7 évnél régebbi cikk

10 csoport a Facebookon, ahol érdemes tagnak lenni
Fehérvár Médiacentrum fotója10 csoport a Facebookon, ahol érdemes tagnak lenni

Manapság már az interneten szinte minden a Facebook körül forog. Sajnos vagy nem sajnos, de tény, hogy a Facebookot egyre kevésbé lehet kihagyni a mindennapjainkból. És Mark Zuckerberg mindent meg is tesz, hogy életünk minél több ponton kapcsolódjon az általa alapított közösséghez.

De ne gondoljuk mindig azt, hogy ez a dolog, mármint a facebookozás, csak amolyan pótcselekvés szintjén létezik. Van persze az a része is, de az már annyira lerágott dolog, hogy most nem degradálnám tovább ezzel a Facebookot. Sokkal inkább egy igen érdekes és talán a klasszikus facebookozást felváltó jelenséget emelnék ki. Ez pedig a Facebook-csoportok léte, jelene és talán a legfontosabb: a jövője. Mert bátran mondhatom, hogy ez az a dolog, ami a Facebookot előre lendíti, és melyet a közösségi média szakavatott tudorai is csodafegyvernek tartanak.

Az átlag felhasználó nem igazából látja vagy figyeli a lényeget, csak annyi marad meg bennünk, hogy a szomszéd felvett minket egy baba-mama csoportba, ahol tök jó baba holmikat lehet használtan venni. De ha mélyebbre ásunk és túltesszük magunkat azon, hogy egy ilyen adás-vételi csoportban mindig STOP-pol valaki, aztán meg priviben üzenget a másiknak és a végén több hét várakozás után sem veszi meg a kiszemelt terméket, akkor láthatjuk, hogy mekkora tábora is van egy-egy ilyen csoportnak. Mert nyilván nem csak adás-vételi szándékkal léteznek Facebook-csoportok. Amúgy meg az elmúlt hónapokban maga a Facebook újított azzal, hogy ezeket a adás-vételi csoportokat elkezdte átterelgetni a saját apróhirdetési szekciójába a Marketplace-be. Rettegj Jófogás, Vatera!

Szóval a csoportoknak igenis van létjogosultsága, nem is csekély, csak jobban utána kell néznünk. Mit ad nekünk általa Zuckerberg? Pont azt, amit a klasszikus facebookozás nem nagyon tud megadni. Egy sokkal tágabb körben tudunk ismerkedni, olyanokkal, akikkel nem feltétlen vagyunk Facebook-kapocsolatban, de a csoport jellege szerint az érdeklődési körünk azonos, még akkor is, ha az ország két egymástól távoli szegletében élünk. És itt jön az igazi közösségi lét lényege! Mert az nem nagy kunszt, hogy a szomszéd az elsőről, akivel eddig is napi szinten találkoztam, ő az ismerősöm az oldalon is. Sokkal érdekesebb, ha olyanokkal tudok ismeretséget kötni és egy-egy témában eszmét cserélni, aki hasonló témában érdeklődik, mint én. Erre pedig a legjobb lehetőség a Facebook-csoport, ahol olyan emberek találkozhatnak egymással, akik egy bizonyos témában érintettek.

Ha nem találnánk érdeklődési körünknek megfelelő tematikájú csoportot, akkor a Facebookon belül még keresgélhetünk is a számtalan lehetőség közül. 

Ez a fajta közösség építés, ami nem azonos a Facebook-ismerősök jelölgetésével és a céges oldalak lájkolgatásával, egy teljesen új dimenziója a közösségi médiának. Mert attól, hogy egy oldalt lájkolunk, még nem kerülünk egy közösségbe a többi lájkolóval. Hiszen az interakciók elsősorban az oldal (illetve az azt létrehozó) felé alakulnak ki, a többiek felé nem. És az a helyzet, hogy az oldalak nagy része ilyen: nincsenek kialakult közösségek, csak jó nagy közönségek. Olyan emberek, akik érdeklődnek egy bizonyos téma vagy cég iránt. Így aztán a lájkokból nem közösségek tagjai, hanem egyfajta pontos célzási beállítás lett. És pont ezt a lehetőséget aknázza ki a csoportokkal a Facebook. Olyan közösségi teret nyújt számunkra, ahol nem csak egy céges oldal ezredik lájkolója vagyok, hanem egy szűkebb, de sokkal interaktívabb társaság szerves csapattagja. A lényeg pedig a tematizálásban és a használatban rejlik. Egy-egy ilyen csoport már-már rétegigényeket kielégítő részletességgel bír működni és a lényeg, hogy a tagok egymással kommunikálnak, nem pedig egy oldal adminisztrátorával. Itt minden másképp működik. Igaz lehet csoportja egy céges oldalnak is, de az akkor is arra korlátozódik, hogy a csoport tagjai kerüljenek egymással interakcióba és nem magával a márka képviselőjével.

