6 évnél régebbi cikk

150 éve nem látott produkcióval készül a Hold
Fehérvár Médiacentrum fotója150 éve nem látott produkcióval készül a Hold

2018. január 31-én (szerdán) egy igazán egyedülálló jelenséggel örvendeztet meg minket a Hold és az éjszakai égbolt, ugyanis rövid időn belül egymás után lesz látható a szuperhold, a kék hold és a holdfogyatkozás.

Január 31-én, szerdán három egymástól teljesen független jelenséget figyelhetünk majd meg az égbolton. Szinte egyszerre lesz látható a szuperhold, a kék hold valamint az ókoriak által vérholdnak is becézett holdfogyatkozás. Az események pikantériáját az adja, hogy konkrétan 150 éve figyelték meg utoljára a három jelenséget együtt.

Akkor láthatunk szuperholdat, amikor a telihold az égitest pályáján a legközelebb fekszik a Földhöz. Ilyenkor sokkal nagyobbnak és fényesebbnek láthatjuk kedvenc Holdunkat. Plusszba január 31-én a hónapban másodjára lesz telihold (legutóbb január 1-én figyelhettük meg), így egy kék hold is feltűnik a repertoárban. Persze ezt ne úgy képzeljétek el, hogy konkrétan egy kék Holdat fogunk látni, a kék holdnak itt sokkal inkább az óangol "belewe"-kifejezéshez van köze, amely árulót jelent, ugyanis az ilyen telihold megtéveszti az embereket azzal, hogy a megszokotthoz képest korábban tűnik fel. A kék holdat általában két és fél évente figyelhetjük meg.

Ha mindez nem lenne elég, akkor január 31-én még holdfogyatkozás is lesz, amely már azelőtt megindul, hogy hazánk felett felkelne az objektum. Holdfogyatkozáskor a Föld atmoszférája megvilágítja az égitestet, amely ezután vöröses színben pompázik. Így kapta a "blood moon" azaz a vérhold nevet. Mit is mondjak még? Távcsőre fel!

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek