Ismeretlen olasz tájakon - EuroKempi útinapló 5.
Ismeretlen olasz tájakon - EuroKempi útinapló 5.
Ismeretlen olasz tájakon - EuroKempi útinapló 5.28. nap - július 16., hétfő: Todi
Kipihenve, felfrissülve ébredtünk hétfőn.
Amikor az ember utazik, nagyon sok mindent nélkülöznie kell, de észre sem veszi mindaddig, amíg ismét vissza nem tér az életébe. Gondolok itt a tisztálkodásra, az ágyban és szobában alvásra, vagy éppen csak a lefekvés előtti vagy felkelés utáni vécézésre normális körülmények között, ahova akár a pizsamádban is elmehetsz. Nem nagy dolgok, ugye?
Nagyon sok dolog átértékelődött bennünk ez alatt az egy hónap alatt, és hihetetlenül megbecsüljük most, hogy ha csak napokra is - megállva a barátoknál -, de ezek a mindennapi dolgok ismét visszatérnek az életünkbe. Nem panaszkodunk, mert Kempit tényleg megcsináltuk olyan kényelmesre, ahol rendesen ki tudjuk magunkat pihenni, de azért sosem lesz olyan, mint egy lakás. Akár egy éjszaka is már teljesen fel tud bennünket tölteni és szinte újjáéledünk, mikor a zuhanyból kilépünk.
Előző nap, amikor ideértünk, el is határoztuk, hogy itt maradunk pár napot és megpihenünk. Mert ugyan a párkapcsolatunkban sincsen semmi gond szerencsére, de azért érezzük egy kicsit a fáradtságot és ebből kifolyólag feszültségek is kialakulnak köztünk. De ez is normális, még a legnagyobb szerelemben sem lehet 0-24-ben összezárva lenni a másikkal, kell egy kis magánélet, amikor csak saját magunkkal foglalkozunk.
Szóval reggeli után a kertben leültünk, és elkezdtük utolérni magunkat a blogírással. Csak úgy teltek az órák és észre sem vettük, de máris eljött az idő, hogy Kempit elvigyük egy egészségügyi kivizsgálásra.
Persze hogy a doki fent lakott a hegy tetején, úgyhogy szegénykét megint kifárasztottuk. Alánéztek gyorsan, hogy a gázolaj vajon mitől csöpöghet. Megállapították, hogy az egyik csövet ki kell cserélni, ami a tartályba fut, mert a rajta lévő gumi elfáradt. Valamint a futóművet is megnézettük, mert a bal oldala a kocsinak egy kicsit lóg és az éles kanyarokban kattogó hangokat ad ki magából
Eközben egy hatalmas vihar érkezett és úgy örültünk neki, hogy végre Kempi nem kint éli át a hideg zuhanyt. Még Guido, a vendéglátónk is beállt az autójával a garázsba. Villámlott, dörgött és csak úgy törtek a faágak, de megnyugodtunk, hogy Kempi tető alatt tölti az éjszakát és szerdáig ott is marad.
Így hazaindultunk, útközben viszont be kellett ugranunk egy villába, amit a házigazdáék tartanak fent, mert a nagy vihar lecsapta a biztosítékot és töksötét volt a házban. A dúsgazdag lakók már a kocsiban ültek, mert képtelenek voltak visszakapcsolni a biztosítékot és világítás híján ezt találták a legjobb megoldásnak. Guido egy mozdulattal megoldotta a problémát, majd mindenki megnyugodva hazatérhetett.
29. nap - július 17., kedd: Todi
Ha valaki elszállásol minket, igyekszünk megtenni mindent, hogy a vendégszeretet viszonozni tudjuk, amennyire csak lehet. Felajánlottam Guidónak, hogy szívesen csinálok referenciafotókat a cégének, tetszett is neki az ötlet, de nem mentünk bele mélyebben a témába. Úgy döntöttem, hogy inkább lemosom a kocsikat a ponyva alatt lévő kocsibeállóban, ahol két darab kétszemélyes Mazda MX5 kabriót is tartottak. Elmentem Guidóval beszélni és azzal a lendülettel a garázsban is ragadtam, mivel épp a munkásautót szerelte és nem érkezett meg a segítség amire számított. Nem egy Kempi típusú autó az tény, de sokat megtudtam ezen a délutánon az autószerelés rejtelmeiről.
Kicseréltük a fékpofákat és féktárcsákat, az első és a hátsó rugókat, valamit a jobb oldali felfüggesztés elkopott gumigyűrűit. Közben kaptunk egy hívást az autószerelőtől, aki Kempit ápolgatja. Amikor belekezdett, hogy az alkatrészek több száz euróba kerülnek, de akár az ezerbe is belecsúszhatunk, akkor lefagyott a mosoly az arcunkról. Szerencsére hozzátette, hogy ezek nem sürgős javítások, elég őket megcsinálni majd a célállomáson. Nagy kő esett le a szívünkről, mert már hónapok óta bevétel nélkül vagyunk, és egy ezer eurós számla nagyon rosszul jött volna. A csöpögő gázolaj problémáját pedig 100 euró alatt meg tudja csinálni... Jó tanácsként még annyit mondott, hogy amennyire csak tudjuk, kerüljük a tűéles kanyarokat és inkább használjuk az autóutakat és az autópályákat.
Miközben mi a garázsban töltöttük a nap nagy részét, addig Orsi kitakarította egy kicsit a kertet, amit az előző esti zivatar igencsak megviselt. Önzetlen segítségünk meghozta gyümölcsét, mert a házigazda felajánlotta az egyik kabrióját, hogy nyugodtan vigyük el másnap várost nézni! Szinte elállt a lélegzetünk és Orsinak a vigyor egészen addig le sem száradt az arcáról, amíg ki nem derült, hogy mindkettőnk jogsija a lakókocsinkban maradt a szerelőnél, tőlünk 30 kilométerre.
30. nap - július 18., szerda: Todi
Todi egy meseszép kisváros, ami Olaszország szívében, Umbria régióban található. Két domb tetején helyezkedik el, ahonnan pazar kilátás nyílik a környező tájra. Megközelíteni sem egyszerű, mi Kempivel neki sem mertünk indulni, mivel már a város határban elhelyezett 18 százalékos emelkedőt jelző tábla is elég rémisztő egy olyan autónak, ami közel sem az erejéről híres. Szerencsénkre nem is voltunk a guruló otthonunkra utalva, mert a város látótávolságra volt onnan, ahol laktunk, így amint a délutáni nagy meleg kezdett egy kicsit csillapodni, neki is álltunk gyalogszerrel megmászni a meredek utat. Húsz percbe telt,mire felértünk a városkapuhoz és rendesen el is fáradtunk.
Todit körbe városfal védi és mindössze négy kapun át lehet bejutni a városba. A bejáratokat azokról a környező településekről nevezték el, amelyek felé mutatnak. Mi a Porta Perugina nevű kapunál lyukadtunk ki, de ahelyett, hogy ott beléptünk volna a városba, jobbra fordultunk és elkezdtünk sétálni a peremgyűrűn, ami a központi parkolóba vezetett, mert ott volt egy, a budai siklóhoz hasonló felvonó, amit mindenképpen ki szerettünk volna próbálni.
A lift a közösségi parkba vitt fel minket, ahonnan nagyon jó kilátás nyílik a sziklára épült nyugati városfalra és a mögötte magasodó kövekből épített vakolatlan házakra. Tovább sétálva bal oldalon egy széles lépcsősor tetején magasodik Szent Fortunato temploma, amit a XII. század végén kezdtek el építeni, de csak 1465-ben készült el. A főtéren (Piazza del Popolo) találhatók a város legfőbb nevezetességei: a három palota (Palazzo del Popolo, Palazzo del Capitano, Palazzo dei Priori) valamint a lombard stílusban épült katedrális. Végül a városnézést egy fagylalttal megkoronázva visszaindultunk szállásunkra, közben ahogy haladtunk lefelé, a nap is kezdett a horizont alá bukni.
Sajnos Kempit nem kaptuk vissza aznap este, de nagyon reméltük, hogy másnap minél előbb velünk lehet újra. Nem is azért, mert már indulnánk tovább, hanem mert a felajánlott sportkocsit vinnénk el egy körre, habár nem sok esélyt láttunk rá, hogy reggel megkapjuk. Mint mindig, azért reméltük a legjobbakat!
31. nap - július 19., csütörtök: Todi → Orvieto
Reggel a telefonom ébresztett minket, az üzenetekben benne voltak a koordináták, hogy honnan tudjuk felvenni Kempit. A szerelő elhozta nekünk a mobil szobánkat a szomszédos településre, így gyalogszerrel is meg tudtuk járni az utat.
Ahogy már említettük a házigazdák jóvoltából megkaptuk Mimit útitársnak, ami egy Mazda MX-5 típusú kabrió sportautó. Lehajtottuk a tetejét, ahogy azt illik, és már robogtunk is Orvieto felé. Én még sosem ültem ilyen csodás sportautóban, Szilárd meg sosem vezetett ilyet, úgyhogy nagyon szuper élménnyel lettünk gazdagabbak. Csak úgy falta a kanyarokat, dombokat, furcsa is volt Kempi után. Nem lehetett levakarni a mosolyt az arcunkról az egész út alatt.
Orvietóban elkezdtünk fotózkodni új barátunkkal, amit a körülöttünk lévő emberek nem nagyon értettek, de minket ez egyáltalán nem zavart! Megörökítettük magunknak ezt a felejthetetlen élményt, mint ahogy utána a város többi érdekességét is.
A település egy vulkáni tufa alkotta hegy csúcsán helyezkedik el. A város fekvése talán a legdrámaibb Európában, hiszen a hegy oldala szinte függőlegesen emelkedik a várost védelmező kőfalakig. Az Orvietótól északkeletre lévő borvidékeken híres fehérborokat termelnek, amit persze mi sem hagyhattunk ki.
Turistáskodásunk után, Mimihez visszatérve, nem volt még kedvünk hazamenni, így elmentünk napernyőt és szúnyoghálót venni az egyik szomszédos városba, mit sem hederítve arra, hogy a GPS milyen utakon keresztül juttat el minket oda. A nap végére mentünk egy szép nagy kört, élvezve a sebességet és a kíváncsi szempárokat, amik ránk szegeződtek, amint nyomtunk egy kövér gázt.
Ez a nap szuperül sikerült, az autó teljesen feltöltött minket, de azért hadd adjunk egy baráti jó tanácsot: ha bárkinek lehetősége adódik kipróbálni egy ilyen autót, ne délben, a legnagyobb hőségben tegye és vigyetek magatokkal kalapot, amit valahogy a fejetekre tudtok erősíteni, mert különben hőgutát fogtok kapni, amihez mi is elég közel jártunk.
32. nap - július 20., péntek: Todi → Pila
Mint ahogy már hozzászoktunk az itteni kis nyugalmas napjainkhoz, ez a nap sem telt másképp. Írtunk egy kicsit, Bryannel beszélgettünk, főzőcskéztünk, majd persze mindet meg is ettük. Közben Szilárd kapott egy nagyon jó lehetőséget, amivel akár pénzt is tudunk csinálni: a legnagyobb úszómedencéket építő cég szeretne egy pár légifelvételt készíteni a már meglévő medencékről és hajlandóak is lennének fizetni érte. Gyorsan össze kellett tehát állítani egy referenciaanyagot, és elküldeni nekik az árajánlattal együtt. Sokat vacilláltunk, hogy mi mennyi legyen, végül úgy döntöttünk, nem adjuk olcsón és elküldtünk egy 350 eurós ajánlatot, amit nagy örömünkre hezitálás nélkül el is fogadtak!
Este mikor Guido, a házigazda hazatért, azzal a szuper ötlettel állt elő, hogy a közeli kisebb települések egyikét látogassuk meg, mivel ezen a héten helyi nevezetes ételeket szolgálnak fel táncos mulatság keretén belül Pilában. Amolyan fesztiválnak mondható dolog, de sokkal kellemesebb volt annál. Összegyűltek a helyiek vagy éppen a környékbeliek és egy hosszú asztalhoz leülve élvezték az élő zenét, illetve a helyi gasztronómiát. Habár én nem vagyok nagyon csípős étel párti, de mégis emellett döntöttünk - és milyen jól tettük!
Volt a nagyon csípőstől kezdve az enyhéig minden. Különböző féléket rendeltünk és utána betettük a közösbe, így mindenki ki tudta próbálni szinte az összes ínyencséget. Az olaszoknál a csípős az nem annyira csíp, úgyhogy még én is degeszre tudtam magam enni, mint ahogy a fiúk is. Alig tudtunk megmozdulni utána, csak ott ültünk, beszélgettünk és hallgattuk a kellemes zenét, majd mikor végre volt erőnk feltápászkodni a padról, akkor közelebb merészkedtünk a táncos-mulatós részhez és a táncparkett széléről ugyan, de kivettük a részünket a kellemes testmozgásból. Bryan irtó cuki volt, nagyon élvezte és próbálta követni a nagyon profi hölgyeket a parkett kellős közepén.
33. nap - július 21., szombat: Todi → Perugia
Reggel izgatottan készültünk az első videós munkánkra, leellenőriztük, hogy mindenünk megvan-e, majd elmentünk Guidóval egy klienséhez az egyik villába turnusváltásra, mielőtt eldobott minket a medencefilmezés helyszínére. A kocsiban várakozva az időjárás szinte percek alatt változott. A gyönyörű napsütést hirtelen felhők kezdték eltakarni és pillanatokon belül még az eső is rázendített. Elkezdtünk tanakodni és egyre jobban az volt az érzésünk, hogy a mai munka elmarad, már csak azért is, mert a drón sem vízálló. A medencéknek meg kifejezetten nem áll jól a borús idő, senkinek nem hozza meg a kedvét a csobbanáshoz. Úgyhogy mikor Guido visszatért, akkor haza is fuvarozott bennünket, és reméltük, hogy ha nem is aznap, de még míg itt vagyunk, addig nyílba tudjuk ütni az üzletet. Nem esne rosszul az a 350 euró, amit ajánlottak érte.
Közben egyhetes angol táboroztatás után Jon-Scott, a másik házigazda is hazaért. Picit fáradtan, de nagy örömmel üdvözölt bennünket. Így a lakás összes tagja egy időben otthon volt, amilyet még nem láttunk, mióta itt vagyunk, vagyis a két házigazda, egy önkéntes, Bryan, mi ketten, két kutya és hat macska. Ha már így összegyűltünk, akkor nem lehet csak úgy otthon tölteni egy szombat estét, gondolták a srácok és azzal az ötlettel álltak elő, hogy elvisznek bennünket Perugiába, ahol éppen egy jazzfesztivál zárónapja volt. Bryan készített mindannyiunknak paradicsomos falatkákat olasz módra. Egy picit túl sok balzsamecetet használt, ami nekem nem annyira jött be. Nem is kellett mondanom semmit és Szilárd tudta, hogy én ma nem lakok jól. Viszont úriember módjára már készítette elő a sajtot és csinált enyhébb fogást is.
Miután mindannyian tele lettünk, bepattantunk a kocsiba és már mentünk is Perugia felé. A város lábánál álltunk meg, ahol egy hatalmas, ingyenes parkoló várta az érkezőket. Innen pedig minifelvonókkal lehetett feljutni a város szívébe. Nagyon szépen megcsinálták ezt a rész. Már csak a felvonónál lévő sorból is lehetett következtetni, hogy fent sem lesznek kevesen. Nem tévedtünk: a tetejére érve szinte össze kellett kapaszkodnunk, hogy ne veszítsük el egymást. Rengetegen voltak. Mindenhonnan szólt a zene, vagy kis sarkokban álló zenészektől vagy éppen a főtérre felépített nagyszínpadtól.
Ezeken a helyeken természetesen az emberek még jobban összegyűltek, amit mi próbáltunk kikerülni. Lekanyarodtunk kis hangulatos utcácskákba, ahol az atmoszféra is sokkal jobb volt. Bryannek meg is jött a kedve, hogy az egyik kis bárban végigkóstoltassa velünk a különböző fajta tequilákat. Mindenből rendelt egyet és a feleseket adtuk körbe úgy osztoztunk a híres, erős és füstölt italokon. Sokfajta italt kipróbáltunk és a jó az volt, hogy mégsem rúgtunk be, mert összességében körülbelül mindenki csak egy felesnyi mennyiségű szeszes italt ivott.
Ezt követően pedig mindenki a fagyi gondolatával játszott, így éjfélkor be is álltunk a kígyózó sorba az olasz gelatóért. Nem tudom, hogyan készítik, mi a titkuk, de abból, hogy éjfélkor még mindig negyed órát kell sorban állni arra lehet következtetni, hogy valamit igen jól csinálnak. Hát igen, isteni volt, mint mindig.
34. nap - július 22., vasárnap: Todi
Reggelire felajánlottuk a saját palacsinta-specialitásunkat, hogy ennyivel is hozzájáruljunk a közösségi lakomákhoz, amiről ez a ház igencsak híres. A kerti étkező külön említést érdemel, mivel a lakomák nagy része itt zajlik. Egy nagy csiszolatlan kőlap,amit nyolc ember is kényelmesen körbe tud ülni a helyszín csúcspontja, ami felett már évek óta sűrűsödik a futó növényzet, remek árnyékot adva az alatta levőknek.
Mindenki előtt felkelve elkezdtük kisütni a zabpehelyből, tojásból, rizstejből és protein porból álló reggelit, ami finom illatával hamarosan le is invitálta a ház többi tagját az emeletről. Lekvárral és gyümölcssalátával gyorsan be is nyomtuk a 11 órási reggelit, majd vasárnaphoz illően mindenki visszahúzódott a kis szobájába sziesztázni, élvezni a semmittevést.
Egészen este hatig sikerült sziesztázni és akkor is csak az esti vendégek zaja ébresztett fel minket. Gyorsan összeszedtük magunkat és lefáradtunk a kertbe ahol a vendégek üdvözlése után Guidóval be is izzítottuk a grillt, amíg Orsiék felkészítették az asztalt a vacsorára. Legnagyobb örömünkre helyi borászok jöttek vendégségbe, és hoztak bőven a saját borukból, amit módszeresen végig is kóstoltunk, persze anélkül, hogy egy cseppet is kiköptünk volna.
Este arról kezdtünk el beszélgetni Orsival, hogy egy kicsit vissza kéne fognunk magunkat a kajálás terén, mert így sincs sok helyünk a kocsiban, de ha így folytatjuk, a végén még a másfél méter széles tolóajtón sem fogunk beférni. Ezt nyilván könnyebb mondani, mint csinálni, főleg olyan ínyencek társaságában, akik közé mi is kerültünk.
