésztem az oldalon, néha még én is megosztottam egy-két dolgot.
Úgy éreztem, hiába vagyok a négy fal között, mégsem maradok le semmiről.
Aztán mikor két és fél évvel később megszületett a kisebbik, a nagyobbik meg elkezdte az ovit, teljesen beszippantott az oldal. Akkor kezdtek befutni az instalányok/anyukák, így a délutáni alvásidőben folyton a telefonomat nyomkodtam.
Néztem, kivel mi történt. Hogyan készülnek ezek a nők például szülés után hat héttel a félmaratonra. Ámuldoztam, hogy a gyerekeik soha nem lettek mocskosak a homokozóban és a párjuk minden héten meglepi őket cirka ötven szál vörös rózsával szigorúan boxban.
Ja, és a lakásukban sosincsenek szétszórva a gyerekcuccok vagy ha igen, akkor is színharmóniában vannak a falon lévő képpel vagy a szőnyeggel, de minimum a gyerek zoknijával.
Kezdtem egyre rosszabbul érezni magam, mert örültem, ha még langyosan meg tudtam inni a kávémat és legfeljebb farmer-pólóban jutottam el a legközelebbi játszótérre. A ház meg a nap legalább 12 órájában elesett és akkor még nem beszéltünk a gyerekszobáról.
Tudom, mondhatjátok, savanyú a szőlő.
Valahol igaz is. Tényleg akadnak olyan nők, akik félkézzel elintéznek mindent. A feladataik felét kidelegálják. Mellette sikeresek, szépek, szemtelenül fiatalok, boldogok és nevetve beutazzák a világot.
De ennyien?!
Egyszer fültanúja voltam, hogy egy étteremben milyen minősíthetetlen stílusban viselkedett egy ismert instaanyukával az #örökkészeretlek párja. Olyan is előfordult, hogy egy másik népszerű instalány az #úristenmegkérteakezemetelsemhiszem posztja előtti nap az anyjával ment gyűrűt venni.
Az ókor óta tudjuk, az emberek vágynak a tökéletességre. Én azt nem értem meg, hogy ha valami nem az, akkor miért kell róla azt mondani, és körbehaknizni vele az Instagramot?! Miért nem lehet őszintén felvállalni az életünket, érzéseinket, és elfogadni olyannak, amilyen.
