6 évnél régebbi cikk

Kommunikációs tréningen a Diáktanács tagjai a Fehérvár Médiacentrumban
Fehérvár Médiacentrum fotója
Tar Károly
Kommunikációs tréningen a Diáktanács tagjai a Fehérvár Médiacentrumban

Kétnapos kommunikációs tréningre kaptak meghívást a székesfehérvári Diáktanács tagjai a Fehérvár Médiacentrumba. A város ifjúságának képviselői élesben próbálhatták ki magukat különféle szituációs gyakorlatokban és feladatokban a Fehérvár Televízió stúdiójában.

Nagy Boglárka, a Diáktanács elnöke elmondta, nagy örömmel fogadták Pletser Ádám ötletét a programmal kapcsolatban: „Bármilyen nagy szavak is ezek, de tényleg mi vagyunk Székesfehérvár ifjúságának, illetve diákságának a képviselői. Fontos, hogy jó példát mutassunk ilyen téren is, ki tudjunk állni és merjünk, tudjunk megszólalni. Hiszen a Diáktanács tagjaiként rendszeresen részt veszünk olyan programokon, eseményeken, ahol ki kell állnunk az emberek elé és beszélni.”

Boglárka hozzátette, éppen ezért a Diáktanács évi nyitótáborában és az év során is odafigyelnek arra, hogy legyenek olyan tréningek, foglalkozások, ahol az ezzel kapcsolatos képességeiket fejleszthetik. Bár eleinte kissé megilletődötten léptek be a tévéstúdió és a szerkesztőségek ajtaján, próbálva elhúzódni a kamerák kereszttüzéből, a játékos feladatok során lassacskán feloldódtak, és közösen megállapították: két nap intenzív gyakorlás is nagyon sokat hozzáadhat a magabiztossághoz.

 

Legnépszerűbb
Fehérvári hasznos infók
Hasonló cikkek