Érdekes csoportok a Facebookon

Hogy példákkal is tudjam szemléltetni a fenti gondolataimat, körülnéztem a Facebookon, hogy mik azok az érdekes vagy kevésbé érdekes, de vicces, esetleg fehérvári kötődésű csoportok, melyeknek még akár én is a tagja lehetnék, sőt vagyok is jó párnak. Szóval mutatom az én Top10 csoportomat, persze sorrend nélkül.

Utazómajom csoport

Az utazások szerelmeseinek csoportja. Minden, amit tudni szeretnél egy-egy külföldi vagy belföldi utazással kapcsolatban. Úti beszámolók, vélemények, eszmecserék. A csoport népszerűségét és talán minőségét is jól jelzi a röpke 7 hónap alatti több, mint 50.000-es taglétszáma.

Asszonysutyorgó

Beszédes csoport megnevezés és talán egyben az egyik legnépszerűbb téma a netes szubkultúrában. Háztartás, praktika, otthon hölgyektől, hölgyeknek. Persze nem lennék meglepve, ha suttyomban akadna jó pár úriember is a tagok közt.

Ford S-Max Club Hungary

Egy jó példa arra, hogy milyen is egy márka rajongóinak, használóinak a csoportja. Itt sem magával a Forddal vagyunk kapcsolatban, sokkal inkább az adott márka már-már fanatikus rajongóival, akik tapasztalatukat és tudásukat osztják meg egymással. Igen sok hasznos ötlet, segítség, tapasztalat gyűjthető össze a csoport tagjai által.

Szeretem Székesfehérvárt

Mint azt nevében is jelzi, ez pedig egy helyi csoport. Lokálpatrióta itt élő és távolba szakadt tagokkal, akik szeretik Fehérvárt. Szeretnek régi képeket és érdekességeket nézegetni, olvasgatni vagy csak éppen megbeszélni fehérvári kötődésű dolgokat.

Fehérvári vagyok!

A név magáért beszél. Néhány hete alakult egy szintén lokálpatrióta közösség, politikai felhangoktól mentesen, ami azért nagy erény napjainkban.

Facebook csoportok: a közösségépítés új színtere

Az egyik helyi kedvenc Facebook-csoportom: Fehérvári vagyok! Igen az vagyok, és ezt méltán büszkén vallhatja minden fehérvári.

Sütik a Kenyeres Pajtásoktól 

Örökzöld téma. Sütés, főzés. És ha olyan nevek szerepelnek az alapítók közt, mint például Limara, alias Libor Mária, akkor az tuti garancia arra, hogy ebben a csoportban csak olyanokkal találkozhatsz és olyanokkal beszélgethetsz, akik nem csak szeretnek, de tudnak is a sütésről nem keveset.

Receptezzünk paleos alapanyagokból

Paleo! Azt hiszem nem kell tovább folytatnom. Van, aki hisz benne, van aki csak egy legyintéssel elintézi és kuruzslásnak tartja. Egy viszont biztos, sokakat megmozgat és sokakat érdekel. Ilyen is van. A gasztro téma mindig bejön.

Kézzel készített Karácsony

Legyünk aktuálisak! Nyakunkon a karácsony és a DIY kategória amúgy is reneszánszát éli, így aztán ez sem maradhat ki a tízes listából. A csoportban a tagok egymás ötletei alapján kaphatnak tippeket, ötleteket egy-egy karácsonyi dekoráció elkészítésében.

Hobbikertészek, ide!

A kertészkedés egy másik nagyon menő téma manapság, szintén sokakat megmozgat és talán az egyik olyan terület, ahol a tagok egymás tapasztalataival sokat tudnak segíteni.

Horgolt minták mindenkinek :)

Hölgyek kedvelt csináld magad csoportja, melynek sok kisgyermekes anyuka a tagja, nyilván nem véletlen. Csupa aranyos és hasznos baba holmi és egyéb háztartási kiegészítők készíthetők horgolással, melyhez ez a csoport a leghasznosabb társ.

És ha valamit kihagytam volna, esetleg nem tudtam olyan csoportot mutatni, mely felkeltette volna érdeklődésedet, akkor bátran keresgélj a Facebook számtalan csoportja közt az alábbi Facebook-linken!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek